A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ápolás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ápolás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 13., péntek

Biológiai és egészségtani tudástár

A mai cikkben a SDT, vagyis a Sulinet Digitális Tudásbázis biológiai és egészségtani részével fogunk foglalkozni. A Sulinet ezen programjáról sajnos méltatlan keveset hallani, pedig érdemel figyelmet (nem is keveset).

"A Sulinet Digitális Tudásbázis (SDT) célja egy teljes, minden közoktatási évfolyamon a műveltségi területeket, a szakképzésen belül pedig az egyes szakmacsoportok ismeretanyagát felölelő elektronikus tananyag-adatbázis és az azt kezelő dinamikusan testre szabható keretrendszer létrehozása. Ennek alapvető feltétele, hogy a létrehozott digitális tartalom fedje le az oktatási intézmények oktatási tartalomra vonatkozó igényeit, tehát konkrét óravázlatokat, módszertani segédleteket, tananyagokat és elemi tanulási egységeket mutasson be a pedagógusok és a tanulók számára, amelyeket felhasználhatnak a mindennapi tanítás-tanulási folyamatban." - idézve http://ikt.sulinet.hu/segedletek/SDT_kk_1j25.pdf (2012.04.13-án)


"A Sulinet Digitális Tudásbázis fő feladata tananyagok, illetve egyéb, oktatásban felhasználható tartalmak létrehozásának, szerkesztésének, szétosztásának és felhasználásának a támogatása." - idézve (lásd fent 2012-04-13-án)

A cikk folytatásért kattintsatok a "További bejegyzések" elérésre!

2012. április 1., vasárnap

2 téma 3 eletronikus dokumentum

Korábban tettem már kísérleteket arra, hogy a neten elérhető - ingyenes forrásokból - elektronikus dokumentumokat (könyveket, folyóiratokat) tegyek közzé. Ebbéli szándékomat eddig siker koronázta (bár hozzá kell tennem kevés ingyenes ugyanakkor igényes dokumentum van a neten).

A mai cikkemmel tovább szeretném gyarapítani a blog hasábjairól elérhető dokumentumok körét. Két tudomány területen találtam elérhetőségeket:
  • szociális munka és
  • ápolástan
témában.

A cikk folytatásáért kattintsatok a "További bejegyzések" linkre!

2012. március 5., hétfő

Szülésznőknek - Első rész

Az elmúlt időben komoly hangsúlyt fektettem arra, hogy lehetőség szerint minél többféle formában - videó, szöveg, diák - kerítsek az egészségügyben dolgozóknak, hallgatóknak felkészítő, oktató anyagokat. Volt már elemezve a blogon szakkönyv, szakoldal, videó gyűjtemény, adatbázis sokféle témában.
Ám egy téma - a születés - eddig kimaradt valamiért. Ebben a cikkben - mely első része egy cikksorozatnak - megpróbálom pótolni ezt a hiányt. Az elkövetkezendőkben elsősorban oktatás és információszerzésre alkalmas videókat és/vagy oktatási segédanyagokat fogok röviden elemezni és az eléréseket közreadni.

A cikk további részéért kattintsatok a "További bejegyzések" linkre!

2012. február 6., hétfő

Free Medical Journal & Books - Ingyenesen elérhető orvosi folyóiratok és könyvek



Nyelve: angol

Mai cikkem témájával visszakanyarodom a blog indulásakor közzétett témakörök anyagához. A kezdetekkor sok olyan oldalt elemeztem, amelyekről ingyenesen - vagy bizonyos megkötésekkel ingyenes - lehetett folyóiratokat elérni külföldi illetve magyar nyelven.
A FreeMedicalJournal.com elérésű oldal az ilyen portálok sorát gyarapítja majd elemzéseimben. Az oldalról összesen 2827 angol nyelvű folyóiratot érhetünk el. Ezek közt vannak olyan folyóiratok, amelyek cikkeit rögtön a megjelenés után elolvashatjuk. Ám vannak olyanok is, amelyeknél bizonyos megkötések - a megjelenéstől számított 2-3-6-12 hónap - mellett olvashatjuk csak el a cikkeket.

Olvassátok el a cikk további részét is a "További bejegyzések" linkre kattintva!

2012. január 29., vasárnap

Egészség Kalkulátorok - Elsősegélynyújtásról Mindenkinek

A mostani cikkben egy érdekes és egy igen hasznos oldalt szeretnék bemutatni. Az első egy Egészség Kalkulátor oldal, ahol mindenféle egészségügyi tesztet kitölthetünk és elemezhetünk. Érdekességképp kerül bemutatásra. Használata a mindennapokban inkább a laikusoknak ajánlott.
A másik portál viszont kifejezetten ajánlott az egészségügyben tanuló hallgatóknak, illetve minden élő és lélegző embernek. Az Elsősegélynyújtást sajnos nem tanítják sehol - kivétel jogsi szerzéskor vagy, ha egészségügyi középiskolában, egyetemen tanulunk -, pedig minden embernek ismernie kellene az alapvető lépéseket. Szekerczés Norbert portálja viszont segít eligazodni a lehetőségeink közt, illetve a portál átolvasása után garantáltan nem fogunk pánikolni vészhelyzet esetén.

Olvassátok a cikk egészét a További bejegyzésre kattintva!

2011. október 16., vasárnap

Kábítószer, megelőzés, prevenció - első rész


A minap láttam egy érdekes riportot a Híradóban. Egy újpesti „boltot” mutattak be, ahol illegálisan kábító hatású szereket árultak. Fontos kiemelni; direkt írtam kábító hatású készítményt. Egy új divat kezd kialakulni Magyarországon. A kábítószer terjesztők minden kiskaput megtalálnak. A hagyományosnak számító utcai dílerkedés lassan elveszíti jelentőségét?
A rendőrség és a helyi önkormányzat „tehetetlen” volt az ügyben, egészen a riport bemutatásáig. Aztán rögtön bezáratták a boltot.

Ijesztő méreteket ölt a kábítószer fogyasztás hazánkban. A fiatal generáció szinte elfogadottnak tekinti a droghasználatot. Bulikon előszeretettel használnak bódítószereket. A káros hatásokra pedig vagy nem- vagy csak később figyelnek fel.

Ezért úgy éreztem célszerű és szükségszerű néhány kiemelt jelentőségű portált kielemeznem és elérhetővé tennem. Az elemzéseket két részben osztom meg a kedves Olvasókkal. Összesen 4+1 portált veszek górcső alá.

3 - Hamarosan
4 - Hamarosan
+1 - Hamarosan

Mielőtt az elemzésbe belevágok, érdemes tisztázni a drog és a kábítószer közti különbséget. Elsőre azt mondhatnánk a két szó rokon értelmű, ám ez nem teljesen igaz. A kábítószer - ahogy a neve is mutatja - olyan szer, amely ilyen-olyan kábító hatást gyakorol az emberi szervezetre. A köznyelv a kábítószer szót jogi fogalomként, míg a drog szót a tudat-cselekvés-hangulat módosulás befolyásolásának megnevezése használja inkább. Pedig a drog - holland eredetű szó - egészen más jelentéssel bír(t); eredeti magyar jelentése fűszer, illetve növényi vagy állati eredetű gyógyhatású anyag. Ám a 60-as évek amerikai filmjeinek hatására az illegális, pszichoaktív szerek köznyelvi megfelelőjévé vált.

Drogvilág.hu

Nyelve: magyar


„A Drogvilág „Ez a Drogvilág, Srácok!” című programmal az ország első, kábítószerekkel foglalkozó interaktív multimédiás drog-prevenciós módszertani honlapja indult útjára.  A Tunning Point által készített Drogvilág című animációs film újszerű és hatékony megközelítést kínál a kábítószer okozta problémák elleni küzdelemben.

A honlapunkon bemutatott módszertannal, a filmből megismert Geronimo, a Drogvilág mindent tudó nagykutyája végigkíséri a nézőket a kábítószeres „élmények” különböző változatain. A hangvétel ironikus: Geronimo kárörvendve mutatja be a halálos veszélyeket, amelyek a drogok világában tévelygőkre leselkednek. (Reviczky Gábor a magyar hangja)

A projekt kettős céllal készült. Az egyik cél a tanárok és nevelők számára hatékony segítségnyújtás drog-pevenciós óráik megtartásához és az azt követően felmerülő kérdések megválaszolásához a honlapon található módszertani anyagok segítségével. A cél, hogy a kényes kérdések során is a tanár irányítsa a szituációt, s ne őt uralja a bizonytalanság. Ennek érdekében készült el a Drogvilág c. film s erre épülve készült el a módszertan. Az a cél vezette az alkotókat, hogy a film és a hozzá kapcsolódó módszertan érdekes, könnyen feldolgozható legyen. Ne az elrettentés, a megfélemlítés legyen az eszköz. Az információkat audiovizuális eszközök segítségével továbbítja, ennek következtében a diákokra nézve többféle érzékszerven keresztül fejti ki hatását a tematikus feldolgozás során.

Célja a projektnek továbbá, hogy a diákok életük során könnyen felismerjék a közelükbe férkőző "hot-drog" dealereket /a filmbeli Geronimokat/, s az így kialakult helyzeteket a privát életben is megfelelően tudják kezelni! Ugyanígy kívánatos az is, hogy a film során szerzett ismeretek alapján, később, akár mint kortárs segítők is nagyobb részt vállaljanak a drog-prevenció területén. Cél az is, hogy az e programbanmutatja be. Melyek ezek a kábító hatású készítmények: alkohol, cannabis, dohány, gomba, heroin, koffein, kokain, LSD, maszlag, MDMA, speed, oldószer
Elolvasható a készítmények története, összetétele, fiziológiai hatásai, hosszú távú és rövidtávú hatásai, függőségi hatásai, társadalmi megítélése.

Jog: ebben a részben 23 pontban foglalták össze az oldal szerkesztői a hazai kábítószer használattass="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Módszertan: ebben a szekcióban a Drogvilág filmhez kapcsolódó módszertani kiegészítéséket találhatjuk. Ide tartozik a film letöltési elérése, a film általános ismertetője valamint a film szövegkönyve.

Drogok: ez a rész a legelterjedtebb hazai legális és illegális drogokat mutatja be. Melyek ezek a kábító hatású készítmények: alkohol, cannabis, dohány, gomba, heroin, koffein, kokain, LSD, maszlag, MDMA, speed, oldószer
Elolvasható a készítmények története, összetétele, fiziológiai hatásai, hosszú távú és rövidtávú hatásai, függőségi hatásai, társadalmi megítélése.

Jog: ebben a részben 23 pontban foglalták össze az oldal szerkesztői a hazai kábítószer használattal összefüggő jogi lehetőségeket és kötelességeket.

Segítőhelyek: országosan 24 segítőhelynek az elérését tették közzé a szerkesztők. Mindegyik van külön honlapja. Érdemes végig böngészni, sok érdekességre lehet rábukkanni.

Galéria: képgyűjtemények kábítószer témában. A képek nyílt forrásúak, így nyugodtan hasznosíthatók szakdolgozathoz, házi beadványhoz.

Lexikon: e szekció négyféle témában nyújt hasznosítható információkat. Közérdekű információk, linkgyűjtemény, a Kábítószerügyi Koordináció által támogatott kutatások, Hang-lexikon (mely menüpontban a Rádió C Magyarország első roma rádiójának a drog információs műsorai tölthetőek le. A Fűnyíró Cafe bár elsősorban drog információs műsor, tartalma nem szorítkozik kizárólagosan a drog témakörre. A hírek közös elemzése folyamán akár egészen más témákra is elsodródtak gondolataik színes léghajóján).

Használhatósága: 5/5

Drogfókuszpont.hu

Nyelve: magyar


Röviden a szervezet küldetéséről: „a Nemzeti Drog Fókuszpont a drogmonitorozás európai uniós intézményrendszerének hazai központja: más intézményekben keletkező adatokat, információkat gyűjt, dolgoz fel és szolgáltat hazai és nemzetközi szervezeteknek a kábítószer-probléma feltárásával, kezelésével és megoldásával kapcsolatos döntéseikhez.

Feladatuk, hogy fejlesszék a hazai drogmonitorozási rendszert, hogy az képes legyen időben, hiteles, és a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő adatokat és információt szolgáltatni a szakmai és politikai döntésekhez, intézkedésekhez, programokhoz. Ezen felül biztosítják és egyben aktívan közreműködnek abban, hogy a hazai és külföldi döntéshozók, szakemberek, egyetlen helyről, és a számukra megfelelő formában érhessék el a magyarországi kábítószer-helyzetet jellemző adatokat, információkat. Az szervezet módszertani támogatást nyújt más szervezetek számára a kábítószer fogyasztással kapcsolatos adatok gyűjtéséhez, értékeléséhez és terjesztéséhez.

Fő tevékenységük, hogy felmérjék a kábítószer-probléma és az arra adott társadalmi válaszokkal kapcsolatos hazai és nemzetközi adat- és információigényeket. Ha szükséges, intézkedési javaslatot terjesztenek a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) elé a hazai adatgyűjtési rendszer módosítására. Az adatokat és információkat összegző jelentéseket a döntéshozók, szakemberek, valamint egyéb, széles körű felhasználás számára elérhetővé teszik. Részt vesznek a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction, továbbiakban EMCDDA) valamint a tagországok Drog Fókuszpontjai hálózatának (Reitox) tevékenységében, és ennek keretében évente megküldik az EMCDDA számára az igényelt adatokat és jelentéseket. Megszervezik és összehangolják, illetve módszertani támogatással segítik a hazai kábítószer-adatgyűjtést. Kutatásokat javasolnak az adatok, információk gyűjtéséhez, és ezek feldolgozásához kapcsolódó módszertan területén.”[2]

Kiemelendő részei a portálnak: Hírlevél, Éves jelentések, Kiadványok, Jogtár, Fogalomtár, Linkgyűjtemény, Bevált gyakorlatok portálja

Hírlevél: a havonta jelentkező hírlevél az aktuális hónap eseményeiről tájékoztat a kábítószerrel kapcsolatos témákban. Olvashatunk beszámolókat konferenciákról, szakmai találkozókról és az adatgyűjtéssel kapcsolatos új fejleményekről. A Hírlevél letölthető PDF formátumban.

Éves jelentések: 2004-től, 2010-ig olvashatjuk és tölthetjük le a Nemzeti Drog Fókuszpont éves jelentéseit a magyarországi kábítószer-helyzetről. Az anyagok magyar és angol nyelven érhetőek el.

Kiadványok: a Nemzeti Drog Fókuszpont a kábítószer-probléma hazai helyzetével kapcsolatban keletkező adatokat, információkat gyűjti össze, dolgozza fel és teszi elérhetővé. E tevékenysége során az információáramoltatás céljából a szakemberek munkáját támogató szakkiadványokat jelentet meg, melyek ebből a pontból érhetők el. Néhány példa: „Internet alapú beavatkozások a kábítószer-probléma kezelésében”;   „Kézikönyv drog-prevenciós beavatkozások tervezéséhez és értékeléséhez” stb. Az egyes tanulmányok szakterületi eloszlása szintén fel van tűntetve.

Jogtár: az egyik legfontosabb része a honlapnak. A kábítószerekkel kapcsolatos összes magyar és uniós jogszabályt megtalálhatjuk itt. Gyűjtve és szakterületek szerint rendszerezve.

Fogalomtár: ebben a szekcióban az Éves Jelentések és a mindennapi munka során megismert kifejezések és magyarázatuk található. A pontosabb magyarázat és az egységes szóhasználat kedvéért a definíciók mellett az angol megfelelőjük is feltüntetésre került. A fogalomtár ABC sorrendben van rendezve, valamint kétfelé lett osztva: A-I és J-V.

Linkgyűjtemény: óriási linkgyűjtemény kábítószer témakörben. Iszonyúan sok hivatkozást találunk.

Bevált gyakorlatok portálja: „a Bevált Gyakorlatok Portálja a drogprevenció, kezelés, ártalomcsökkentés és szociális reintegráció területén dolgozó szakembereknek, döntéshozóknak, és kutatóknak kíván segítséget nyújtani. A portál elsősorban a kábítószerekkel és a politoxikomán használattal foglalkozik, és Európára koncentrál. Legfőbb célja az olyan eszközök és standardok biztosítása, melyek hozzájárulnak a beavatkozások minőségének fejlesztéséhez, valamint az európai bevált gyakorlatok bemutatása”[3]

Ki kell emelni a Szakterületeink részét a portálnak. Ezekben a szekciókban a honlapon található segédanyagok, kiadványok, jogszabályok vannak összegyűjtve szakterületek szerint. Röviden a szakterület jellemzői is elolvashatóak. Ajánlom mindenkinek, hogy nézzen bele! Nézze át ezt a részt!

Használhatóság: 5/5 (vagy 6/5 J)

Az Első résznek vége.

Folytatás következik…

2011. augusztus 23., kedd

Összefoglaló a nyár fontosabb honlapjairól

Hamarosan kezdődik az új 2011/2012-es szemeszter. Ezért röviden összefoglalom a nyáron elemzett fontosabb honlapokat, amelyeket érdemes lesz használni az új félévben.

Ápolástani és klinikumi segédanyagok 

Elérése a blogon: Ápolástani és klinikumi segedanyagok 

Rövid ismertetője: a mai témánk az ápolástan és klinikum lesz. Hosszú ideje próbáltam már egy igazán jól használható, magyar nyelvű forrást találni ebben a témában. Azonban meglepetésre kevés az ápolástannal és klinikummal foglalkozó weboldalak száma. Külföldről tudunk mondani példákat (Lásd Nursing Times Online, melyet az év elején elemeztem blogom hasábjain), de itthonról nehezen lehet hasonlóan felépített és használható oldalt említeni. 

A napokban azonban sikerült felfedeznem Fodor János (az ő Anatómia oldala ismerős lehet) Ápolástannal  és klinikummal foglalkozó weboldalát, mely végre megtörte a jeget. Az oldal használata javasolt mindazoknak, akiket érdekel az ápolástan vagy épp ezt tanulják középiskolában, főiskolán, egyetemen. Igaz az oldal még fejlesztés alatt áll, de így is rengeteg anyagot tartalmaz. Mivel a segédanyagok eléggé elszórtan vannak feldolgozva, ezért kigyűjtöttem a már kész témaköröket.


WeBBeteg.hu egészségügyi portál 


Elérése a blogon: WeBBeteg - egészségügyi portál 

Rövid ismertetője: „a WEBBeteg portál elsődlegesen azzal a céllal jött létre, hogy teljes körű és szakmailag hiteles információval szolgáljon betegek és a betegséget megelőzni akaró emberek számára; felhívja a figyelmet az egészségtudatos magatartásra; fórumot teremtsen az egészségügyi problémákkal küzdő internetezőknek, illetve az orvosok és betegek közötti kommunikáció számára.”[1]

A lap orvos szakértői rendszeres és naprakész információkkal, tájékoztató anyagokkal szolgálnak az olvasót érintő, érdeklő betegségekkel kapcsolatban. Az érdeklődő egyedi egészségügyi problémájának megoldásában az „Orvos válaszol” rovattal nyújt segítséget a portál, melyben bárki nyíltan felteheti az őt foglalkoztató kérdését a portál szakorvosainak. Az olvasónak lehetősége nyílik számos alkalmazás használatára, melyek segítenek az egészségügyi állapot felmérésében. Saját kórlapot vezethetünk, ahol összegezhetjük eddigi kórtörténetünket, orvosi eredményeinket. A portál kíváncsi a felhasználók véleményére, tapasztalatára, melyeket a fórum oldalain tehetnek közzé, sőt akár saját internetes blogot is indíthatnak.

Stroke - a Magyar Stroke Társaság hivatalos honlapja

Rövid ismertetője: a Stroke világszerte vezető helyet tölt be a morbiditási és halálozási okok listáján. A stroke Európában egyre nagyobb számban okozója a demográfiai és egészségügyi elváltozásoknak. Évente sok ezer ember hal bele vagy lesz örök életére rokkant. Pedig a stroke elkerülhető lenne, ha odafigyelünk egy, s más dologra.

A stroke-ot (szélütést, gutaütést) kapott betegek ellátása, a betegség kezelése több orvosi szakterület együttes feladata: részt vesznek benne neurológusok, belgyógyászok, idegsebészek, érsebészek, családorvosok és a rehabilitáció területén működő szakemberek s emellett alkalmanként más szakágazatok képviselői is. A különböző szakterületek képviselőinek összehozása, a párbeszéd kialakítása és ezáltal a betegek ellátásának javítása az egyik legfőbb célja és feladata az 1992-ben megalakult Magyar Stroke Társaságnak.

2011. július 13., szerda

Ápolástani és klinikumi segédanyagok

Elérhetőség: http://apolastan.uw.hu/

Nyelve: magyar

A mai témánk az ápolástan és klinikum lesz. Hosszú ideje próbáltam már egy igazán jól használható, magyar nyelvű forrást találni ebben a témában. Azonban meglepetésre kevés az ápolástannal és klinikummal foglalkozó weboldalak száma. Külföldről tudunk mondani példákat (Lásd Nursing Times Online, melyet az év elején elemeztem blogom hasábjain), de itthonról nehezen lehet hasonlóan felépített és használható oldalt említeni.

A napokban azonban sikerült felfedeznem Fodor János (az ő Anatómia oldala ismerős lehet) Ápolástannal  és klinikummal foglalkozó weboldalát, mely végre megtörte a jeget. Az oldal használata javasolt mindazoknak, akiket érdekel az ápolástan vagy épp ezt tanulják középiskolában, főiskolán, egyetemen. Igaz az oldal még fejlesztés alatt áll, de így is rengeteg anyagot tartalmaz. Mivel a segédanyagok eléggé elszórtan vannak feldolgozva, ezért kigyűjtöttem a már kész témaköröket.

Témakörök és elérésük:

(Piros - Főtéma, Többi szín - a főtémákon belüli altémák)

Egészséges ember gondozása - Anatómia - LINK Ez a már korábban elemzésre került anatómiai oldal.

Diagnosztika-terápia
Képalkotó eljárások - A szervrendszerek natív és kontrasztanyagos röntgen vizsgálatai - LINK
Képalkotó eljárások - Computer tomográfiás vizsgálatok - LINK
Képalkotó eljárások - Mágneses Rezonancia Vizsgálat (MRI) - LINK
Az egyéb eszközös vizsgálatok - Elektrokardiográfia (EKG) - LINK
Az egyéb eszközös vizsgálatok - Ergometria (terheléses EKG) - LINK
Az egyéb eszközös vizsgálatok - Elektroencephalographia (EEG) - LINK
Az egyéb eszközös vizsgálatok - Elektromiográfia (EMG) - LINK
Az egyéb eszközös vizsgálatok - Oszteodezintometria - (ODM) - LINK
Az egyéb eszközös vizsgálatok - Légzésfunkciós vizsgálat (spirometria) - LINK

Egészségnevelés-egészségfejlesztés
Az ember és környezete - LINK
Az egészség definíciója - LINK
Primer, szekunder és tercier  prevenció - LINK
Az emlő és a here vizsgálata - LINK
Táplálékpiramis - LINK
Szóbeli illetve írásbeli vizsgafeladatok, tételek

Szakápolás
Belgyógyászati klinikumi ismeretek és szakápolás
Mozgásrendszer klinikuma és szakápolói feladatai
Gyakoribb fejlődési rendellenességek - LINK
A gerinc és a mellkas deformitásai
Bechterew kór - LINK
Discus hernia (porckorongsrév) - LINK
Discopathia - LINK
Ischias syndroma - LINK
Morbus Scheuermann - LINK

Szakápolás
Urológia és szakápolás
Középsugaras vizeletvétel - LINK
Incontinens betegek ápolása - LINK
Hólyagtorna megtanítása - LINK
Műtéti előkészítés és utókezelés - LINK
Urostoma ellátása - LINK

Ajánlott linkek


2011. március 4., péntek

A kormány elfogadta az intézeten kívüli szülésről szóló rendeletet

Szülésznőgyógyászok, szülésznők, középiskolai és egyetemi hallgatók találhatják érdekesnek a cikket. A rendszerváltástól napjainkig eltelt időben eddig nem sikerült rendezni az otthonszülés jogi és élettani körülményeit. Egészen mostanáig. Következzen a NEFMI cikke:

A Fidesz-KDNP Kormány egy közel két évtizede húzódó probléma végére tett pontot a mai napon, amikor elfogadta az Egészségügyért Felelős Államtitkárság tervezetét az otthonszülés legalizálására vonatkozóan. Az Államtitkárság által prioritásként kezelt otthonszülésről szóló szabályozás alternatívát kínálhat a várandós nők részére a biztonságos szülés helyének megválasztásakor.

Az Államtitkárság az otthonszülés kapcsán több esetben is sajtónyilvános egyeztetéseket folytatott az érintett szakmai és a civil szervezetekkel. Ennek eredménye a hamarosan hatályba lépő kormányrendelet, amely a szülő nőknek biztosítja a Alkotmányból is levezethető jogait, ugyanakkor az anya és az újszülött védelme érdekében szabályozza az otthonszülés feltételeit. A tervezet hatálybalépése 2011. április 1., de rendelkezéseit a május 1-je után bekövetkező szülészeti eseményre lehet alkalmazni, az egészségügyi szolgáltatókra vonatkozó engedélyezési eljárás lefolytatása ugyanis 30 napot igényel.

Folyamatos szakmai egyeztetések és elfogadható észrevételek beépítésével született meg a ma elfogadott kormányrendelet, amely nem szűkíti le az otthonszülés fogalmára az ellátást, hanem lehetőséget ad úgynevezett születésházak létrehozására is, de szigorúan előírja a tárgyi és higiénés követelményeket, pontosan meghatározza a kizáró okokat, a váratlan helyzetekben szükséges intézkedéseket, továbbá az ezzel összefüggő személyi felelősséget.

Az ellátást erre a tevékenységre vonatkozó működési engedéllyel és érvényes felelősségbiztosítással rendelkező egészségügyi szolgáltató nyújthatja. Minimális személyi feltétel a felelős személy, vagyis szülész-nőgyógyász szakorvos, vagy diplomás, legalább két éves szülőszobai gyakorlattal, ennek hiányában kétéves szakmai gyakorlattal és igazoltan legalább ötven szülésben való közreműködéssel rendelkező szülésznő jelenléte. Az ellátás helyszínén egyszerre két egészségügyi dolgozónak kell jelen lennie, s legkésőbb 24 órán belül gyermekgyógyásznak kell megvizsgálni az újszülöttet.

Otthonszülésre, más néven intézeten kívüli szülésre akkor kerülhet sor, ha a szövődménymentes terhesség a 37. és 41. hét közötti időszakban van, a magzat fekvése koponyavégű, illetve az édesanya az intézeten kívüli szülésről történő döntése időpontjában betöltötte a 18. életévét, de még nem múlt el 40 éves. Az édesanya legkésőbb a terhessége 36. hetéig dönthet úgy, hogy intézeten kívül szül, a terhesgondozásnak azonban a jelenleg működő rendszerben kell történnie.

Az intézeten kívüli szülést kizárja – többek között – az, ha az anya korábban császármetszéssel szült, a magzat válla elakadt, az anya lázas, beteg, vagy a magzat beteg, valamint felmerül az iker-, vagy többes terhesség gyanúja. Nagyon fontos a háttérkórház szerepe, hiszen ez az intézmény teremti meg azt a biztonságot, amely bármilyen váratlan helyzetben segíteni tud. A háttérkórháznak olyan szülészeti-, és újszülött ellátást nyújtó, az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott fekvőbeteg-gyógyintézetnek kell lennie, ahova az ellátást igénybe vevő nő és gyermeke a helyszínről húsz percen belül beszállítható.

Az ellátás nem TB támogatott, akkor sem, ha egyébként az édesanya az egészségbiztosítás keretében jogosult egészségügyi ellátásra, azonban a házi gyermekorvosi, a védőnői, továbbá a háttérkórház által biztosított egészségügyi szolgáltatás, a mentés és a laboratóriumi vizsgálatok ez esetben is finanszírozottak.

Minden várandós anyának alkotmányos joga van ahhoz, hogy eldöntse otthoni körülmények között, vagy kórházban szeretné-e világra hozni gyermekét. A Kormány ezt a jogot maximálisan tiszteletben tartja, azzal, hogy az édesanya döntése nem veszélyeztetheti saját, vagy a születendő gyermeke életét, egészségét. Ebben az esetben ugyanis a születés helyének szabad megválasztásához való jogot felülírja az élethez, egészséghez való alkotmányos alapjog.

Forrás:
NEFMI, elitmed.hu nyomán.

2011. január 27., csütörtök

Nursing Times Online


Nyelv: angol (Egyesült királyságbeli)

Mai elemzésem témája a méltán híres angol szaklap - a Nursing Times - online verziója. A nyomtatott lap rendkívüli - 106 (!) - évfolyamos megjelenéssel bír. A magazin 1906-ban indult útjára s máig működik. Mind a folyóirat, mind weblapos változata a kórházi, klinikai kutatásokat és eredményeket teszi közkinccsé. A cikkek minden szakmabelihez szólnak, a frissen végzett ápolótól, a többszintű tudományos fokozattal rendelkező doktorig.
A nursingtimes.net szerkesztői rengeteg tanulmányhoz, kutatási anyaghoz, tanulói- oktatási segédanyaghoz adnak hozzáférést. Olyan kutatásokról olvashatunk, melyeket az olvasás pillanataiban is még csak tesztelnek. Szakmabeli kérdéseket boncolgatnak. Eredmények után kutatnak az innováció területén.

Az oldal elemzése

A weblap elsőre túlzsúfoltnak és kaotikusnak tűnhet, ám ha mélyebbre ássuk magunkat a tartalomban, akkor ráakadunk a minket érdeklő témákra.
Az oldal három hasábos elrendezésű. Nagyobb felbontásban könnyebben átlátható (pl. 1280x960), de kisebb nézetben sajnos már nem annyira (pl. 1024x768). Az oldalnak egyetlen menüsora van, a menüpontokból almenüsorok nyílnak.

  • Home:
1.      Clinical Specialism – témák szerinti megosztás
2.      Awards – A Nursing Times évente átadandó díjairól, jelöléseiről, győzteseiről olvashatunk.
3.    Product Awards – Innovációs díj. Minden évben díjazzák az új egészségügyi felszerelést ki(fel)találó embereket. Szolgáltatásokat itt nem találunk, csak kézzel fogható tárgyakról olvashatunk.
4.  Events – események. Konferenciák, gyűlések hirdetései. Friss, 2011-es események közt kereshetünk. A hirdetéseket havi bontásban találjuk.
5.  Off Duty – Kapcsolódj ki! Nevess! Éld az életed! Hírek, linkek akciókról, vásárokról, árleszállításról kifejezetten ápolóknak.  És persze kifejezetten az Egyesült Királyságban élőknek.
6.  A-Z of topics – Az oldal böngészője. Az oldalon fellelhető cikkek és a szerzők között böngészhetünk. A nevek, címek rendezve vannak kezdőbetűik szerint.
7.  Search the Archive – Keresés a cikkek archívumában. Több mint tízezer (!) cikk közül választhatunk.
8.  Subscribe – Feliratkozás. Megéri regisztrálni, mivel 5 online segédanyaghoz férhetünk hozzá ingyen.
·       Nursing Practice
1.      Clinical Specialism – témák szerinti megosztás
2.      Online CPD – online, oktatási, gyakorlati segédanyagok
3.      Student Nurses – Hírek, cikkek, gyakorlatok, vélemények ápolás szakos hallgatóknak.
4.   A-Z of topics - Az oldal böngészője. Az oldalon fellelhető cikkek és a szerzők között böngészhetünk. A nevek, címek rendezve vannak kezdőbetűik szerint.
5.   Search the Archive – Keresés a cikkek archívumában. Több mint tízezer (!) cikk közül választhatunk
6.      Issue Index – A Nursing Times folyóirat online archívuma, 2000-től napjainkig. A cikkek ingyen elérhetőek.
7. Write for UsItt lehet jelentkezni cikkírónak, szerkesztőnek. Mindenki cikkét szeretettel várják. A friss diplomás cikke náluk ugyanannyit ér, mint a doktoroké. A lényeg a témán van. Jelentkezési tudnivalók a menüpontban.
·        Online CPD – Regisztrálj az oldalra, hogy ingyen megtekinthess, részt vehess 5 ingyenes kurzuson. A témák sokrétűek, szakmailag ellenőrzöttek.
·        Opinion and Debate – Ápoló, ápolási blogok ápolóktól laikusoknak és ápolóknak.
1.      Forums – nyílt fórum, ahol eszmét cserélhetünk, vitázhatunk, gondolatok vethetünk föl.
2.      Reader comments – olvasói visszajelzések gyűjtőhelye. Ha kommentálni akarunk egy cikket, regisztráljunk és keressük meg a cikknél a „comments” lehetőséget.
3.      Twitter - értelemszerű.
4.      Facebook – értelemszerű
·        Nursing Jobs – hirdetések, állások, álláskeresés az Egyesült Királyságban.


Az oldalt mindenképp megéri használni, hisz nemzetközi szintű ismereteket szerezhetünk, amelyeket később is kamatoztathatunk. Az oldalon fellelhető cikkeket aláírják, szakmailag ellenőrzik.

Keresők

Többféle kereső funkció is rendelkezésünkre áll.

  1. Rögvest a főoldalon a főcím mellett van egy Egyszerű kereső. Ha a szövegmezőbe beütjük a kereső kérdésünk, az oldal átirányít minket a Search the Archive szekcióba. Itt tovább finomíthatjuk a keresésünk eredményein.
  2. Lehetőségünk van Böngészni a cikkek között, ezt az A-Z of topics menüpontból kiindulva tehetjük meg. Ezen belül kutathatunk témakörök szerint (pl. asthma, acne), illetve szerző-közreműködő szerint.
  3. Egyfajta Böngészős funkciót lát el a Clinical Specialism menüpont is, amelyben szakosodás szerint vannak csoportosítva az oldal cikkei, tanulmányai.

Online CPD

Külön ki kell emelni az online tanulási lehetőséget. Ha regisztráljuk magunkat az oldalon 5 internetes tanfolyamon vehetünk részt, közel 50 font értékben. A tanfolyam feleletválasztós teszt-jellegű. Többnyire elég egy Yes / No választ megadni. Egy tananyag kitöltése nagyjából két órát vesz igénybe.
A rendszer ellenőrzi válaszainkat és pontozza a tesztet. Ha sikeresen átmentünk, akkor az eredményt jelzi a fiókunkban. Ha végigmentünk a téma összes tesztjén, eredményünkről elektronikus bizonyítványt is kapunk, amit a Nursing Times jegyez és a munkahelynek is benyújtható tanfolyam bizonyítványként.

Issue Index

A Nursing Times több mint 100 éves folyóirat. Ennek megfelelően rengeteg évfolyama jelent meg, mindent feldolgozni nem kis munka. Elektronikusan nem is lehet mind a 107 évfolyamot elérni, bár orvostörténeti jelentőségén kívül már nem is lenne értelme lapozgatni őket.
Itt az oldalon 2000-től napjainkig olvashatjuk a lap elektronikus változatát. A cikkek full-html formában jeleníthetőek meg. Szerzőt, kiadási évet tartalmaznak, így felhasználhatjuk bibliográfiák készítéséhez. Vagy esetleg a szakdolgozatokat is fel lehet dobni néhány angol nyelvű idézettel.
A cikkek regisztráció nélkül is ingyenesen elérhetőek, ki is nyomtathatjuk, elküldhetjük barátainknak, elmenthetjük a kedvenceink közé (ez utóbbi csak regisztráció után lehetséges).
A tanulmányokra válasz kommentet is írhatunk, ám készítsük föl magunkat, hogy az évekkel korábbi cikkekre nem biztos, hogy kapunk választ!

Értékelés: 24/25
Ingyenesség: 5/5
Frissítés gyakorisága: 5/5
Egyéb szolgáltatások: 5/5
Elérhető folyóiratok száma: 4/5
Használhatóság: 5/5
/* */