A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szociológia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szociológia. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 1., vasárnap

2 téma 3 eletronikus dokumentum

Korábban tettem már kísérleteket arra, hogy a neten elérhető - ingyenes forrásokból - elektronikus dokumentumokat (könyveket, folyóiratokat) tegyek közzé. Ebbéli szándékomat eddig siker koronázta (bár hozzá kell tennem kevés ingyenes ugyanakkor igényes dokumentum van a neten).

A mai cikkemmel tovább szeretném gyarapítani a blog hasábjairól elérhető dokumentumok körét. Két tudomány területen találtam elérhetőségeket:
  • szociális munka és
  • ápolástan
témában.

A cikk folytatásáért kattintsatok a "További bejegyzések" linkre!

2011. október 25., kedd

Kábítószer, megelőzés, prevenció - Második rész


És akkor a folytatás.

Nemzeti Drogmegelőzési Intézet


Nyelve: magyar

„A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) a nemzeti drogstratégia megvalósításának egyik legfontosabb szakmai letéteményese, különös tekintettel a keresletcsökkentési céltételezésekre. Olyan tudásközpont, mely elkötelezettje a tény alapú tudományos tájékozódásnak és tájékoztatásnak, a szakmafejlesztésnek és a tudás alapú összefogások támogatásának.”[1]

Az NDI fő feladatai

1 - Megbízható tájékoztatás nyújtása
Az NDI publikációs tevékenységet folytat, gondozza a Szakmai Információs Portált (SZIP), működtet egy folyamatosan fejlődő társadalomtudományi szakkönyvtárat. Szakpolitikai és kutatási téren, valamint a legjobb gyakorlatok vonatkozásában tanácsadó funkciót lát el. Cél, hogy szakmailag kiegyensúlyozott és megbízható tájékoztatást nyújtson a drogokkal, a droghasználattal és a velük összefüggő/ általuk okozott ártalmakkal kapcsolatban.

2 - Hatékony közpolitikai válaszok szakmai támogatása
Az NDI a saját eszközeivel arra törekszik, hogy a drogproblémára tényeken alapuló válaszok megfogalmazásához stratégiai szempontokat adjon. Támogatja a szakmai közösségekkel együttműködésben kidolgozott standardok, szakmai irányelvek, stratégiai tervek kidolgozását, és szigorú minőségügyi feltételeknek megfelelő kvantitatív és kvalitatív kutatások megvalósítását. Kapcsolatot tart fenn hazai és nemzetközi szakmai testvérszervezetekkel, egyben elkötelezett a közös előnyökön alapuló regionális vagy több ország bevonásával folytatott nemzetközi programok iránt.

3 - A hazai drogmegelőzési és egészségfejlesztési munka támogatása
Az NDI kiemelt feladata, hogy gyűjtse, adatbázisba foglalja és szisztematikusan elemezze a különböző színtereken (iskola, család, munkahely, szabadidő-eltöltés színterei) megvalósuló hazai drog prevenciós és egészségfejlesztési programokat. Az Intézet feladata továbbá, hogy közreadja a legjobb hazai és nemzetközi gyakorlatokat, valamint a területen kutatások kezdeményezésével, továbbképzések, szakmai konferenciák szervezésével, módszertani kiadványok segítségével, standardok kialakításával elősegítse a szakmai kommunikáció és a prevenciós programok minőségének fejlesztését.

4 - Minőségfejlesztés
Annak érdekében, hogy a beavatkozások, szolgáltatások, programok és projektek az adott körülmények között a lehető legjobb minőségben valósuljanak meg, az NDI minőségügyi rendszerek kidolgozását és működtetését szorgalmazza a kapcsolódó szakmai területeken működő szolgáltatók számára.

5 - Szakmaközi együttműködés biztosítása
Az NDI szakmai közösségének meggyőződése, hogy a kábítószer-használattal összefüggő egyéni és közösségi kockázatokat, ártalmakat csak a szakterületek elkötelezett koalíciójában lehet hatékonyan csökkenteni. Ennek érdekében a drogprobléma többtényezős (multifaktoriális) jelenségét a szakmaközi együttműködés (multidiszciplináris, interdiszciplináris) keretei között kell kezelni.

Az oldal legfontosabb tartalmi részeit a menüpontokból érhetjük el. Kiemelendő a Tevékenységek, Kiadványok és Könyvtár menüpont.

Tevékenységek: ahogy a neve is mutatja, az NDI tevékenységeit, a drogmegelőzés területén végzett szolgáltatásairól olvashatunk. Sok programot az iskolákban és a való életben is végrehajtanak, így a szociális munkás szakos hallgatóknak, tanároknak is jó szívvel ajánlom e menüpont átvizsgálását. Ilyen program például a széles körben elterjedt Tűcsere program, melynek keretében fertőzött, használt tűket cserélnek fertőtlenített tűkre az azt igénylő intravénás drogokat használók körében.

Kiadványok: ebben a menüpontban a NDI munkatársai által szerkesztett, gondozott, írott könyveket, füzeteket fedezhetjük fel. A kiadványoknak minden fontosabb adatát megtaláljuk; kiadó, cím, alcím (ha van), ISBN szám illetve rövid ismertető. Sajnos a műveket nem tölthetjük le, sőt bele sem olvashatunk. Ám a témában érintetteknek jó kiindulási pont későbbi kutakodásokhoz.

Könyvtár: az NDI Könyvtára, nyílt tudományos szakkönyvtár. Állománya 6.000 kötet könyv, 118 retrospektív és 78 kurrens folyóirat. Az adatbázison keresztül számos könyv és folyóirat is online elérhető. (Nos ez nem teljesen igaz. Véletlenszerű témákban lefuttattam 5 keresést; egyetlen esetben sem tudtam online el/beleolvasni a művekbe. Valószínűleg a könyvtár belső hálózatán keresztül lehetséges szolgáltatás.)

Használhatósága: 4/5

Addictologia Hungarica

Nyelve: magyar


„Az Addiktológia a Szenvedélybetegségekben, a Buda Béla által elindított és korábban az Alkohológiában, Andorka Rudolf részvételével történt szakmai munka és törekvések folytatása, a megváltozott szakmai követelményeknek megfelelő megújítása. Az Addiktológia célja az addiktológiai tudományos kutatómunka és a magas szintű tudományos ismeretterjesztés művelése az érintett tudományterületeken. Az Addiktológia – a névváltozás is ezt tükrözi – inter- és multidiszciplináris lap, az orvostudomány mellett a társadalomtudományok széles skáláját is képviselteti közleményeiben. A lap spektrumába elsősorban az epidemiológia, a prevenció témakörei, a közösségi, az iskolai, a családi és a klinikai intervenciók széles skálája, a drog-, alkohol- és dohánypolitika kérdései, az addikciók szociológiai, antropológiai, közgazdaságtudományi és pszichológiai értelmezése, bemutatása tartozik.”[2]

Mint a bevezető részben olvasható ez egy folyóirat, amelynek számai az interneten is elérhetőek.
Tehát nem kell bemenni könyvtárba értük!
Elég otthon vagy a koliban leülni a gép elé és máris böngészhetjük a legfrissebb számokat valamint az Archívum állományát.

A legújabb szám a 2011/1-es. Az Archívumban elvileg 2003-tól kezdve vannak anyagok. Gyakorlatilag viszont csak 2004-től kezdődően. A folyóiratcikkek PDF formátumban érhetőek el. Elolvashatjuk online vagy le is tölthetjük a gépünkre.

Használhatóság: 5/5

Pszichoaktív szerek

Nyelve: magyar


Zárásként egy wikipedias cikkel foglalkoznék. Jó okkal sok ember "lenézi" a Wikipediát, mint a tanuláshoz hasznosítható forrást. Régebben tényleg bárki-bármiről tölthetett fel cikket, akár forrás megjelölés nélkül is.
Napjainkra azonban változott a helyzet. Kialakult Magyarországon is egy szakmai kör, mely céljának tekinti a magyar Wikipédia szakmaiságának megalapozását. Ennek tekintetében az  elérhető magyar anyagok most már biztos alapokon nyugszanak.

A fentebbi linken elérhető témakör is ilyen. A pszichoaktív szerekkel (vagyis kábítószerekkel) foglalkozik. Elolvashatjuk a név eredetét, a főbb pszichoaktív szereket, hatásmechanizmusukat, főbb felhasználási módjaikat, mellékhatásokat stb.

Emellett rengeteg szakirodalmi anyagot és külső hivatkozást találunk, amiket felhasználhatunk házi dolgozatok, szakdolgozatok anyagához.

Használhatósága: 5/5

2011. október 16., vasárnap

Kábítószer, megelőzés, prevenció - első rész


A minap láttam egy érdekes riportot a Híradóban. Egy újpesti „boltot” mutattak be, ahol illegálisan kábító hatású szereket árultak. Fontos kiemelni; direkt írtam kábító hatású készítményt. Egy új divat kezd kialakulni Magyarországon. A kábítószer terjesztők minden kiskaput megtalálnak. A hagyományosnak számító utcai dílerkedés lassan elveszíti jelentőségét?
A rendőrség és a helyi önkormányzat „tehetetlen” volt az ügyben, egészen a riport bemutatásáig. Aztán rögtön bezáratták a boltot.

Ijesztő méreteket ölt a kábítószer fogyasztás hazánkban. A fiatal generáció szinte elfogadottnak tekinti a droghasználatot. Bulikon előszeretettel használnak bódítószereket. A káros hatásokra pedig vagy nem- vagy csak később figyelnek fel.

Ezért úgy éreztem célszerű és szükségszerű néhány kiemelt jelentőségű portált kielemeznem és elérhetővé tennem. Az elemzéseket két részben osztom meg a kedves Olvasókkal. Összesen 4+1 portált veszek górcső alá.

3 - Hamarosan
4 - Hamarosan
+1 - Hamarosan

Mielőtt az elemzésbe belevágok, érdemes tisztázni a drog és a kábítószer közti különbséget. Elsőre azt mondhatnánk a két szó rokon értelmű, ám ez nem teljesen igaz. A kábítószer - ahogy a neve is mutatja - olyan szer, amely ilyen-olyan kábító hatást gyakorol az emberi szervezetre. A köznyelv a kábítószer szót jogi fogalomként, míg a drog szót a tudat-cselekvés-hangulat módosulás befolyásolásának megnevezése használja inkább. Pedig a drog - holland eredetű szó - egészen más jelentéssel bír(t); eredeti magyar jelentése fűszer, illetve növényi vagy állati eredetű gyógyhatású anyag. Ám a 60-as évek amerikai filmjeinek hatására az illegális, pszichoaktív szerek köznyelvi megfelelőjévé vált.

Drogvilág.hu

Nyelve: magyar


„A Drogvilág „Ez a Drogvilág, Srácok!” című programmal az ország első, kábítószerekkel foglalkozó interaktív multimédiás drog-prevenciós módszertani honlapja indult útjára.  A Tunning Point által készített Drogvilág című animációs film újszerű és hatékony megközelítést kínál a kábítószer okozta problémák elleni küzdelemben.

A honlapunkon bemutatott módszertannal, a filmből megismert Geronimo, a Drogvilág mindent tudó nagykutyája végigkíséri a nézőket a kábítószeres „élmények” különböző változatain. A hangvétel ironikus: Geronimo kárörvendve mutatja be a halálos veszélyeket, amelyek a drogok világában tévelygőkre leselkednek. (Reviczky Gábor a magyar hangja)

A projekt kettős céllal készült. Az egyik cél a tanárok és nevelők számára hatékony segítségnyújtás drog-pevenciós óráik megtartásához és az azt követően felmerülő kérdések megválaszolásához a honlapon található módszertani anyagok segítségével. A cél, hogy a kényes kérdések során is a tanár irányítsa a szituációt, s ne őt uralja a bizonytalanság. Ennek érdekében készült el a Drogvilág c. film s erre épülve készült el a módszertan. Az a cél vezette az alkotókat, hogy a film és a hozzá kapcsolódó módszertan érdekes, könnyen feldolgozható legyen. Ne az elrettentés, a megfélemlítés legyen az eszköz. Az információkat audiovizuális eszközök segítségével továbbítja, ennek következtében a diákokra nézve többféle érzékszerven keresztül fejti ki hatását a tematikus feldolgozás során.

Célja a projektnek továbbá, hogy a diákok életük során könnyen felismerjék a közelükbe férkőző "hot-drog" dealereket /a filmbeli Geronimokat/, s az így kialakult helyzeteket a privát életben is megfelelően tudják kezelni! Ugyanígy kívánatos az is, hogy a film során szerzett ismeretek alapján, később, akár mint kortárs segítők is nagyobb részt vállaljanak a drog-prevenció területén. Cél az is, hogy az e programbanmutatja be. Melyek ezek a kábító hatású készítmények: alkohol, cannabis, dohány, gomba, heroin, koffein, kokain, LSD, maszlag, MDMA, speed, oldószer
Elolvasható a készítmények története, összetétele, fiziológiai hatásai, hosszú távú és rövidtávú hatásai, függőségi hatásai, társadalmi megítélése.

Jog: ebben a részben 23 pontban foglalták össze az oldal szerkesztői a hazai kábítószer használattass="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Módszertan: ebben a szekcióban a Drogvilág filmhez kapcsolódó módszertani kiegészítéséket találhatjuk. Ide tartozik a film letöltési elérése, a film általános ismertetője valamint a film szövegkönyve.

Drogok: ez a rész a legelterjedtebb hazai legális és illegális drogokat mutatja be. Melyek ezek a kábító hatású készítmények: alkohol, cannabis, dohány, gomba, heroin, koffein, kokain, LSD, maszlag, MDMA, speed, oldószer
Elolvasható a készítmények története, összetétele, fiziológiai hatásai, hosszú távú és rövidtávú hatásai, függőségi hatásai, társadalmi megítélése.

Jog: ebben a részben 23 pontban foglalták össze az oldal szerkesztői a hazai kábítószer használattal összefüggő jogi lehetőségeket és kötelességeket.

Segítőhelyek: országosan 24 segítőhelynek az elérését tették közzé a szerkesztők. Mindegyik van külön honlapja. Érdemes végig böngészni, sok érdekességre lehet rábukkanni.

Galéria: képgyűjtemények kábítószer témában. A képek nyílt forrásúak, így nyugodtan hasznosíthatók szakdolgozathoz, házi beadványhoz.

Lexikon: e szekció négyféle témában nyújt hasznosítható információkat. Közérdekű információk, linkgyűjtemény, a Kábítószerügyi Koordináció által támogatott kutatások, Hang-lexikon (mely menüpontban a Rádió C Magyarország első roma rádiójának a drog információs műsorai tölthetőek le. A Fűnyíró Cafe bár elsősorban drog információs műsor, tartalma nem szorítkozik kizárólagosan a drog témakörre. A hírek közös elemzése folyamán akár egészen más témákra is elsodródtak gondolataik színes léghajóján).

Használhatósága: 5/5

Drogfókuszpont.hu

Nyelve: magyar


Röviden a szervezet küldetéséről: „a Nemzeti Drog Fókuszpont a drogmonitorozás európai uniós intézményrendszerének hazai központja: más intézményekben keletkező adatokat, információkat gyűjt, dolgoz fel és szolgáltat hazai és nemzetközi szervezeteknek a kábítószer-probléma feltárásával, kezelésével és megoldásával kapcsolatos döntéseikhez.

Feladatuk, hogy fejlesszék a hazai drogmonitorozási rendszert, hogy az képes legyen időben, hiteles, és a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő adatokat és információt szolgáltatni a szakmai és politikai döntésekhez, intézkedésekhez, programokhoz. Ezen felül biztosítják és egyben aktívan közreműködnek abban, hogy a hazai és külföldi döntéshozók, szakemberek, egyetlen helyről, és a számukra megfelelő formában érhessék el a magyarországi kábítószer-helyzetet jellemző adatokat, információkat. Az szervezet módszertani támogatást nyújt más szervezetek számára a kábítószer fogyasztással kapcsolatos adatok gyűjtéséhez, értékeléséhez és terjesztéséhez.

Fő tevékenységük, hogy felmérjék a kábítószer-probléma és az arra adott társadalmi válaszokkal kapcsolatos hazai és nemzetközi adat- és információigényeket. Ha szükséges, intézkedési javaslatot terjesztenek a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) elé a hazai adatgyűjtési rendszer módosítására. Az adatokat és információkat összegző jelentéseket a döntéshozók, szakemberek, valamint egyéb, széles körű felhasználás számára elérhetővé teszik. Részt vesznek a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction, továbbiakban EMCDDA) valamint a tagországok Drog Fókuszpontjai hálózatának (Reitox) tevékenységében, és ennek keretében évente megküldik az EMCDDA számára az igényelt adatokat és jelentéseket. Megszervezik és összehangolják, illetve módszertani támogatással segítik a hazai kábítószer-adatgyűjtést. Kutatásokat javasolnak az adatok, információk gyűjtéséhez, és ezek feldolgozásához kapcsolódó módszertan területén.”[2]

Kiemelendő részei a portálnak: Hírlevél, Éves jelentések, Kiadványok, Jogtár, Fogalomtár, Linkgyűjtemény, Bevált gyakorlatok portálja

Hírlevél: a havonta jelentkező hírlevél az aktuális hónap eseményeiről tájékoztat a kábítószerrel kapcsolatos témákban. Olvashatunk beszámolókat konferenciákról, szakmai találkozókról és az adatgyűjtéssel kapcsolatos új fejleményekről. A Hírlevél letölthető PDF formátumban.

Éves jelentések: 2004-től, 2010-ig olvashatjuk és tölthetjük le a Nemzeti Drog Fókuszpont éves jelentéseit a magyarországi kábítószer-helyzetről. Az anyagok magyar és angol nyelven érhetőek el.

Kiadványok: a Nemzeti Drog Fókuszpont a kábítószer-probléma hazai helyzetével kapcsolatban keletkező adatokat, információkat gyűjti össze, dolgozza fel és teszi elérhetővé. E tevékenysége során az információáramoltatás céljából a szakemberek munkáját támogató szakkiadványokat jelentet meg, melyek ebből a pontból érhetők el. Néhány példa: „Internet alapú beavatkozások a kábítószer-probléma kezelésében”;   „Kézikönyv drog-prevenciós beavatkozások tervezéséhez és értékeléséhez” stb. Az egyes tanulmányok szakterületi eloszlása szintén fel van tűntetve.

Jogtár: az egyik legfontosabb része a honlapnak. A kábítószerekkel kapcsolatos összes magyar és uniós jogszabályt megtalálhatjuk itt. Gyűjtve és szakterületek szerint rendszerezve.

Fogalomtár: ebben a szekcióban az Éves Jelentések és a mindennapi munka során megismert kifejezések és magyarázatuk található. A pontosabb magyarázat és az egységes szóhasználat kedvéért a definíciók mellett az angol megfelelőjük is feltüntetésre került. A fogalomtár ABC sorrendben van rendezve, valamint kétfelé lett osztva: A-I és J-V.

Linkgyűjtemény: óriási linkgyűjtemény kábítószer témakörben. Iszonyúan sok hivatkozást találunk.

Bevált gyakorlatok portálja: „a Bevált Gyakorlatok Portálja a drogprevenció, kezelés, ártalomcsökkentés és szociális reintegráció területén dolgozó szakembereknek, döntéshozóknak, és kutatóknak kíván segítséget nyújtani. A portál elsősorban a kábítószerekkel és a politoxikomán használattal foglalkozik, és Európára koncentrál. Legfőbb célja az olyan eszközök és standardok biztosítása, melyek hozzájárulnak a beavatkozások minőségének fejlesztéséhez, valamint az európai bevált gyakorlatok bemutatása”[3]

Ki kell emelni a Szakterületeink részét a portálnak. Ezekben a szekciókban a honlapon található segédanyagok, kiadványok, jogszabályok vannak összegyűjtve szakterületek szerint. Röviden a szakterület jellemzői is elolvashatóak. Ajánlom mindenkinek, hogy nézzen bele! Nézze át ezt a részt!

Használhatóság: 5/5 (vagy 6/5 J)

Az Első résznek vége.

Folytatás következik…

2011. szeptember 16., péntek

A féllábú drogstratégia - cikk

A cikket írta: Byrs Zoltán (eLitMed.hu - 2011-09-16. 18:01)

Drogstratégia és semmi más

Az előző koncepciókhoz hasonlóan az anyag beilleszkedik a nemzetközi drogstratégiák fő áramlataiba, ami azt jelenti, hogy specializálódik, nem foglalkozik kellő mélységben az “oki” tényezővel, ami – ma már azt hiszem kimondható – nem más, mint a nyugati gazdasági, társadalmi és kulturális válság.

Nem vetődik fel, hogy a drogstratégia szorosabb kapcsolatot alakítson ki az alkohol és a dohány visszaszorításával kapcsolatos stratégiákkal és velük egységesen lépjen fel. Ezek a legális drogok mind társadalmi terheiben, mind pedig addiktív jellegében megközelítik (sőt, bizonyos álláspontok (Nutt, 2007) szerint meghaladják) a könnyű drogok terheit és hatását. Még vitapontként sem merül fel az anyagba az alkohol és a dohányzás hozzáférésének erősebb korlátozása (ban), pedig ezek egészségügyi hatása bizonyíthatóan pozitív lenne. A korlátozás közvetett hatása pedig valószínűleg az illegális droghasználatot is csökkentené, hiszen az alkoholfüggőség viselkedésmintája más függőségben (e.g. cannabisfüggés) is öröklődhet. (De erősebb összefüggés is lehet, hiszen 2006-2010 között a marihuána és az amfetamin használat nőtt és vele párhuzamosan a nagyivás, és a lerészegedés gyakorisága is nőtt.)

A tervezet csak részlegesen veszi fel a küzdelmet a fogyasztói társadalom káros hatásaival. Talán nem esne az anyag hatókörén kívül annak megállapítása, hogy a drogprobléma valódi megoldásához mélyreható társadalmi kutatások és feltehetően alapvető gazdasági és politikai változások szükségesek, hazánkban és világszerte.

Fontos kiemelni, hogy Magyarország a kábítószer használat terén az alacsony előfordulású országok közé tartozik és a 35 évnél idősebbek körében jellemzően csekély a szerhasználat. (Viszont a 9-11. évfolyamosok cannabis fogyasztásának életprevalencia értéke ijesztően magas. ) A közmegítélés pedig inkább a betegségnek tekinti a drogfogyasztást és kevés ismerettel rendelkezik. Sajnos még a cannabis fogyasztás káros hatásai és kockázatai sem ismertek kellőképpen a társadalom körében. Az előző koncepcióban hangsúlyos ártalomcsökkentés viszont nem kap szerepet a jelenlegi tervezetben, ennek szakmai megítélése nehéz, de akár indokolt is lehet.

A drogügy kapcsán is elmondható, hogy a megelőzés ezen a területen is lényegesen költséghatékonyabb, mint az orvosi kezelés. A szocializációs követelmények és kudarcok, valamint a fiatal korosztály referenciacsoportjai jelentős tényezők a “droghoz nyúlásban”. A tervezetben a tiltás mellett a pozitív minták, az önreflexív felelős viselkedés terjesztése is megjelenik. A töredékes családok, a szenvedélybetegségek, negatív szerepét, a média káros hatását (szenvtelenség, szenzációéhség), illetve szocioökonómiai tényezőket is kiemeli a vitaanyag. Ám ezek “oki” megváltoztatása nem jön szóba, csak a kríziskezelés. Az “önimádat” társadalma tehát kimondottan szerepet kap a kérdésben, ám a gondolat kibontása már nem történik meg az anyagban, szigorúan “drogstratégia” marad.

A cikk további részét elolvashatjátok ERRE a linkre kattintva.

2011. február 1., kedd

Oxford Journals


Nyelv: Angol

Az Oxford University Press rövid jellemzése:

A méltán híres és elismert Oxford Egyetem kiadója a világ egyik legnagyobb egyetemi és tudományos szakkiadója. Több mint egy évszázada működik az egyetem támogatójaként, s szerzői mögött összesen több száz kutatási év sorakozik. A kiadó a világ legrangosabb tudományos társaságainak kutatásait és eredményeit teszi közzé folyóirataiban és kiadványaiban. Az oldal célja, hogy e magas színvonalú kutatási eredményeket minél szélesebb körben propagálja.
Szerves részét képezi tudományos küldetésének, hogy szakfolyóiratai és cikkei a lehető legjobb minőségűek és a legkeresettebb legyenek. Ezt példásan bizonyítja, hogy a 2008-as Journal Citation Reports (Felmérés az idézett/hivatkozott cikkekről) szerint a kiadó által megjelentetett folyóiratok egynegyede 90%-os hivatkozással bír. További tucatnyi folyóirat pedig közel 60%-os idézettséggel büszkélkedhet.
Az Oxford University Press 2010 szeptemberében hatalmas lépésre szánta el magát; a világ tudományos fejlődésének előmozdítása érdekében sok szakfolyóiratát ingyenesen – elektronikus formátumban –  elérhetővé tette.

Tulajdonképpen mi is maga az oldal?

Az Oxford University Press által megjelentetett és ingyenesen közzétett szakfolyóiratok elektronikus adatbázisa.

Milyen szakfolyóiratokkal rendelkezik?

Közel száz cím közül válogathatunk. Témaköröket tekintve 6 csoportba sorolhatóak a lapok:

         Humanities – Humán tárgyak
         Law – Jog
         Life Sciences – Élettudományok
         Mathematics & Physical Sciences – Matematika és Fizika
         Medicine – Gyógyszerészet
         Social Sciences – Társadalomtudományok

A szakfolyóiratok továbbá kétféleképpen csoportosíthatók:

         Teljesen ingyenes: AoB Plants, Bioscience Horizons, Database, DNA Research, Genome Biology and Evolution, Nucleid Acid Research
         Részlegesen ingyenes – Elérése:

Az utóbbi teszi ki az elérhető folyóiratok 90%-át. Ettől azonban nem kell megijedni, ez csupán azt jelenti, hogy egy-egy lapszámban egy-két cikk nem érhető el (rögtön) ingyenesen, hanem várni kell pár hetet, - rosszabb esetben 2-3 hónapot -  hogy ingyenesen is elérhető legyen.

A cikkek elérése egy választott folyóirat alapján

Példaként a European Sociological Review szaklapot választottam. A folyóirat(ok) archívumát a címére kattintva érhetjük el. A weboldal ezután átirányít minket a folyóirat saját (al)honlapjára. Az archívum felépítése egyszerű, de a célnak tökéletesen megfelel. Könnyen átlátható és használható.
Az oldal hasábos felépítésű. Baloldalról a lap kétharmadát teszi ki a folyóirat rövid leírása, valamint az Archívum elérhetőségei. (Lásd 1. ábra) Jobboldalról a lap egyharmadán rövid jellemzők olvashatók. Megtalálható az idézési index, a főszerkesztő neve stb (lásd 1. ábra).

1. ábra - Teljes méret
 
A „View Current Issue” linkre kattintva a legfrissebb lapszámhoz jutunk. Az oldal felépítése továbbra is tartja magát az egyszerűséghez. Nincs túlbonyolítva, leolvashatjuk az évfolyamszámot, a lapszámot és a megjelenés időpontját.

Példa. Volume 26 Issue 6 December 2010

Ha lefelé görgetjük az oldalt láthatjuk a lapban megjelent cikkeket, szerző-cím és oldalszám szerint megadva.

Példa.  Erzsébet Bukodi and John H. Goldthorpe
                  Market versus Meritocracy: Hungary as a Critical Case
      Eur Sociol Rev (2010) 26(6): 655-674 first published online September 15, 2009
      doi:10.1093/esr/jcp043 – DOI jelentése: az elektronikus dokumentumok egyedi azonosítója 
     (digital object identifier)

Tovább haladva egy újabb sor bukkan fel. Ezekről a linkekről érhetjük el a cikk Összefoglalóját, teljes szövegét HTML illetve PDF formátumban illetve a jogosultságok (mire és milyen módon használhatjuk fel a cikk egy részét vagy egészét) listáját.

Példa. Abstract >>Free Full Text (HTML) >>Full Text (PDF) >>Permissions

Célszerű a Full Text (PDF) formátumot választani, mivel így érhetjük el a nyomtatásra leadott formát. (2. ábra) Természetesen szükséges hozzá valamilyen PDF olvasó alkalmazás, például az Adobe Acrobat Reader.

2. ábra - Teljes méret
 
A beépülő modulnak hála, a cikk rögtön a böngészőben nyílik meg. Amennyiben külön ablakban jelenne meg, akkor sem kell megijedni, a cikk ebben az esetben is ugyanúgy használható. A cikket a kislemez ikonra kattintva el is menthetjük.

A lap jobb oldalán további funkciók érhetőek el. Leginkább a Services – Szolgáltatások menüpont lehet érdekes. Itt olyasmiket is beállíthatunk, amik nagy hasznunkra lehetnek. Elküldhetjük magunknak, kollégánknak vagy barátunknak a cikk linkjét emailben (Email this article). Bejegyezhetjük, hogy értesítsen minket az oldal, ha a cikket javították (Alert me if corrected) vagy idézték (Alert me when cited). Kereshetünk hasonló témájú cikkeket is (Find similar article). Hozzáadhatjuk kedvenc cikkeinkhez - ha előtte regisztráljuk magunkat az Oxford Open oldalán - (Add to my Archive).


Extra szolgáltatás:

Az Oxford News aloldalon a weboldal szerkesztői szemezgetnek a kiadó által megjelentetett folyóiratok "szalagcímeiből", vagyis azokból a cikkekből, amelyek nagyobb érdeklődést váltanak ki az olvasókból. A szalagcím kiemelések a 2007 október 9-i "Women with high or increasing blood pressure are up to three times more likely to develop diabetes" cikktől érhető el. A disszertációk túlnyomó részének teljes szövege is elérhető, egy kisebb hányadának azonban csak az absztraktját olvashatjuk el. (3-4. ábra)


3. ábra - Teljes méret


4. ábra -Teljes méret



Összegzés

Zárásként elmondható, hogy az oldal remek lehetőség a kutatóknak, tanároknak, érdeklődőknek arra, hogy ismereteiket fejlesszék. Ám mindenképp negatívum, hogy jó néhány folyóirat cikkei csak részlegesen érhetőek el.

Értékelés: 18/25
Ingyenesség: 2/5 (regisztráció után és nem mindegyik lapnál)
Frissítés gyakorisága: 4/5 (változó)
Elérhető folyóiratok száma: 5/5
Egyéb szolgáltatások: 4/5
Használhatóság: 3/5

2011. január 18., kedd

A Szociális Szakma Digitális Archívuma + extra

Mai elemzésem témájával a szociális munkás szakos tanároknak, hallgatóknak kívánok segítséget nyújtani. A Szociális Szakma Digitális Archívuma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egyik gyűjteménye. Oktatóknak, hallgatóknak, laikusoknak egyaránt jó információforrás.


Az Archívum rövid története: „A Szociális Innováció Alapítvány /SZIA/ és a Szociális Szakmai Szövetség /3Sz/ 2007-ben közös projektet indított, melyben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Szociológiai gyűjteménye is aktív közreműködést vállalt. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium által támogatott projekt első szakaszában, A szociális szakma arcképcsarnoka keretében azoknak az életműve került dokumentálásra és bemutatásra, akik a szociális szakma rendszerváltás körüli éveinek történetében jelentős szerepet töltöttek be, de akik sajnos már nincsenek közöttünk.”
„A projekt második szakaszában, 2008-ban az arcképcsarnok…” – kibővült – „…a szociális szakma jelenének legkiemelkedőbb személyiségeivel. Az ő szakmai életútjuk, portréik, szakirodalmi munkásságuk bemutatása mellett az archívum (…) a szociális munka egyes szakterületeit reprezentáló, a jelen legégetőbb társadalmi problémáit elemző publikációk összegyűjtésével, dokumentálásával, és lehetőség szerint e tanulmányok teljes szövegének közlésével…” -  is foglalkozik. (Idézve a SZSZDA bemutatkozásából)

Az oldal elemzése

Maga a weblap egyszerű, könnyen átlátható. Túlzottan sok anyagot nem sűrítettek bele, ám amit tartalmaz, az szakmailag pontos és jól használható. Az Archívum felső menüsorának legfontosabb részei:

·        E-archívum
·        Bibliográfiák
·        Képek

E-archívum

Amint a neve is mutatja ebben a témában elektronikus formátumban fellelhető dokumentumokat találunk. 13 - a szociológiában - kiemelkedő életpályával rendelkező egyén egyes cikkeit olvashatjuk el. A szerkesztők szerint a téma folyamatosan bővül, ám tény, hogy 2004 utána cikkeket elvétve vagy egyáltalán nem találunk. Az e-archívum anyagai regisztráció nélkül, ingyenesen érhetőek el.

Bibliográfiák

Ebben a szekcióban 27 szociológus szakfolyóiratokban megjelent válogatott bibliográfiáját lelhetjük föl. Néhány példa a cikkek szerzői közül: Ferge Zsuzsa, Mányai Judit, Fodor Katalin, Bognár Szabolcs. Egyes cikkeknek a teljes szövege is elérhető, ám csak elvétve. Ajánló bibliográfia készítéséhez remekül használható.

Képek

Válogatott, interaktív diafilm galéria 20 szerző életpályájáról. A képek a Picasa Webalbumba vannak feltöltve. Eredeti méretükben onnan tölthetőek le.

Ez volt a felső menüsor. Ez egyfajta gyűjtőhelyként szolgált. Ám most térjünk át a jobb oldali, álló menüsorra. Itt további érdekességek sorakoznak.

Portrék, Témák, Arcképcsarnok

Portrék: öt kiemelkedő jelentőségű szociológus, kutató teljes életműve olvasható el  neveikre kattintva. Ferge Zsuzsa, Gayer Gyuláné, Gönczöl Katalin, Ritoók Magda, Szalai Júlia életrajza, válogatott bibliográfiája valamint cikkeinek e-archívuma érhető el a portréik oldaláról. E kiemelt szerzők e-archívumban fellelhető cikkei, mind teljes szöveggel érhetőek el. A cikkek pdf kiterjesztésűek. Olvasásukhoz Adobe Reader (vagy más pdf olvasó program) szükséges.

Témák: a Digitális Archívum Témák szekciójában öt szociológiai tétel összes magyar folyóirat valamennyi cikkének a bibliográfiai adatai vannak felsorolva, teljes szövegű elérés nem lehetséges. A következő témákban kutathatunk:

·        Fogyatékosok ellátása,
·        Idősgondozás,
·        Mentálhigiéné,
·        Gyermek-, családgondozás
·        Hajléktalanság

Sajnos kurrens folyóiratok nem érhetők el, de ne legyünk telhetetlenek.

Arcképcsarnok: ebben a szekcióban leginkább az Arcképcsarnok és az Emlékezők részről érdemes beszélni. Az Arcképcsarnok részben a Bibliográfia menüpontból elérhető cikkek szerzőinek teljes életútját olvashatjuk el. Életrajzot, válogatott bibliográfiát, e-archívumban összegyűjtött cikkeket. Ha a felső menüsor gyűjtőként funkcionált, akkor ez az oldalsó menüsor kibontja a gyűjteményt.
Az Emlékezők részben szakmabeliek, tanárok, munkatársak emlékeznek a szakma nagy alakjaira. Itt olvashatunk igazi életszagú történeteket a 20. század nagy szociológusairól. Ha valaki szakdolgozata témájául egy szociológus teljes életpályáját akarja választani, akkor ez a részleg kiváló kiindulási alapul szolgálhat.

Kereső funkció sajnos nem áll rendelkezésre.

Értékelés: 20/25
Ingyenesség: 5/5
Frissítés gyakorisága: 2/5 (elég rég frissíthették)
Elérhető folyóiratok száma: 3/5 (csak a bibliográfiai adatok érhetők el)
Egyéb szolgáltatások: 5/5
Használhatóság: 5/5

 Extra a szociológia tanulásához

Ez az extra önmagában nem tenne ki egy külön cikket, így az Archívumhoz csatolva nyújtom át a kedves olvasóknak.

Magyar szociológiai e-könyvek linkgyűjteménye


A linkgyűjtemény több mint 1000 magyar nyelvű könyvnek, tanulmánykötetnek a teljes szövegű elérését teszi lehetővé. A dokumentumok elolvasásához nem szükséges regisztráció, csupán a pdf fájl futtatására képes program.

A gyűjteményben négyféleképpen (!) is kereshetünk.

  1. Címindex: betűrendes böngésző. A gyűjteményben fellelhető dokumentumok címei szerint kutathatunk.
  2. Évindex: ahogy a neve is mutatja, a dokumentumok megjelenési éve szerint kereshetünk. Itt láthatjuk, hogy a gyűjtemény meglehetősen friss, hisz 2010-es elérések is vannak már.
  3. Névindex: szerzők, szerkesztők neve szerinti betűrendes böngésző.
  4. Témák: ez is ábécé sorrendben kereshető. A közel 30-féle téma mind a szociológiához és a társadalomtudományhoz köthető. Gyors segítség adott témában bibliográfia után vadászóknak.

Sajnos Egyszerű vagy Összetett keresőt nem találunk. Pedig elkelne. Ez levon valamicskét a gyűjtemény értékéből.

Értékelés: 21/25
Ingyenesség: 5/5
Frissítés gyakorisága: 5/5 (2010-es dokumentumok is vannak)
Elérhető dokumentumok száma: 5/5 (több mint 1000 db)
Egyéb szolgáltatások: 1/5 (másra nem használható, nincs kereső, csak böngésző)
Használhatóság: 5/5

/* */