2011. augusztus 23., kedd

Összefoglaló a nyár fontosabb honlapjairól

Hamarosan kezdődik az új 2011/2012-es szemeszter. Ezért röviden összefoglalom a nyáron elemzett fontosabb honlapokat, amelyeket érdemes lesz használni az új félévben.

Ápolástani és klinikumi segédanyagok 

Elérése a blogon: Ápolástani és klinikumi segedanyagok 

Rövid ismertetője: a mai témánk az ápolástan és klinikum lesz. Hosszú ideje próbáltam már egy igazán jól használható, magyar nyelvű forrást találni ebben a témában. Azonban meglepetésre kevés az ápolástannal és klinikummal foglalkozó weboldalak száma. Külföldről tudunk mondani példákat (Lásd Nursing Times Online, melyet az év elején elemeztem blogom hasábjain), de itthonról nehezen lehet hasonlóan felépített és használható oldalt említeni. 

A napokban azonban sikerült felfedeznem Fodor János (az ő Anatómia oldala ismerős lehet) Ápolástannal  és klinikummal foglalkozó weboldalát, mely végre megtörte a jeget. Az oldal használata javasolt mindazoknak, akiket érdekel az ápolástan vagy épp ezt tanulják középiskolában, főiskolán, egyetemen. Igaz az oldal még fejlesztés alatt áll, de így is rengeteg anyagot tartalmaz. Mivel a segédanyagok eléggé elszórtan vannak feldolgozva, ezért kigyűjtöttem a már kész témaköröket.


WeBBeteg.hu egészségügyi portál 


Elérése a blogon: WeBBeteg - egészségügyi portál 

Rövid ismertetője: „a WEBBeteg portál elsődlegesen azzal a céllal jött létre, hogy teljes körű és szakmailag hiteles információval szolgáljon betegek és a betegséget megelőzni akaró emberek számára; felhívja a figyelmet az egészségtudatos magatartásra; fórumot teremtsen az egészségügyi problémákkal küzdő internetezőknek, illetve az orvosok és betegek közötti kommunikáció számára.”[1]

A lap orvos szakértői rendszeres és naprakész információkkal, tájékoztató anyagokkal szolgálnak az olvasót érintő, érdeklő betegségekkel kapcsolatban. Az érdeklődő egyedi egészségügyi problémájának megoldásában az „Orvos válaszol” rovattal nyújt segítséget a portál, melyben bárki nyíltan felteheti az őt foglalkoztató kérdését a portál szakorvosainak. Az olvasónak lehetősége nyílik számos alkalmazás használatára, melyek segítenek az egészségügyi állapot felmérésében. Saját kórlapot vezethetünk, ahol összegezhetjük eddigi kórtörténetünket, orvosi eredményeinket. A portál kíváncsi a felhasználók véleményére, tapasztalatára, melyeket a fórum oldalain tehetnek közzé, sőt akár saját internetes blogot is indíthatnak.

Stroke - a Magyar Stroke Társaság hivatalos honlapja

Rövid ismertetője: a Stroke világszerte vezető helyet tölt be a morbiditási és halálozási okok listáján. A stroke Európában egyre nagyobb számban okozója a demográfiai és egészségügyi elváltozásoknak. Évente sok ezer ember hal bele vagy lesz örök életére rokkant. Pedig a stroke elkerülhető lenne, ha odafigyelünk egy, s más dologra.

A stroke-ot (szélütést, gutaütést) kapott betegek ellátása, a betegség kezelése több orvosi szakterület együttes feladata: részt vesznek benne neurológusok, belgyógyászok, idegsebészek, érsebészek, családorvosok és a rehabilitáció területén működő szakemberek s emellett alkalmanként más szakágazatok képviselői is. A különböző szakterületek képviselőinek összehozása, a párbeszéd kialakítása és ezáltal a betegek ellátásának javítása az egyik legfőbb célja és feladata az 1992-ben megalakult Magyar Stroke Társaságnak.

2011. augusztus 17., szerda

Az öregedés vége (?) - cikk

Ha elég sokáig élünk, egy idő után megáll a test öregedése. Vajon képesek lennénk-e még azelőtt megállítani ezt az órát, hogy a hamut is mamunak mondjuk?
 
1939-ben két brit statisztikus, Major Greenwood és J. O. Irwin egy cikket tett közzé a Human Biology szaklapban, ami igazándiból senkit nem érdekelt abban az időben. Nem pusztán az év nem volt a legszerencsésebb ahhoz, hogy tudományos történelmet írjanak, de a tanulmányban szereplő kusza matematika is garantálta a biológusok és orvosok többségének elrettentését.

A cikk egy felettébb váratlan felfedezésről szólt. Greenwood és Irwin a 93 év feletti nők halandósági adatait tanulmányozta. Arra számítottak, hogy a halálozási ráta a kor előrehaladtával arányosan fog nőni, ahogy az a felnőtt élet során tapasztalható. A számok azonban nem ezt mutatták. 93 és 99 év között a halálozások száma hirtelen megtorpant, egy 99 éves mutatói ugyanolyanok voltak, mint egy 93 évesé. "Első pillantásra ez egy abszurd feltevésnek tűnik" - írták a meglepett statisztikusok, akik akárcsak az időszak elismert biológusai azzal zárták írásukat, hogy "az elaggásnak egész biztosan folytatódnia kell".

De mi van, ha mégsem? Mi van, ha az öregedés megáll? És ha életünk vége felé teszi ezt, van-e rá valamilyen módszer, hogy jóval hamarabb előidézhessük?

Az öregedés megállásának elmélete nehezen képzelhető el a gyakorlatban. Az öregedés ténye már a biológia és az orvoslás első napjaitól ismert, Arisztotelész több mint 2300 évvel ezelőtt könyvet írt a témában, aki - ahogy azóta szinte minden biológus - úgy tekintett az öregedésre, mint az elmúlás könyörtelen folyamatára, amit csak a halál állít meg. A jelenlegi molekuláris és sejtelméletek is azt tartják, hogy az öregedés egy élettani folyamat, ami egy kumulatív károsodást, elhanyagoltságot vagy diszharmóniát foglal magába. Az elméletek csak abban térnek el, hogy melyik halmozódás megy végbe. Az evolúciós biológusok például azt tanulmányozzák, hogyan engedi a természetes kiválasztódás ennek a halmozati károsodásnak a bekövetkezését.

1992-ben azonban kezdett megváltozni a felfogás, ebben az évben ugyanis Jim Carey a Davisi Kalifornia Egyetem, és Jim Curtsinger, a Minnesotai Egyetem kutatója egymástól függetlenül két mérföldkőnek számító írást jelentettek meg a Science-ben. Kiderült, hogy Greenwood és Irwin 1939-es kutatásának az volt a legnagyobb hibája, hogy emberi adatokat alkalmaztak, márpedig az ember a legrosszabb kísérleti állat. Az emberek nem hajlandók ketrecekben élni, mindemellett felháborítóan sokáig élnek és életük utolsó szakaszát viszonylagos kényelemben töltik - vonatkoztassunk el a kisnyugdíjasoktól, a megállapítás elsősorban a nyugati országokra vonatkozik, esetükben pedig előfordulhat, hogy a gondos ápolás miatt tűnt úgy, mintha megtorpant volna az öregedés folyamata.

Carey és Curtsinger éppen ezért nem embereket, hanem legyeket kezdett tanulmányozni. Több ezer, azonos korú légyből álló csoportokat tartottak gondosan felügyelt körülmények között, és aprólékos feljegyzést készítettek minden egyes légy haláláról, míg az egész csoport be nem végezte. Megdöbbentő módon ugyanazt tapasztalták, mint a statisztikusok. Először a halálozási ráta exponenciálisan emelkedett, néhány hét után azonban megállt az emelkedés. Carey több adata is minden várakozást felülmúlt. Amint a ráta egyenletessé vált, voltak hónapok, amikor nemhogy stabil maradt, hanem csökkent az elhullott legyek száma. Úgy tűnt, hogy egy viszonylag rövid öregedési szakaszt egy hosszú stagnálás követ, amikor az öregedés már nem fejti ki hatásait. Erre mindenki felfigyelt.

Hamarosan más biológusok is elkezdték kutatni az öregedés utáni élet jeleit, amit általános megdöbbenésükre minden megfelelő méretű laboratóriumi kísérletben meg is találtak, legyenek legyek, gyűrűs férgek vagy bogarak az alanyai. Azt be kell ismerni, hogy a kutatások többsége nem olyan méreteken zajlott, hogy egyértelműen jelentkezzenek a Carey által leírt hatások, emellett pedig senki nem kísérletezett egerekkel vagy más emlősökkel, ez azonban magyarázatot adott arra, hogy miért nem fedezték fel a hatást korábban. A lényeg a kísérleti alanyok számában és halálozásuk aprólékos dokumentálásában rejlik. Amint megfelelő méreteken kezdtek folyni a kísérletek, egyértelművé vált, hogy amit Greenwood és Irwin az idős hölgyeknél észlelt, az egy nagyon is valós jelenség, létezik a felnőttkornak egy olyan szakasza, amit stabil halálozási arányok jellemeznek, ez azonban ellentmond a tudománynak.
Michael R. Rose, az Irvine-i Kalifornia Egyetem evolúcióbiológia professzora immár 15 éve dolgozott az öregedés kutatásán, amikor szembesült Carey és Curtsinger eredményeivel, amik egyszerűen sokkolták a professzort. "Akkoriban a nagy evolúciós teoretikus, William Hamilton munkájára, különösen az öregedési folyamatról készült 1966-os matematikai modelljére alapozva, az öregedésre egy könyörtelen hanyatlásként tekintettem" - mondta Rose.

Hamilton indoklása szerint bármelyik gént, ami az élet korai szakaszában, még a szaporodás előtt elpusztít egy organizmus, könyörtelenül kiirtja a természetes kiválasztódás, mivel az egyén képtelen utódot hagyni. Azok a gének azonban, amik csak az élet későbbi szakaszaiban pusztítanak, képesek öröklődni, ezáltal fennmaradni, tovább élve a populációkban. Ez alapján az öregedésre a "természetes kiválasztódás csökkenő erejének" eredményeként tekintettek és az evolúcióbiológia egyetemesen úgy értelmezte ezt a tézist, mint az öregedés elkerülhetetlenségét. Amint az egyén eléri azt a kort, ahol a rossz géneknek már nincs hatásuk a szaporodás sikerére, megszűnik a természetes kiválasztódás védőereje, vele együtt pedig a túlélés is nullára csökken. Erre érkezik egy eredmény, mely szerint egy idő után az öregedés egyszerűen megáll.

Rose két éven át gondolkozott a problémán, mire eljutott arra a pontra, hogy feltegye a kérdést: mi van, ha rosszul értelmezte Hamilton munkáját? Az továbbra is igaz, hogy az öregedést a természetes kiválasztódás erejének csökkenése okozza, azonban ha ezek az erők kimerültek, akkor vajon elképzelhető, hogy az nem az élet, csupán az öregedés végét jelenti? Ez persze önmagában csupán egy megérzés, egy spekuláció volt. Rose azonban tudta, hogyan tesztelje le.

Munkatársával, Larry Muellerrel, egy tehetséges számítógépes modellezővel és statisztikussal számítógépes modelleket kezdtek futtatni az öregedési folyamatról, beleszőve Hamilton matematikájának újraértelmezését. Rose abban reménykedett, hogy bizonyos körülmények között az evolúció lehetővé teszi az öregedés megállítását az élet késői szakaszában, legalábbis elméletben. Meglepetésükre az öregedés minden lefuttatott esetnél megállt. Úgy tűnt téves a végtelen öregedésről alkotott evolúciós elmélet.

A kutatók tovább szőtték elméletüket és megvizsgálták, vajon képesek-e megjósolni az öregedés különböző állomásainak evolúcióját. A válasz ismét igen volt. Kiderült, hogy a kulcs az utolsó kor, amin egy populáció képes a szaporodásra. Ha a szaporodás előbb megáll, akkor az öregedés is. Ha a szaporodás később áll meg, akkor az öregedés is követi ezt a tendenciát. A kutatóknak immár nem csak egy elmélet volt a kezükben, de annak kísérleti tesztelhetősége is.

Irány a laboratórium, ahol Rose több száz hallgató bevonásával több tucat légypopulációval kezdett kísérletezni, szigorúan felügyelve a generációk utolsó szaporodásának időpontjait. Végül összehasonlították a különböző generációk öregedési sémáit, amiket a több ezer légy napi megfigyeléséből származó, több hónapnyi adatból nyertek ki. Ilyen kísérlet, ilyen méreteken még soha nem zajlott korábban.

Az eredmények - bár titkon számítottak rá - így is messze túlszárnyalták a várakozásokat. A populációk pontosan úgy viselkedtek, ahogy azt a modellek megjósolták. A legalacsonyabb szaporodási korú populációknál állt meg leghamarabb az öregedés, és ezek éltek a legtovább. Ez már elég biztató volt, azonban nem zárták ki azt az értelmezést, amit Greenwood és Irwin 1939-ben felvetett. "Talán az öregedés vége csak egy illúzió, amit az egyének ellenálló képességbeli különbségei okoznak. Lehet, hogy minden légy populációban van néhány Superman, és néhány Woody Allen, a többiek pedig a két szélsőség között mozognak. A gyengék már az elején elhullnak, és csak az igazán ellenállók maradnak a végére, ami miatt úgy tűnik, hogy az öregedés hirtelen megállt" - bújt elő a szkepticizmus Rose-ból.

A fenti okfejtés szépséghibája csupán annyi, hogy a biológusok jó ideje keresik ezt a "biológiai heterogenitást", eddig azonban nem találtak rá. Cassie Rauser, a Kalifornia Egyetem kutatója számos kísérletet végzett, de csupán a fentiek ellentettjére talált bizonyítékokat. Így csak Rose és Mueller modelljének van kísérleti alátámasztása, azonban ők sem tudnak pontos magyarázattal szolgálni az öregedés megszűnésére. Egyetlen eshetőséget sikerült felvázolniuk. Valószínűleg vannak gének, amik csak az élet korai szakaszában előnyösek, később azonban egészségkárosítóvá válnak, ezt nevezik "antagonisztikus pleiotrópia" elméletnek.

"Most már felismertük, hogy az öregedés nem egy progresszív kémiai károsodás halmozati folyamata, mint például a rozsdásodás. Ez az evolúció által létrehozott csökkenő funkciók egy sémája. Arisztotelész tévedett, akárcsak az összes jelenkori biológus, aki kizárólag a biokémiával vagy a sejtbiológiával próbálja magyarázni az öregedést" - taglalta Rose, aki az "Megáll az öregedés?" című könyvében részletesen dokumentálta eredményeit.

Rose egy évtizeddel ezelőtt úgy vélekedett, hogy hasznosabb lenne az öregedés korai megállítása, ugyanis az élettartamra és az egészségre gyakorolt hatásai sokkal nagyobbak lennének, mintha csak lassítanánk a folyamatot. Ha az öregedést sikerülne még az idős kor előtt megállítani, ahogy azt a legyeknél észlelték, akkor egy hasznos és élvezetes életet hosszabbíthatnánk meg. Rose úgy véli erre is lenne egy elméleti lehetőség.

A kiinduló pont ezúttal is a természetes kiválasztódás erejének az idővel történő csökkenése. Ez azt feltételezi, hogy fiatal korban jobban alkalmazkodunk környezetünkhöz, mint idős korban, azaz tekinthetünk úgy is az öregedésre, mint az alkalmazkodó készség fokozatos csökkenésére. Nem ez azonban az egyetlen tényező. Az alkalmazkodás kiépítése időt vesz igénybe, különösen egy változó környezetben, vagyis a korral a környezet változása is hozzájárul az alkalmazkodás csökkenéséhez, ezáltal az egészség fokozatos leépüléséhez. "Ez nagyon is helytálló az emberekre. Evolúciós skálán nézve csak nemrégiben ment át fajunk egy jelentős környezeti változáson, ami a mezőgazdasági életmód megjelenését jelenti. Véleményem szerint ez lehet az oka, hogy az öregedés utáni élet ennyire későn kezdődik" - mondta Rose.

A természetes kiválasztódás hatékonyságának csökkenéséből adódóan életünk korai éveiben jól alkalmazkodunk a mezőgazdasági étrendhez, a későbbi szakaszokban azonban már kevésbé. Ez a hatás felerősíti az alkalmazkodás csökkenését a kor előrehaladtával. Mindezek tetejébe a mezőgazdaság megjelenésével kialakult életmód megnövelhette az emberek termékenységét a későbbi életkorokban, kitolva az utolsó szaporodási kort, aminek a következményeiről a legyekkel folytatott kísérletek kapcsán már szóltunk.

Mindezek bizonyítására érdemes betekinteni evolúciós történetünkbe. A legegyszerűbb evolúcióval azok rendelkeznek, akiknek az ősei nem éltek mezőgazdasági vagy ipari körülmények között. Nem sok ilyen ember létezik, öregedésük azonban fontos ahhoz, hogy megismerjük saját lehetőségeinket. Pápua Új-Guinea őslakói, akiknek felmenői csupán a múlt évszázadban kerültek kapcsolatba a mezőgazdasággal, könnyebben állnak vissza a vadászó-gyűjtögető életmódra, ami egy 2009-es svéd kutatás szerint jelentős egészségügyi előnyöket jelent számukra. Larry Mueller számításai alátámasztják azt az elméletet, mely szerint a vadászó-gyűjtögető ősökkel rendelkezőknél hamarabb megállítható az öregedés, ha visszatérnek ősi életmódjukhoz és étrendjükhöz.

Számunkra, akiknek őseink révén már lassan 10 000 éve a mezőgazdasági étrenden élünk, a kép jóval bonyolultabb. "A természetes kiválasztódás szerint fiatalon, körülbelül 30 éves korunkig alkalmazkodunk a legjobban ehhez a környezethez. Később talán már nem olyan erős a kiválasztódás ahhoz, hogy alkalmassá tegyen minket ehhez az életmódhoz, tehát hasznos lehet az egészségünk számára a vadászó-gyűjtögető étrendre és tevékenységi szintre való váltás" - taglalta Rose, aki két éve követi a gabonaféléket, rizseket, kukoricát és cukornádat, valamint a tejtermékeket nélkülöző diétát, melyek mind a mezőgazdasággal kerültek be a mindennapokba. Más kérdés, hogy a ma embere, hogyan térjen át a kőkorszak fehérjében dúsabb, szénhidrátban szegényebb, a fenti alkotó elemeket ugyanakkor nélkülöző étrendre, nem is szólva a halászó, vadászó ősök aktív életmódjára, ami szinte egész napos mozgást jelentett.
Talán többeknek ismerős lehet a paleo-diéta, ami pontosan a fentiekről szól, Rose azonban nem mindenkinek és főként nem minden korosztálynak javasolja az étrendváltást. "Fiatal korban szervezetünk remekül alkalmazkodik a gabonához, rizshez és kukoricához, ezeket büntetlenül fogyaszthatjuk. Idősebb korban azonban véleményem szerint már más a helyzet" - összegzett, hozzátéve, hogy a kőkorszaki étrend hatása messze nem lehet olyan drámai a mezőgazdasági örökséggel rendelkezők számára, de még így is akadnak jótékony hatásai.

Az mindenesetre ma már megkérdőjelezhetetlen, hogy létezik egy olyan emberi kor, ami után megáll az öregedés, illetve az is egyértelmű, hogy ez az időpont alakítható.

2011. augusztus 15. 10:04, Hétfő
Szerkesztette: Balázs Richárd

2011. augusztus 11., csütörtök

Betegségek diagnosztizálhatók a leheletünkből

Azok az emberek, akik aggódnak rossz leheletük miatt, a kelleténél gyakrabban nyúlnak a fogkefe vagy valamilyen mentolos cukorka után. A jövőben azonban a kilégzés összetételének személyes ellenőrzése sokkal többet nyújthat a lehelet frissítésénél. A tudósok ugyanis kifinomult elektronikus és kémiai érzékelőket fejlesztettek ki a kilélegzett levegő összetételének vizsgálatára - rákra, tuberkulózisra, asztmára vagy más betegségekre, sőt sugárterhelésre utaló elemek után kutatva.
"A kilélegzett levegőből egyértelműen kimutathatók a máj, a vese, a szív és a tüdő betegségének jelei - állította a The New York Timesnak nyilatkozva a levegőelemzést tanulmányozó Raed Dweik, aki a Clevelandi Klinikán a tüdő ereinek vizsgálatára szakosodott program igazgatója. - Meggyőződésem, hogy a lélegzet elemzése lesz az orvosi diagnosztika jövője, kiegészülve számos, ma alkalmazott vérvizsgálattal és képalkotó diagnosztikai eljárással."
Dweik szerint a lélegzet igen gazdag mátrixot alkot, tükrözve az egészséges szervezetre vagy a betegségre jellemző tüneteket. Tény, hogy a kilélegzett levegő annyira gazdag kémiai vegyületekben, hogy tökéletes elemzését szinte lehetetlen kivitelezni. Értelemszerűen minden kilégzés tartalmaz olyan gázokat, mint a szén-dioxid, ugyanakkor olyan illékony anyagokat is, amelyek az elfogyasztott ételekre, a bevett gyógyszerekre vagy a szőnyegből, a kárpitból, illetve a különféle légszennyezésekből származó anyagokra utalnak.

Az érzékelők révén ezek a kilélegzett anyagok egyre pontosabban kimutathatók, ami pedig közelebb viszi a levegőanalízist a kiterjedt használathoz - az orvosi diagnózis és kezelés kímélő (vértelen) eszközeként. A New Jersey-i székhelyű, Menssana Research nevű biotechnológiai cég egy BreathLink nevű asztali rendszerrel folytat kutatásokat az aktív tüdő-tuberkulózis és más betegségek azonosítása érdekében - közölte Michael Phillips, a cég vezérigazgatója, aki egyben a New York állambeli Valhallában található New York-i Orvosi Egyetem klinikai gyógyszerekkel foglalkozó professzora is. A rendszert úgy tervezték, hogy bárhol használható legyen, ahol rendelkezésre áll internetkapcsolat.

Az analizátor a levegőkoncentráció egy billiomod részének megfelelő szinten képes érzékelni a vegyületek jelenlétét - vagyis a berendezés egymilliárdszor érzékenyebb, mint a véralkohol-szint kimutatására szolgáló rendőrségi szondák. A Breathlink használatához a vizsgálati személynek egy hosszú csőbe kell belefújnia, a lélegzetből vett minta gyűjtése és elemzése a készüléken belül zajlik. Az analizátor ezután képes grafikus formában, részletesen ábrázolni a kilégzésben megfigyelhető elemek kémiai koncentrációját. Az így nyert adatok további elemzés érdekében a világ bármely pontjáról elküldhetők a New Jersey-i laboratóriumba.

A BreathLink a cég egy korábbi fejlesztésén, a Heartsbreathen alapul, amely a szívátültetésen átesett betegek légzését monitorozza a kilökődésre utaló jeleket vizsgálva. Az amerikai élelmezési és gyógyszerügyi hatóság (FDA) által embereken való használatra engedélyezett Heartsbreath részben azért nem terjedt még el szélesebb körben, mert a Medicare elnevezésű biztosítási segélyprogram - amelynek tagjai a 65 évnél idősebb állampolgárok lehetnek - addig nem hajlandó fedezni a vizsgálat költségeit, amíg további klinikai kutatások nem igazolják a hatékonyságát. Ezek a kutatások Michael Phillips szerint jelenleg is folynak.

"A kilélegzett levegőben jelenlévő nitrogén-monoxid kimutatása már bevált módon használatos az asztma kezelésénél" - nyilatkozta a rotterdami Erasmus Egyetem orvosi központjában gyermekkori légúti betegségek gyógyításával foglalkozó Marielle W. H. Pijnenburg. Mint mondta, ez egy parányi molekula, de jól megfigyelhető, hogy az asztmás betegek által kilélegzett levegőben az átlagosnál jóval nagyobb koncentrációban van jelen, ami a tüdőben lévő allergiás gyulladásra utalhat.

Pijnenburg szerint a nitrogén-monoxid kimutatására használt berendezések nagyon drágák, és bár hasznos az általuk szolgáltatott információ, nem mindegyik asztmás betegnél alkalmazhatók eredményesen. A nitrogén-monoxid ugyanis önmagában túl egyszerű ahhoz, hogy híven tükrözze az asztmás tüdőben lezajló bonyolult folyamatokat. A jövőben használatos eszközöknek lehetővé kell tenniük egy sor más, olyan molekula mérését is, amely összefüggésben lehet a betegséggel.
Frederick A. Dombrose-nak, a memphisi Hartwell Alapítvány elnökének közlése szerint az egyik ilyen eszköz a gyermekkorú asztmás betegek hordozható levegőelemző készüléke lehet, amelyik a betegség öt közös gyulladásos jellemzőjét figyeli majd. A gyermek-egészségügyi kutatásokat támogató alapítvány már elő is teremtette a szükséges forrásokat: Cristina E. Davis, a Kaliforniai Egyetem mechanikai és repüléstechnikai tanszékének docense kapott megbízást az analizátor kifejlesztésére. Dombrose szerint egy olyan hordozható készülék megépítése a cél, amelyet kényelmesen magukkal vihetnek a gyermekek, és így folyamatosan nyomon tudják követni egészségi állapotukat.

A Clevelandi Klinikán Peter Mazzone a tüdőrák kimutatásának céljából elemzi a betegek kilégzését. Az általa végzett vizsgálatok során a levegő érzékelőkön áramlik keresztül, azok színének megváltozását pedig digitális kamerák rögzítik. A mintákat ezután olyanok emberekével hasonlítják össze, akik nem szenvednek a betegségben. A tüdőrák kimutatására szolgáló tesztek Mazzone állítása szerint már elérték a 85 százalékos pontosságot. De - mint megjegyezte - néhány erre kiképzett kutya akár 99 százalékos biztonsággal is képes kiszimatolni a rák jelenlétét, még ha például nem is képes azonosítani az analizátorok által kimutatott bizonyos vegyületeket. "Egyre jobbak és jobbak leszünk - hangsúlyozta Mazzone. - De hogy valaha is meg tudjuk-e közelíteni a kutyák érzékelésének pontosságát, azt ma még nem lehet tudni."

2011-08-11

2011. augusztus 2., kedd

Vérvizsgáló chip segíthet a betegségek vizsgálatában

Áttörést hozhat a fertőzések diagnosztizálásában a világ rosszul felszerelt területein egy olcsó, kis méretű vérteszt, amelyet amerikai kutatók fejlesztettek ki.

A Nature Medicine szakfolyóiratban közzétett ismertető tanulmány szerint az mChip mindössze hitelkártya-méretű, ára csupán 1 dollár (186 forint) és percek alatt képes különböző fertőzések megállapítására. A prototípusok, amelyeket a HIV-vírussal és a szifilisszel való fertőzöttség tesztelésére dolgoztak ki, közel 100 százalékos pontosságot mutattak a ruandai kipróbálás során. A műanyag kártyán tíz detektálófelület van, így mindössze egy vércseppből többféle betegség tesztelhető vele. Az eredmények szabad szemmel is leolvashatók az eszközről, de egy olcsó detektor is kapható hozzá.

 "Az alapötlet az volt, hogy a diagnosztikus tesztek széles körét elérhetővé tegyük a páciensek számára függetlenül attól, hogy a világ mely részében élnek, így ne kényszerüljenek arra, hogy klinikát kelljen felkeresniük vérvételre, majd napokat várakozniuk az eredményre" - mondta el a BBC hírportáljának (http://www.bbc.co.uk) Samuel Sia vezető fejlesztő, a New York-i Columbia Egyetem munkatársa. A tesztek hatékonyságát a ruandai Kigaliban próbálták ki. A több száz vizsgálat átlagosan 95 százalékos pontosságot adott a HIV-vírus és 76 százalékos megbízhatóságot a szifilisz esetében.

A kutatók azt remélik, hogy az mChip használatával - főként Afrikában - szűrhetik a várandós nőket a szexuális úton átadható betegségekre. Az eszköz egyik változata a prosztatarák szűrésére is alkalmas lehet.


/* */