A következő címkéjű bejegyzések mutatása: európai unió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: európai unió. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 16., vasárnap

Kábítószer, megelőzés, prevenció - első rész


A minap láttam egy érdekes riportot a Híradóban. Egy újpesti „boltot” mutattak be, ahol illegálisan kábító hatású szereket árultak. Fontos kiemelni; direkt írtam kábító hatású készítményt. Egy új divat kezd kialakulni Magyarországon. A kábítószer terjesztők minden kiskaput megtalálnak. A hagyományosnak számító utcai dílerkedés lassan elveszíti jelentőségét?
A rendőrség és a helyi önkormányzat „tehetetlen” volt az ügyben, egészen a riport bemutatásáig. Aztán rögtön bezáratták a boltot.

Ijesztő méreteket ölt a kábítószer fogyasztás hazánkban. A fiatal generáció szinte elfogadottnak tekinti a droghasználatot. Bulikon előszeretettel használnak bódítószereket. A káros hatásokra pedig vagy nem- vagy csak később figyelnek fel.

Ezért úgy éreztem célszerű és szükségszerű néhány kiemelt jelentőségű portált kielemeznem és elérhetővé tennem. Az elemzéseket két részben osztom meg a kedves Olvasókkal. Összesen 4+1 portált veszek górcső alá.

3 - Hamarosan
4 - Hamarosan
+1 - Hamarosan

Mielőtt az elemzésbe belevágok, érdemes tisztázni a drog és a kábítószer közti különbséget. Elsőre azt mondhatnánk a két szó rokon értelmű, ám ez nem teljesen igaz. A kábítószer - ahogy a neve is mutatja - olyan szer, amely ilyen-olyan kábító hatást gyakorol az emberi szervezetre. A köznyelv a kábítószer szót jogi fogalomként, míg a drog szót a tudat-cselekvés-hangulat módosulás befolyásolásának megnevezése használja inkább. Pedig a drog - holland eredetű szó - egészen más jelentéssel bír(t); eredeti magyar jelentése fűszer, illetve növényi vagy állati eredetű gyógyhatású anyag. Ám a 60-as évek amerikai filmjeinek hatására az illegális, pszichoaktív szerek köznyelvi megfelelőjévé vált.

Drogvilág.hu

Nyelve: magyar


„A Drogvilág „Ez a Drogvilág, Srácok!” című programmal az ország első, kábítószerekkel foglalkozó interaktív multimédiás drog-prevenciós módszertani honlapja indult útjára.  A Tunning Point által készített Drogvilág című animációs film újszerű és hatékony megközelítést kínál a kábítószer okozta problémák elleni küzdelemben.

A honlapunkon bemutatott módszertannal, a filmből megismert Geronimo, a Drogvilág mindent tudó nagykutyája végigkíséri a nézőket a kábítószeres „élmények” különböző változatain. A hangvétel ironikus: Geronimo kárörvendve mutatja be a halálos veszélyeket, amelyek a drogok világában tévelygőkre leselkednek. (Reviczky Gábor a magyar hangja)

A projekt kettős céllal készült. Az egyik cél a tanárok és nevelők számára hatékony segítségnyújtás drog-pevenciós óráik megtartásához és az azt követően felmerülő kérdések megválaszolásához a honlapon található módszertani anyagok segítségével. A cél, hogy a kényes kérdések során is a tanár irányítsa a szituációt, s ne őt uralja a bizonytalanság. Ennek érdekében készült el a Drogvilág c. film s erre épülve készült el a módszertan. Az a cél vezette az alkotókat, hogy a film és a hozzá kapcsolódó módszertan érdekes, könnyen feldolgozható legyen. Ne az elrettentés, a megfélemlítés legyen az eszköz. Az információkat audiovizuális eszközök segítségével továbbítja, ennek következtében a diákokra nézve többféle érzékszerven keresztül fejti ki hatását a tematikus feldolgozás során.

Célja a projektnek továbbá, hogy a diákok életük során könnyen felismerjék a közelükbe férkőző "hot-drog" dealereket /a filmbeli Geronimokat/, s az így kialakult helyzeteket a privát életben is megfelelően tudják kezelni! Ugyanígy kívánatos az is, hogy a film során szerzett ismeretek alapján, később, akár mint kortárs segítők is nagyobb részt vállaljanak a drog-prevenció területén. Cél az is, hogy az e programbanmutatja be. Melyek ezek a kábító hatású készítmények: alkohol, cannabis, dohány, gomba, heroin, koffein, kokain, LSD, maszlag, MDMA, speed, oldószer
Elolvasható a készítmények története, összetétele, fiziológiai hatásai, hosszú távú és rövidtávú hatásai, függőségi hatásai, társadalmi megítélése.

Jog: ebben a részben 23 pontban foglalták össze az oldal szerkesztői a hazai kábítószer használattass="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Módszertan: ebben a szekcióban a Drogvilág filmhez kapcsolódó módszertani kiegészítéséket találhatjuk. Ide tartozik a film letöltési elérése, a film általános ismertetője valamint a film szövegkönyve.

Drogok: ez a rész a legelterjedtebb hazai legális és illegális drogokat mutatja be. Melyek ezek a kábító hatású készítmények: alkohol, cannabis, dohány, gomba, heroin, koffein, kokain, LSD, maszlag, MDMA, speed, oldószer
Elolvasható a készítmények története, összetétele, fiziológiai hatásai, hosszú távú és rövidtávú hatásai, függőségi hatásai, társadalmi megítélése.

Jog: ebben a részben 23 pontban foglalták össze az oldal szerkesztői a hazai kábítószer használattal összefüggő jogi lehetőségeket és kötelességeket.

Segítőhelyek: országosan 24 segítőhelynek az elérését tették közzé a szerkesztők. Mindegyik van külön honlapja. Érdemes végig böngészni, sok érdekességre lehet rábukkanni.

Galéria: képgyűjtemények kábítószer témában. A képek nyílt forrásúak, így nyugodtan hasznosíthatók szakdolgozathoz, házi beadványhoz.

Lexikon: e szekció négyféle témában nyújt hasznosítható információkat. Közérdekű információk, linkgyűjtemény, a Kábítószerügyi Koordináció által támogatott kutatások, Hang-lexikon (mely menüpontban a Rádió C Magyarország első roma rádiójának a drog információs műsorai tölthetőek le. A Fűnyíró Cafe bár elsősorban drog információs műsor, tartalma nem szorítkozik kizárólagosan a drog témakörre. A hírek közös elemzése folyamán akár egészen más témákra is elsodródtak gondolataik színes léghajóján).

Használhatósága: 5/5

Drogfókuszpont.hu

Nyelve: magyar


Röviden a szervezet küldetéséről: „a Nemzeti Drog Fókuszpont a drogmonitorozás európai uniós intézményrendszerének hazai központja: más intézményekben keletkező adatokat, információkat gyűjt, dolgoz fel és szolgáltat hazai és nemzetközi szervezeteknek a kábítószer-probléma feltárásával, kezelésével és megoldásával kapcsolatos döntéseikhez.

Feladatuk, hogy fejlesszék a hazai drogmonitorozási rendszert, hogy az képes legyen időben, hiteles, és a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő adatokat és információt szolgáltatni a szakmai és politikai döntésekhez, intézkedésekhez, programokhoz. Ezen felül biztosítják és egyben aktívan közreműködnek abban, hogy a hazai és külföldi döntéshozók, szakemberek, egyetlen helyről, és a számukra megfelelő formában érhessék el a magyarországi kábítószer-helyzetet jellemző adatokat, információkat. Az szervezet módszertani támogatást nyújt más szervezetek számára a kábítószer fogyasztással kapcsolatos adatok gyűjtéséhez, értékeléséhez és terjesztéséhez.

Fő tevékenységük, hogy felmérjék a kábítószer-probléma és az arra adott társadalmi válaszokkal kapcsolatos hazai és nemzetközi adat- és információigényeket. Ha szükséges, intézkedési javaslatot terjesztenek a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) elé a hazai adatgyűjtési rendszer módosítására. Az adatokat és információkat összegző jelentéseket a döntéshozók, szakemberek, valamint egyéb, széles körű felhasználás számára elérhetővé teszik. Részt vesznek a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction, továbbiakban EMCDDA) valamint a tagországok Drog Fókuszpontjai hálózatának (Reitox) tevékenységében, és ennek keretében évente megküldik az EMCDDA számára az igényelt adatokat és jelentéseket. Megszervezik és összehangolják, illetve módszertani támogatással segítik a hazai kábítószer-adatgyűjtést. Kutatásokat javasolnak az adatok, információk gyűjtéséhez, és ezek feldolgozásához kapcsolódó módszertan területén.”[2]

Kiemelendő részei a portálnak: Hírlevél, Éves jelentések, Kiadványok, Jogtár, Fogalomtár, Linkgyűjtemény, Bevált gyakorlatok portálja

Hírlevél: a havonta jelentkező hírlevél az aktuális hónap eseményeiről tájékoztat a kábítószerrel kapcsolatos témákban. Olvashatunk beszámolókat konferenciákról, szakmai találkozókról és az adatgyűjtéssel kapcsolatos új fejleményekről. A Hírlevél letölthető PDF formátumban.

Éves jelentések: 2004-től, 2010-ig olvashatjuk és tölthetjük le a Nemzeti Drog Fókuszpont éves jelentéseit a magyarországi kábítószer-helyzetről. Az anyagok magyar és angol nyelven érhetőek el.

Kiadványok: a Nemzeti Drog Fókuszpont a kábítószer-probléma hazai helyzetével kapcsolatban keletkező adatokat, információkat gyűjti össze, dolgozza fel és teszi elérhetővé. E tevékenysége során az információáramoltatás céljából a szakemberek munkáját támogató szakkiadványokat jelentet meg, melyek ebből a pontból érhetők el. Néhány példa: „Internet alapú beavatkozások a kábítószer-probléma kezelésében”;   „Kézikönyv drog-prevenciós beavatkozások tervezéséhez és értékeléséhez” stb. Az egyes tanulmányok szakterületi eloszlása szintén fel van tűntetve.

Jogtár: az egyik legfontosabb része a honlapnak. A kábítószerekkel kapcsolatos összes magyar és uniós jogszabályt megtalálhatjuk itt. Gyűjtve és szakterületek szerint rendszerezve.

Fogalomtár: ebben a szekcióban az Éves Jelentések és a mindennapi munka során megismert kifejezések és magyarázatuk található. A pontosabb magyarázat és az egységes szóhasználat kedvéért a definíciók mellett az angol megfelelőjük is feltüntetésre került. A fogalomtár ABC sorrendben van rendezve, valamint kétfelé lett osztva: A-I és J-V.

Linkgyűjtemény: óriási linkgyűjtemény kábítószer témakörben. Iszonyúan sok hivatkozást találunk.

Bevált gyakorlatok portálja: „a Bevált Gyakorlatok Portálja a drogprevenció, kezelés, ártalomcsökkentés és szociális reintegráció területén dolgozó szakembereknek, döntéshozóknak, és kutatóknak kíván segítséget nyújtani. A portál elsősorban a kábítószerekkel és a politoxikomán használattal foglalkozik, és Európára koncentrál. Legfőbb célja az olyan eszközök és standardok biztosítása, melyek hozzájárulnak a beavatkozások minőségének fejlesztéséhez, valamint az európai bevált gyakorlatok bemutatása”[3]

Ki kell emelni a Szakterületeink részét a portálnak. Ezekben a szekciókban a honlapon található segédanyagok, kiadványok, jogszabályok vannak összegyűjtve szakterületek szerint. Röviden a szakterület jellemzői is elolvashatóak. Ajánlom mindenkinek, hogy nézzen bele! Nézze át ezt a részt!

Használhatóság: 5/5 (vagy 6/5 J)

Az Első résznek vége.

Folytatás következik…

2011. április 27., szerda

Az Európai Unió Közegészségügyi Adatbázisai és Statisztikai gyűjteményei - 6. rész


Egészséges életmód népszerűsítése

  • Táplálkozás és testmozgás: „Európában jelenleg a korai elhalálozás hét legfontosabb kockázati tényezője közül hat az étkezési, alkoholfogyasztási és testmozgási szokásokkal függ össze. Ez a hat tényező a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a nem megfelelő testtömeg-index, a nem elégséges gyümölcs- és zöldségfogyasztás, a mozgáshiány és a túlzott alkoholfogyasztás.
Különösen aggasztó, hogy a túlsúly és az elhízás egyre gyakoribb jelenség Európában. Az Európai Bizottság a probléma megoldása érdekében integrált stratégiát szorgalmaz, amelyben helyi, regionális, nemzeti és európai szintű érdekelt felek egyaránt szerepet kapnának.
A táplálkozással, túlsúllyal és elhízással kapcsolatos egészségügyi kérdésekre vonatkozó európai stratégiáról szóló fehér könyvvel a Bizottság hozzá kíván járulni a helytelen táplálkozással és a mozgáshiánnyal összefüggő kockázatok csökkentéséhez az Európai Unióban.
A tagállami kormányok képviselőiből álló magas szintű munkacsoport biztosítja a tudás és a bevált módszerek gyors átadását, illetve a nemzeti kezdeményezések összehangolását olyan kulcsfontosságú területeken, mint pl. az élelmiszerek összetevőinek megváltoztatása. Az EU étrenddel, testmozgással és egészséggel kapcsolatos cselekvési platformja azon európai szintű érdekelt felek fóruma, akik hozzá kívánnak járulni a túlsúly és az elhízás növekvő tendenciájának megállításához és visszafordításához. Egészségügyi programján keresztül a Bizottság számos olyan kezdeményezést támogat, amely a táplálkozás és a testmozgás témájával foglalkozik.
Az EU étrenddel, testmozgással és egészséggel kapcsolatos cselekvési platformja olyan (élelmiszeripari csoportoktól fogyasztóvédelmi civil szervezetekig terjedő) európai szintű szervezetek fóruma, amelyek az étrenddel és a testmozgással kapcsolatos jelenlegi tendenciák ellen küzdenek 
A platform létrehozásával az volt a cél, hogy a Bizottság vezette szerveződés összehangolja a társadalom különböző szegmenseinek e problémára irányuló tevékenységeit, és példája nyomán Európa-szerte nemzeti, regionális vagy helyi kezdeményezések szülessenek.”[1]
  • Alkohol: „Az alkoholfogyasztással összefüggő egészségügyi ártalmak jelentős közegészségügyi problémát jelentenek az Európai Unióban: ezek az ártalmak felelősek a megbetegedések és a korai elhalálozások több mint 7%-áért. Hosszú távon még a mérsékelt alkoholfogyasztás is növeli a szív- és májbetegségek, valamint a rák kialakulásának kockázatát, a gyakori és jelentős mértékű alkoholfogyasztás pedig függőséghez vezethet. Bármilyen mennyiségű szeszes ital elfogyasztása veszélyes lehet terhesség alatt, és veszélyeket rejt a járművezetők számára is. A fiatalok különösen ki vannak téve a részegség rövid távú hatásaiból fakadó veszélyeknek (pl. balesetek és erőszak). A 15–29 éves fiúk és férfiak körében körülbelül minden negyedik haláleset az alkoholfogyasztással függ össze.”[2]
Ennek ellensúlyozására az EU akciótervet dolgozott ki, melynek célja a fiatal korúak alkoholfogyasztásának leredukálása, a veszélyek propagálása.
Elérhető ADATBÁZIS.
Neve: RAYPRO
Nyelve: angol

  • Dohányzás: „Noha az Európai Unióban egyre kevesebben dohányoznak, a dohányosok az uniós lakosságnak még mindig egyharmadát teszik ki. A rákos, a szív- és érrendszeri, illetve a légzőszervi megbetegedések tekintélyes része hozható összefüggésbe a dohánytermékek fogyasztásával. Európában az elkerülhető egészségügyi kockázatok sorában a dohányzás áll az első helyen, mivel több egészségügyi problémát okoz, mint az alkohol- és a kábítószer-fogyasztás, a magas vérnyomás, a túlsúly vagy a magas koleszterinszint.
A dohánytermékek fogyasztása évente 650 000 európai lakos korai halálát okozza. Ez több mint Málta, illetve Luxemburg teljes lakossága. 2000-ben a dohányzás az európai uniós országok társadalmának több mint 100 milliárd eurós veszteséget okozott. A dohányzás visszaszorítására célzott jogszabályokat vezettek be az Unióban. Az Európai Unió dohánytermékekre vonatkozó szakpolitikájának sarokkövét a jogszabályok jelentik. A jogszabályok közül a dohánytermékekről szóló irányelv, valamint a dohánytermékek reklámozásáról szóló irányelv a legfontosabb.
Az Európai Bizottság és az uniós tagállamok képviselői rendszeresen összeülnek, hogy megvitassák a dohányzás visszaszorításával kapcsolatos kérdéseket. Találkozóik emellett azt hivatottak biztosítani, hogy a vonatkozó jogszabályok kidolgozása a legújabb fejlemények figyelembevételével, az elfogadott szabályok végrehajtása pedig hatékonyan menjen végbe. Az Unió a megelőzést célzó és a leszokást segítő tevékenységek széles köré támogatja. A dohányzás elleni stratégia fontos elemét képezi azoknak a tevékenységeknek, amelyek a megelőzést és a leszokást hivatottak segíteni Európa-szerte. 2002 óta az Európai Bizottság tájékoztatási és megelőzési céllal átfogó dohányzásellenes kampányokat szervez, melyek célközönségét a fiatalok jelentik. Példaként említhető a Bizottság által útnak indított „Help – A dohányfüstmentes életért” elnevezésű uniós kampány. Ám nem csak az egészségpolitika terén születnek olyan intézkedések, melyek a dohánytermékek fogyasztásának visszaszorítását célozzák, a dohányzás ugyanis több szakpolitikai területet érintő kérdés.
Egyértelmű bizonyítékok támasztják alá, hogy a dohányzás visszaszorítása szempontjából a dohánytermékekre kivetett magas adók jelentik az egyik leghatékonyabb fegyvert. Különösen így van ez a fiatalok esetében. A felülvizsgált uniós jogszabály módosítja a dohánygyártmányokra kivetett jövedéki adók szerkezetét és adókulcsait. A tanácsi irányelv konkrétan hivatkozik a dohánytermékek potenciális egészségkárosító hatására, melyet a jogszabály-módosítás egyik okaként említ.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF – Elérése: http://ec.europa.eu/dgs/olaf/index_en.html) részt vesz a dohánytermékek tiltott kereskedelmével kapcsolatos ügyek felderítésében. A tiltott kereskedelem – azon túl, hogy óriási gazdasági veszteséget okoz –, veszélyezteti a dohányzás visszaszorítását célzó erőfeszítések eredményességét, mivel az illegális dohánytermékek gyakran olcsóbbak és ezáltal elérhetőbbek a fogyasztók számára, mint a legálisan értékesített dohányáru. Már folynak a tárgyalások abból a célból, hogy a felek a WHO Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményét jegyzőkönyvvel egészítsék ki a dohánytermékek tiltott kereskedelmének témájában. A dohánytámogatások a közelmúltig az uniós mezőgazdasági politika fontos, ám sokat vitatott elemét képezték. A közegészség érdekében az Európai Unió 2010-re fokozatosan beszüntette a közvetlen dohánytámogatást.”[3]

  • Tiltott kábítószerek: „A kábítószerrel való visszaélés az Európai Unióban és azon kívül egyaránt az egyik legsúlyosabb egészségügyi és társadalmi probléma. A kábítószerrel való visszaélések száma már nem növekszik, azonban még mindig 6500-8500 ember hal meg évente kábítószer használat következtében.
A Lisszaboni Szerződés 168. cikke értelmében, az Unió fellépése a népegészségügyi helyzet javítására, a fizikai és mentális megbetegedések és betegségek megelőzésére, és az emberek testi és szellemi egészségét fenyegető veszélyek okainak megelőzésére irányul. Az Európai Unió kiegészíti a tagállamok fellépését a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos egészségkárosodás csökkentése érdekében, beleértve a felvilágosítást és a megelőzést is.”[4] ADATBÁZIS NINCS. Statisztikai táblázatokat találunk az ECHI program keretében, illetve számos projekt leírását, eredményeit tekinthetjük meg.
  • Mentális egészség: „Eltekintve az egyes emberekre gyakorolt jótékony hatásoktól a megfelelő lelki egészség egyre fontosabb tényezővé válik Európa gazdasági növekedésében és társadalmi fejlődésében. Ezek mindegyike az uniós szakpolitikák kulcsfontosságú célkitűzései.”[5]
Van ADATBÁZIS. Illetve megtekinthetők az ebben a témában támogatást nyert projektek leírásai, eredményei.

Adatbázis neve: EU COMPASS
Nyelve: angol

A COMPASS a mentális egészségről és jól-létről szóló európai egyezményben meghatározott 5 prioritással kapcsolatos információk gyűjtőhelye. A rendszer az egyezmény keretében e témákban szervezett konferenciákkal párhuzamosan fejlődik tovább.
Az információkat 4 csoportra lehet osztani:
1.      Szakpolitikák és bevált gyakorlatok
2.      Szakpolitikai dokumentumok, ajánlások, nyilatkozatok
3.      Jelentések és tanulmányok
4.      Végrehajtás

§        Szexuális úton terjedő betegségek: „A szexuális úton terjedő betegséggel kapcsolatos adatokat az Európai Unió tagállamai más-más módon jelentik be. A megfigyelési rendszerek a teljesség, lefedettség és reprezentativitás szempontjából országonként különbözőek. A számok és az arányok országonkénti összehasonlítása ezért félrevezető lehet. Az Európai Bizottság célja:
1.      az adatok összehasonlíthatóságának növelése a tagállami adatok bejelentésének és összehasonlíthatóságának tökéletesítésével
2.      a figyelem felhívása a szexuális úton terjedő betegségek veszélyeire
3.      a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésének elősegítése
4.      útmutatás a szexuális úton terjedő betegségek ellenőrzésével kapcsolatban, különös tekintettel a legelterjettebb betegségre, azaz a Chlamydia fertőzésekre (útmutatás a Chlamydiáról)

A szakpolitika végrehajtása érdekében az Európai Bizottság, az uniós országok képviselői, az ifjúsági szervezetek képviselői és a kutatók rendszeres megbeszéléseket tartanak a szexuális egészség fórumának keretében.
Az érdekelt felekkel megrendezett vitafórumok a következő témákat érintik:
1        - az alábbi szexuális úton terjedő betegségekkel kapcsolatos adatgyűjtés hatékonyságának fokozása:
§                   Chlamydia
§                   Gonorrhea
§                   Hepatitis B
§                   Hepatitis C
§                   Humán papillomavírus
§                    Szifilisz
2 - A szexuális úton terjedő betegségek megfigyelésével, nyomon követésével és megelőzésével kapcsolatos bevált gyakorlatok cseréje.”[6]
Külön ADATBÁZIS nincs. Ám a témával foglalkozó projektek leírásai, dokumentációi elérhetőek.


Adatbázisok: 

Neve: RAYPRO
Nyelve: angol 
A dohányzás - mint függőség - kialakulásának megelőzésére és gyógyítására létrehozott akcióterv adatbázisa.
 
Adatbázis neve: EU COMPASS
Nyelve: angol

A COMPASS a mentális egészségről és jól-létről szóló európai egyezményben meghatározott 5 prioritással kapcsolatos információk gyűjtőhelye. A rendszer az egyezmény keretében e témákban szervezett konferenciákkal párhuzamosan fejlődik tovább.
Az információkat 4 csoportra lehet osztani:
1.      Szakpolitikák és bevált gyakorlatok
2.      Szakpolitikai dokumentumok, ajánlások, nyilatkozatok
3.      Jelentések és tanulmányok
4.      Végrehajtás

2011. április 20., szerda

Az Európai Unió Közegészségügyi Adatbázisai és Statisztikái - 5. rész


Az Európai Bizottság betegségekkel szembeni fellépése

Fertőző betegségek: „Az elmúlt évtizedek során az Európai Unió országai a betegségek kezelése és a megelőzés területén sikerrel vették fel a harcot a fertőző betegségekkel. A fertőzéses megbetegedések arányát sikerült csökkenteni vagy stabilizálni, és az Európai Unió országaiban a halálesetek többségét ma már többnyire olyan nem-fertőző betegségek okozzák, mint a rák vagy a szívroham. A mikroorganizmusok azonban alkalmazkodóképesek, ezért új és újonnan megjelenő fertőzésekkel kell számolni; ilyen volt például az 1980-as években a HIV/AIDS, az 1990-es években a Creutzfeldt-Jakob betegség új variánsainak, illetve 2003-ban a SARS és az influenza világjárvány megjelenése. A fentieken kívül más kihívásokkal, például a mikroorganizmusok antibiotikumokkal szembeni rezisztenciájával is szembe kell nézni.
1999 óta működik az Európai Unióban a fertőző betegségek járványügyi felügyeleti és ellenőrzési hálózata English A hálózat elsősorban a következő célokat szolgálja:
  • a fertőző betegségek felügyelete
  • korai figyelmeztetés és az intézkedések összehangolása”[1]
Van ADATBÁZIS elérés.

Elnevezése: Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ.
Nyelve: angol
„Az ECDC-t 2005-ben hozták létre abból a célból, hogy a fertőző betegségek által az emberi egészséget fenyegető, fennálló és újonnan megjelenő veszélyek kockázatának megállapítása és értékelése révén segítse az Európai Unió tevékenységét.”[2]

További ADATBÁZIS érhető el a Betegségek fülre kattintva. Itt az EU-ban és a világon valaha regisztrált betegségekről, gyógyításukról (vagy, ha jelenleg nem ismert gyógymódja) illetve megelőzésükről, kezelésükről olvashatunk.
Nyelve: a böngésző nyelve magyar, a leírásoké többségében angol
A Pályázatok fülre kattintva, a 2005 óta kiírt és elnyert pályázatokról és eredményeikről olvashatunk.

Védőoltások: a vakcinák előnyeiről, felhasználásáról, az uniós szabványelvekről találunk itt információkat, leírásokat. ADATBÁZIS elérések vannak, az EMA és a ECDC van itt is jelölve.
Súlyos és krónikus betegségek: „A súlyos és krónikus betegségek – azon betegségek, amelyek 100 000 emberből legalább 50-et érintenek – okozzák az Európai Unióban a halálesetek 86%-át. súlyos és krónikus betegségek közé tartoznak a szív- és érrendszeri megbetegedések, a rák, mentális egészségügyi problémák, a cukorbetegség, a krónikus légzőszervi megbetegedések és az izom- és csontrendszeri betegségek. Mivel e betegségek közös kockázati tényezőkre vezethetők vissza, sok közülük elkerülhető lenne. Ezenkívül a hatékony kezeléshez való egyenlőbb hozzáférés mind szélesebb körben való biztosítása az Európai Unóban jelentős mértékben javítaná az Európai unió országainak egészségügyi és gazdasági helyzetét.”[3]

Ritka betegségek: „A ritka betegségek olyan – többségében öröklött – betegségek, melyek életveszélyesek, vagy maradandó károsodást okoznak, és annyira kevés embert érintenek, hogy egyesített erőfeszítésekre van szükség:
  • a megbetegedések számának csökkentéséhez,
  • az újszülöttek és a kisgyermekek elhalálozásának megelőzéséhez,
  • a betegek életminőségének és társadalmi-gazdasági potenciáljainak megőrzéséhez.
Az uniós országokban azokat a megbetegedéseket hívjuk ritka betegségnek amelyek 10 000 emberből ötnél kevesebbet érintenek. Ez a szám alacsonynak tűnhet, ám az EU 27 tagállamára kivetítve körülbelül 246 000 személyt jelent. A legtöbb beteg olyan még ritkább betegségben szenved, amely 100 000 emberből legfeljebb egyet érint.
Becslések szerint az Európai Unióban jelenleg a lakosság 6–8%-a (azaz 27–36 millió ember) szenved az 5–8000 különböző ritka betegség valamelyikében.”[4]
Az EU elősegíti a korlátozott és jelenleg az egyes uniós tagállamok között szétaprózódott erőforrások egyesítését. A közös fellépés segítségével a különböző tagállamokban élő betegek és a szakemberek megoszthatják egymással a szaktudást és az információkat.

2011. március 29., kedd

Az Európai Unió Közegészségügyi Adatbázisai és Statisztikái - 4. rész


Mutatók és adatok

Ebben a szekcióban mutatókat, táblázatokat, diagrammokat, ábrákat találunk az egészségüggyel kapcsolatban. Az EU fontosnak tartja az egészségüggyel kapcsolatos felmérések és adatok nyilvánossá tételét, így több adatbázis elérhetőségét is feltüntetik ebben a részben.

ADATBÁZISOK

Neve: ECHI - European Community Health Indicators.
Nyelve: angol
Ez a statisztikai adatbázis, az EU 2003-2008 közötti Egészségügy javítását célzó projektjeinek, és ezek eredményeinek mutatóit, összegzéseit tartalmazza.

Neve: DAFNE – DAta Food NEtworking
Nyelve: angol és görög
A DAFNE célja, hogy olyan adatbázist hozzon létre, mely az unió 24 országának étkezési szokásairól ad információt. Elraktározzák az országok ételféleségeit, étkezési szokásait, nemzeti ételeit, nemzeti italait, az ételek-italok elkészítését, demográfiai adatokat szolgáltat, gazdasági adatokat elemez az élelmiszer információk alapján.

Neve: EUID – European Union Injury Database
Nyelve: angol
Az EUID gyűjti az uniós országok baleseti statisztikáit, s azt szövegszerűen, vagy diagramformában teszi közé az érdeklődök számára. Az adatok feldolgozása folyamatos, jelenleg a 2002 és 2008 közötti időszakról lehet információt szerezni.

Neve: EUSTAT - HealthStats
Nyelve: angol, német, francia
Az Európai Központi Statisztikai Hivatal Közegészségüggyel foglalkozó szekciója.

Fenntartható fejlődésre vonatkozó mutatók
Nyelve: angol


Gyógyszerkészítmények

Ahhoz, hogy az EU biztosíthassa állampolgárai számára a legmagasabb fokú egészségügyi ellátást, valamint megakadályozza az esetleges mérgezések elkerülését, az összes az EU területén forgalomba hozandó gyógyszert engedélyeztetni kell. Speciális szabályok léteznek a gyógyszerkészítmények engedélyeztetésére, szigorú előírásoknak kell megfelelniük a gyermekgyógyászati felhasználásra szánt avagy ritka betegségek gyógyszereinek. A hagyományos növényi alapú gyógyszereknek, a vakcináknak és a fentebb felsorolt készítményeknek hosszas klinikai kísérleteken kell átesniük, mielőtt engedélyeznék a forgalomba hozatalukat.
Az EU az engedélyezés folyamatait szabványokban foglalta össze. Ezek az előírások olvashatók el ebben a szekcióban. Előírások vonatkoznak az emberi és állati készítményekre egyaránt.

ADATBÁZIS elérés van. A korábban már említett

EMA - European Medicines Agency
Nyelve: angol
Az EU-ban forgalmazott gyógyszerek, gyógykészítmények és gyógynövények kereshető hír- és adatbázisa.

2011. március 22., kedd

Az Európai Unió Közegészségügyi Adatbázisai és Statisztikái - 3. rész


Az egészségügyi ellátás javítása

  • Határokon átnyúló egészségügyi ellátás: „Az európai egészségügyi rendszerek és szakpolitikák egyre több ponton kapcsolódnak össze, ami elsősorban a következő tényezőknek köszönhető: a betegek és a egészségügyi dolgozók szabad mozgása, az európai emberek közös elvárásai, az új gyógyászati technológiák és technikák terjedése a számítógépesítés következtében. A kapcsolódási pontok számának növekedése egy sor kihívást teremt: az Európai Unión belüli külföldi egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés egyszerűsítése egyértelmű visszatérítési szabályokkal, a külföldön igénybe vett ellátás minősége, a betegek, egészségügyi dolgozók és politikai döntéshozók tájékoztatására vonatkozó követelmények, az egészségügyi ellátás és szolgáltatásnyújtás terén folytatott együttműködés lehetőségei, hogyan egyeztethetők össze a nemzeti szakpolitikák az európai kötelezettségekkel általánosságban.”[1]
  • Egészségügyi dolgozók: „Az egészségügy összehangolt uniós megközelítését az teszi többek között szükségessé, hogy az egészségügyi dolgozók egyre gyakrabban telepednek le más uniós tagállamban. Már léteznek közös szabályok és eljárások ennek megkönnyítésére, ilyen pl. a szakmai képesítések elismerésére vonatkozó európai jogi keretrendszer. Célszerű lenne a jövőben összehasonlítható adatokkal segíteni az uniós tagállamokat abban, hogy reagálni tudjanak az új technológiákra és a demográfiai változásokra.”[2]
  • Betegbiztonság: „Becslések szerint az Európai Unióban a kórházi ápolásra szoruló betegeknek mintegy 8–12%-a esetében lépnek fel az ellátás során nemkívánatos események, mint például: egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések (melyek a nemkívánatos eseményeknek hozzávetőleg 25%-át teszik ki), gyógyszerelés során elkövetett hibák, sebészeti beavatkozás során elkövetett hibák, orvostechnikai műszerekkel kapcsolatos hibák, diagnosztikai tévedések, a vizsgálati eredmények alapján szükségesnek mutatkozó beavatkozás elmulasztása. A betegek által elszenvedett egészségkárosodás sokszor elkerülhető lenne, ám az erre irányuló stratégiák végrehajtása EU-szerte óriási eltéréseket mutat. Az Európai Unió szerződésben előírt kötelezettsége, hogy segítse a közegészség védelmét célzó tagállami erőfeszítések összehangolását. Helyzeténél fogva az Európai Bizottság elő tudja segíteni, hogy a tagállamok megosszák egymással bevált módszereiket. Az intézmény számos lépést tett annak érdekében, hogy javítsa a betegbiztonságot Európában.”[1]
  • Antibiotikum (Antimikrobiális) rezisztencia: „Az antimikrobás szereket (pl. antibiotikumokat) 70 éve használják a gyógyászatban. Ezen anyagoknak köszönhetően jelentősen csökkent a fertőző betegségek okozta halálesetek száma. E szerek túlzott és helytelen alkalmazása miatt azonban számos mikroorganizmus ellenállóvá vált az antibiotikus kezeléssel szemben, ezért fennáll annak veszélye, hogy az antimikrobás szerek a jövőben nem lesznek hatékonyak a bakteriális fertőzések kezelésére. A helyzet azért is nagyon súlyos, mert ezek a hatóanyagok a modern orvostudomány alapvető eszközei. Antimikrobás szerek hiányában több sebészeti beavatkozást sem lehetne végrehajtani. Az antimikrobás rezisztencia fokozódása növeli a halálesetek számát, és emeli az egészségügyi ellátás költségeit.”[2] Az Uniónak ezért fokozott felelősséget és ráhatást kell mutatnia az állampolgárok és a betegek gyógyításában, hogy megelőzhető legyen a teljes és széles spektrumú antibiotikum rezisztencia.
  • Egészségügyi ellátás: „Az OECD, a WHO és az Európai Bizottság közösen fejleszti ki és lépteti életbe az egészségügyi számlák rendszerét, amely az egészségügyi köz- és magánkiadásokra egyaránt kiterjed. A rendszernek köszönhetően az egyes tagállamok egészségügyi kiadásokkal kapcsolatos adatait bármely más EU-tagország nemzeti adataival össze lehet hasonlítani. Az egészségügyi számlák rendszere áttekintést ad az erőforrások felhasználásáról, és lehetővé teszi az egészségügyi szakpolitikák hatásainak nyomon követését.”[1] Ebben a szekcióban az összes betegellátáshoz kapcsolódó szolgáltatás, gyógykezelés stb. költségeiről találhatunk információkat. Még olyan gyógymódokról is, mint a radioizotópok használata. Külön ADATBÁZIS nincs.
  • e-Egészségügy: „Az Európai Unió célja az, hogy az e-egészségügyi eszközök használata révén – akár más országok számára is – hozzáférhetővé tegye az életmentő fontosságú információkat , s ezáltal javítsa az EU lakosságának egészségi állapotát. Célja továbbá az e-egészségügy egészségpolitikai integrációja és az uniós tagállamok politikai, pénzügyi és technikai stratégiáinak összehangolása által megkönnyítse az egészségügyi ellátások igénybevételét, és javítsa az ellátás minőségét; biztosítsa a szakemberek és betegek részvételét a stratégia kialakításában és végrehajtásában, s ezáltal elősegítse a hatékony, felhasználóbarát és széles körben elfogadott e-egészségügyi eszközök térnyerését.”[2]
  • Egészségügyi technológiák értékelése: „Az egészségügyi technológiák a tudományos ismereteket használják fel és alkalmazzák az egészségügyi ellátásban és betegségmegelőzésben. Az egészségügyi technológiák értékelése multidiszciplináris folyamat, amely szisztematikus, átlátható, tárgyilagos és tartós módon összefoglalja valamely egészségügyi technológia alkalmazásával kapcsolatos orvosi, társadalmi, gazdasági és etikai szempontokat. Célja, hogy megfelelő információkat szolgáltasson a biztonságos és hatékony egészségügyi szakpolitikák kialakításához, amelyek középpontjában a betegek állnak, és amelyek célja a legjobb minőség biztosítása. A szakpolitikai célok ellenére az egészségügyi technológiák értékelését mindig a kutatási eredmények alapján és tudományos módszerekkel kell végezni. Az egészségügyi technológiák lehetnek diagnosztikai és kezelési módszerek, orvostechnikai eszközök, gyógyszerkészítmények, rehabilitációs és megelőzési módszerek, illetve az egészségügyi ellátás szervezeti és támogatási rendszere. A legtöbb tagállamban az egészségügyi technológiák értékelése képezi a bizonyítékokra alapozott egészségügyi döntéshozatal legfontosabb részét. A Bizottság célja, hogy a tagállamok között ezen a téren is erősödjön az együttműködés.”[1]
Adatbázisok, statisztikai mutatók:  
 
Neve: ECHI - European Community Health Indicators.
Elérése: http://ec.europa.eu/health/workforce/indicators/index_hu.htm#fragment0  
Nyelve: angol 
 
Neve: Projects Database 
Nyelve: angol
Az adatbázisban keresni lehet az EU által 2003 és 2008, valamint 2009 és 2013 között finanszírozott közegészségügyi - így az anti8mikrobiális rezisztenciás – projektek között. Az adatbázis csak egyszerű keresőt tartalmaz. Címre, tárgyszóra, absztraktra kereshetünk. 
 
Neve: EFSA – European Food Safety Authority 
Nyelve: angol, német, francia, olasz
Ez az adatbázis az étkezés során előforduló betegségek elleni gyógykezelés hatékonyságára (vagy sem) hívja fel a figyelmet. Olyan kórokozók elleni küzdelemről van szó, mint a szalmonella, lisztéria, campyobacter fertőzések. A mikrobák ellenálló-képességéről, kutatási projektekről és a lehetséges jövőről olvashatunk elemzéseket, tanulmányokat.
 
 


Idézetek a http://ec.europa.eu/health/index_hu.htm oldalról

2011. március 15., kedd

Az Európai Unió Közegészségügyi Adatbázisai és Statisztikái - 2. rész


Az egészségbiztonság előmozdítása

  • Felkészültség és válaszintézkedések: „Az egészséget fenyegető veszélyekre vonatkozó uniós szakpolitika három fő területet érint: a megelőzést, a felkészülést és a válaszadást. Az egészséget fenyegető veszélyek gyakran olyan határokon átnyúló problémák, amelyek hatása nemzetközi szinten is érezhető, ezért az Európai Unió országai egyedül nem képesek hatékonyan fellépni velük szemben. Ezért az Európai Unió több olyan mechanizmust hozott létre, amelyek elősegítik az egészségbiztonságot fenyegető veszélyekkel kapcsolatos tevékenységek európai szintű összehangolását. Az Európai Unió ezenkívül az egészségügyet érintő globális veszélyekkel kapcsolatos kérdések tekintetében fejleszti kapcsolatait nemzetközi partnereivel.”[1]
Ebben a szekcióban nincsenek adatbázisok. Ellenben rengeteg tanulmány és dokumentumom érhető el közvetlen vagy közvetett. 3-féle témában sorakoznak a dokumentumok.
Általános felkészültség: „Az általános felkészültség jegyében meg kell teremteni illetve erősíteni kell a gyors válaszlépés lehetőségét minden olyan vészhelyzet esetén, amely egynél több uniós ország lakosságának egészségét érinti vagy érintheti. Az Egészségbiztonsági Bizottság azzal járul hozzá ehhez a munkához, hogy egy valamennyi veszélyforrást magában foglaló általános készültségi tervet, és az egyes veszélyforrásokra, például az influenza világjárványra, a súlyos akut légúti szindrómára (SARS), vagy a himlőre vonatkozó egyedi terveket ad ki.”[2]
Influenza világjárványra való felkészültség tervezése: „Az influenza világjárványok, mint például a 2009-es (H1N1) járvány, súlyos közegészségügyi és társadalmi következményekkel járhatnak az Európai Unióban és világviszonylatban is. Alapvető fontosságú, hogy az influenzajárványra való felkészültség tervezését az Európai Unió országai és a Bizottság összehangolt módon végezze.”[3]
Vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris kockázatok: „A vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris kockázatok, amelyek körébe a természetes járványok és a szándékos támadások egyaránt beletartoznak, igazolták, hogy a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris anyagokkal összefüggő nagyméretű közegészségügyi vészhelyzetekre megfelelően fel kell készülnünk. A védelmi intézkedések magukban foglalják a vészhelyzeti és készültségi tervek összehangolását, valamint a megfelelő kezelések, oltóanyagok és fertőtlenítő eszközök biztosítását.”[4]

  • Vér, szövetek, szervek: „A felajánlott emberi vér és vérplazma számos alapvető, gyakran életmentő kezelés alapja. Az emberi vért, illetve annak alkotóelemeit az élet meghosszabbítását célzó sebészeti rutineljárások és kezelések során is alkalmazzák. Az Európai Unió a donorok és recipiensek védelme érdekében biztosítani igyekszik a vér és a vérkomponensek minőségét és biztonságát, többek között a betegségátvitel megelőzése révén.”[5]
  • Éghajlatváltozás: „Az éghajlatváltozás közvetlenül kihat az emberi egészségre, pl. a rovarok (szúnyogok és kullancsok) által terjesztett betegségek előfordulása terén beálló változások következtében. Közvetett módon is befolyásolja az emberek egészségét, pl. a víz és a levegő minőségének megváltozása vagy a szélsőséges időjárási körülmények hatásain keresztül. Az Európai Unió országait arra ösztönzik, hogy e tekintetben, a fellépések hatékonyabbá tétele érdekében működjenek együtt. A készültség-tervezést az éghajlatváltozás figyelembe vétele céljából felülvizsgálták, és a reagálóképesség, valamint a tagállamok közötti együttműködés tekintetében tesztelni fogják, különös tekintettel a nemzeti készültségi tervekre.”[6]
Adatbázis elérések:
 
European Medicines Agency
Nyelve: angol
Az EU-ban forgalmazott gyógyszerek, gyógykészítmények és gyógynövények kereshető hír- és adatbázisa.

Eurocet
Nyelve: alapbeállítása angol, de van magyar nyelv is
Az EU transzplantációval foglalkozó oldala és adatbázisa.

Eurostat
Nyelve: angol, de magyarul is elérhető
Az EU központi statisztikai adatbázisa



2011. március 8., kedd

Az Európai Unió Közegészségügyi Adatbázisai és Statisztikái - 1. rész



Nyelve: alapbeállításként angol, de elérhető az Unió összes hivatalos nyelvén

Ez a honlap azért jött létre, hogy tájékoztatást nyújtson az Európai Bizottság közegészségügyi és kockázatértékelési szolgáltatásairól, fejlesztéseiről, intézkedéseiről. Biztos támasz az Európai Unió állampolgárainak egészségügyi ellátása valamint egészségi állapotuk után érdeklődőknek.
Információt nyújt az uniós, nemzeti és nemzetközi szintű szakpolitikai döntésekről, lehetővé téve, hogy az európai emberek választ kaphassanak kérdéseikre és döntéseiknek hála egészségesebb életet élhessenek.

A honlap tematikus felépítésű, tehát a legfrissebb cikkeket, eléréseket találjuk előrébb.

Egészségügyi témák:
  • Az EU közegészségügyi szakpolitikájának irányítása (6 altémával)
  • Az egészségbiztonság előmozdítása (3 altémával)
  • Az egészségügyi ellátás javítása (7 altémával)
  • Az egészséges életmód népszerűsítése (6 altémával)
  • Betegségekkel szembeni fellépés (4 altémával)
  • Egészségügy és társadalom (6 altémával)
  • Gyógyszerkészítmények (3 altémával)
  • Mutatók és adatok (3 altémával)
  • Kockázatértékelés (4 altémával)

A legtöbb téma csak útmutatást, irányvonalat, tájékoztatót vagy statisztikai adatokat tartalmaz. Ahol adatbázis elérések is lehetségesek, ott fel is van tüntetve.

Az EU közegészségügyi szakpolitikájának irányítása

  • Az EU egészségügyi stratégiája: „Az Európai Unió felhatalmazással rendelkezik arra vonatkozóan, hogy az egészségügy területén kiegészítse a nemzeti fellépéseket. Ez elsősorban a következőket foglalja magában: a polgárok védelme az egészséget fenyegető veszélyektől és betegségektől, az egészséges életmód népszerűsítése, az európai nemzeti hatóságok közötti együttműködés elősegítése az egészségügyi kérdések területén Az Európai Bizottság a 2008 és 2013 közötti időszakra vonatkozóan az európai egészségügyi politika megvalósítására stratégiai megközelítést dolgozott ki. A korábbi munkákra épülő stratégia egy olyan átfogó keret létrehozását célozza, amely nemcsak a legfontosabb európai egészségügyi kérdések kezelésére terjed ki, hanem amelyet szélesebb körben, valamennyi egészségügyet érintő szakpolitikai területen, illetve a globális egészségügyi kérdések tekintetében is alkalmazni lehet.”[1]
  • Egészségügyi program: „Az alapító szerződés előírja, hogy az EU az emberek egészségének védelmét valamennyi szakpolitikáján keresztül biztosítsa, és hogy az uniós országokkal együttműködve javítsa a közegészségügy helyzetét, csökkentse az emberi megbetegedések számát, és szüntesse meg a testi és szellemi egészséget fenyegető veszélyforrásokat. Az Európai Uniónak az emberi egészség védelmét és javítását célzó stratégiáját elsősorban a Bizottság egészségügyi programjain keresztül hajtják végre. Az Európai Unió jelenlegi egészségügyi programja a 2008 és 2013 közötti időszakban nyújt támogatást projektek és kezdeményezések számára. Az első egészségügyi program (2003-2008) keretében egyéb kezdeményezéseken belül 352 projekt részesült támogatásban. Az egészségügyi program keretében történő támogatás prioritást élvező területeit és kritériumait egy évente kiadott munkatervben határozzák meg, majd az Egészség- és Fogyasztóügyi Végrehajtó Ügynökség (EAHC) projektekre, működési támogatásokra, konferenciák rendezésére és közös fellépésre vonatkozó pályázati felhívásokat tesz közzé.”[2]
  • Jogszabályok: az EU-nak kötelessége megvédeni állampolgárait a káros termékektől illetve szolgáltatásoktól. Ebben a szekcióban ADATBÁZIS eléréseket találunk. Az adatbázisok az Unió jogszabályait, irányelveit tartalmazzák meghatározott témák szerint rendezve (pl. dohányzás és betegségek – megelőzés, kezelés). Az adatbázisok elérése: http://europa.eu/legislation_summaries/public_health/index_en.htm Az adatbázisok 8 európai nyelven érhetőek el, a magyar sajnos nincs köztük.
  • Az EU szerepe a világban: „Az Európai Unió és tagországai, illetve más országok és nemzetközi szervezetek közötti kapcsolatok elősegítik: a jobb egészségi állapot előmozdítását az Európai Unióban és azon túl, a bővítési folyamat sikerét, az Európai Unió fellépésének erősítését a globális egészségügyet érintő problémák terén, amely egy lépéssel közelebb hozza a globális közegészségügyi politika létrehozását, az Európai Unió közegészségügyi elveinek, előírásainak és jogszabályainak terjedését..”[3]
  • Egészségügyi szempontok figyelembevétele más szakpolitikákban: „Mivel az emberek egészségi állapotát nagy mértékben az egészségügy területén kívüli tényezők határozzák meg, minden kapcsolódó szakpolitikai területen belül hatékony egészségügyi politikára van szükség, különösen a következő területeken: szociális és regionális politika, adózás, környezetvédelem, oktatás, kutatás. Az Európai Unióról szóló szerződés előírja, hogy az uniós szakpolitikák kialakításakor az ’egészség szakpolitikai integrálására’ irányuló megközelítést kell alkalmazni. A hatékonyság növelése érdekében azonban ezt a megközelítést kell alkalmazni a nemzeti, regionális és helyi politikák tekintetében is.”[4] Adatbázis elérés ebben a szekcióban nem található.
  • Egészségügy és a strukturális alapok: „Az Európai Unió kohéziós politikájának célja, hogy Európában csökkenjenek a gazdasági/társadalmi téren jelentkező regionális egyenlőtlenségek – ezt elsősorban a strukturális alapok segítségével kívánja elérni. Egyre inkább elismert tény, hogy az egészségügy a regionális fejlődés és versenyképesség egyik fontos eszköze, és jogosulttá vált regionális kohéziós támogatásra.
• Európai Regionális Fejlesztési Alap – 5 milliárd euró elkülönítve az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését célzó beruházásokra 2007 és 2013 között
• Európai Szociális Alap – az öregedéssel, e-egészségüggyel, egészségfejlesztéssel és képzéssel kapcsolatos egészségügyi tevékenységek számára nyújt támogatást.
Ezek azonban viszonylag kisebb összegek, ezért a támogatásokat a nemzeti és regionális hatóságoknak hatékonyan kell felhasználniuk.”[5]

 Ebben a szekcióban elérhető adatbázisok:

1 - Jogszabályok: az EU-nak kötelessége megvédeni állampolgárait a káros termékektől illetve szolgáltatásoktól. Ebben a szekcióban ADATBÁZIS eléréseket találunk. Az adatbázisok az Unió jogszabályait, irányelveit tartalmazzák meghatározott témák szerint rendezve (pl. dohányzás és betegségek – megelőzés, kezelés). Az adatbázisok elérése: http://europa.eu/legislation_summaries/public_health/index_en.htm Az adatbázisok 8 európai nyelven érhetőek el, a magyar sajnos nincs köztük. 
 
2 - Elnevezése: Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ.
Nyelve: angol



/* */