A következő címkéjű bejegyzések mutatása: adatbázis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: adatbázis. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 13., péntek

Biológiai és egészségtani tudástár

A mai cikkben a SDT, vagyis a Sulinet Digitális Tudásbázis biológiai és egészségtani részével fogunk foglalkozni. A Sulinet ezen programjáról sajnos méltatlan keveset hallani, pedig érdemel figyelmet (nem is keveset).

"A Sulinet Digitális Tudásbázis (SDT) célja egy teljes, minden közoktatási évfolyamon a műveltségi területeket, a szakképzésen belül pedig az egyes szakmacsoportok ismeretanyagát felölelő elektronikus tananyag-adatbázis és az azt kezelő dinamikusan testre szabható keretrendszer létrehozása. Ennek alapvető feltétele, hogy a létrehozott digitális tartalom fedje le az oktatási intézmények oktatási tartalomra vonatkozó igényeit, tehát konkrét óravázlatokat, módszertani segédleteket, tananyagokat és elemi tanulási egységeket mutasson be a pedagógusok és a tanulók számára, amelyeket felhasználhatnak a mindennapi tanítás-tanulási folyamatban." - idézve http://ikt.sulinet.hu/segedletek/SDT_kk_1j25.pdf (2012.04.13-án)


"A Sulinet Digitális Tudásbázis fő feladata tananyagok, illetve egyéb, oktatásban felhasználható tartalmak létrehozásának, szerkesztésének, szétosztásának és felhasználásának a támogatása." - idézve (lásd fent 2012-04-13-án)

A cikk folytatásért kattintsatok a "További bejegyzések" elérésre!

2012. február 6., hétfő

Free Medical Journal & Books - Ingyenesen elérhető orvosi folyóiratok és könyvek



Nyelve: angol

Mai cikkem témájával visszakanyarodom a blog indulásakor közzétett témakörök anyagához. A kezdetekkor sok olyan oldalt elemeztem, amelyekről ingyenesen - vagy bizonyos megkötésekkel ingyenes - lehetett folyóiratokat elérni külföldi illetve magyar nyelven.
A FreeMedicalJournal.com elérésű oldal az ilyen portálok sorát gyarapítja majd elemzéseimben. Az oldalról összesen 2827 angol nyelvű folyóiratot érhetünk el. Ezek közt vannak olyan folyóiratok, amelyek cikkeit rögtön a megjelenés után elolvashatjuk. Ám vannak olyanok is, amelyeknél bizonyos megkötések - a megjelenéstől számított 2-3-6-12 hónap - mellett olvashatjuk csak el a cikkeket.

Olvassátok el a cikk további részét is a "További bejegyzések" linkre kattintva!

2011. november 22., kedd

Laborlelet.hu



Nyelv: magyar, angol és latin

Rövid ismertető: „a Lab Tests Online honlap egy európai projekt részeként megjelenő (…) lakossági és szakmai adatbázis. A projekt célja: a résztvevő országok  nyelvén  közérthetően bemutatni az orvosi laboratóriumok
-         diagnosztikai tevékenységét,
-         az egyes vizsgálatok elvégzésének feltételeit,
-         az eredményekből levonható főbb következtetéseket.

A honlap elsősorban nem (egészségügyi) szakemberek részére készült, ezért nyelvezetében, megfogalmazásában igyekszik kerülni a szakzsargont és a speciális orvosi kifejezéseket.  Mindez nem jelenti azt, hogy tartalmában elfogadná a felszínességet, ezért a laikusok mellett az egészségügy különböző területein dolgozók, vagy pl. az orvostanhallgatók is találhatnak benne hasznos szakmai információkat.
A vizsgálatok leírásának alapját az Amerikai Klinikai Kémiai Társaság (American Association for Clinical Chemistry, AACC) által működtetett Labtestsonline.com honlapon található összeállítás képezi. Ez a tény - elsősorban a kiterjedt amerikai statisztikai, epidemiológiai adatok közzététele révén, - rányomja bélyegét a honlapra, noha a magyar szerkesztőbizottság törekedett az információk hazai adaptálására.

Olvassátok el a cikk többi részét a "További bejegyzések" linkre kattintva!

2011. szeptember 22., csütörtök

3 téma 4 weblap


Mai elemzéseimet rendhagyó módon egyszerre több témából merítettem. Az elmúlt 8 és fél, kilenc hónapban számos weboldalt, forrásgyűjteményt, folyóirat adatbázist elemeztem, ám az Internet oly hatalmas információforrás, amin még 9 hónap elteltével is találni újdonságokat.

Lássuk a mai témákat: Klinikai táplálás elmélete és gyakorlata (e-könyv), Iskolai Szociális Munkások Egyesülete (egyesületi honlap), Healthvisitors (védőnő szakportál), Klinikai, ápolástani angol szaknyelvi szó- és kifejezés gyűjtemény

Mint látni fogjátok 2-2 magyar és angol weblapból lehet szemezgetni. Aki esetleg nem az angolt választotta idegen nyelvként, az látogasson el a Google Translate weboldalra. A program egészen normális fordítási eredményeket ad.

A klinikai táplálás elmélete és gyakorlata: az enterális és parenterális mesterséges táplálás ABC-je (e-könyv, teljes!)


Nyelv: magyar

A könyvet Dr. Varga Péter írta és szerkesztette.

Közreműködők voltak:
  • Dr. Bodoky György Országos Onkológiai Intézet,
  • Dr. Harsányi László Semmelweis Orvostudományi Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika,
  • Dr. Bukovácz Róbert Semmelweis Orvostudományi Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika,
  • Dr. Újhelyi Enikő Szt. László Kórház, Budapest
Kiadás éve: 1998
ISBN száma: 963-910-612-7

A könyv rövid ismertetője (idézetek az előszóból): „Minden beteget jól kell táplálni. Ez nem új keletű és nem is túlságosan eredeti megállapítás. A szomorú valóság azonban az, hogy a kórházakban vagy még otthonukban kezelt betegek jelentős hányada malnutrícióban szenved, ami súlyos szövődmények kialakulásához vezethet. Számos betegséget, különösen azok kritikusan súlyos szakában szervi - pl. a gyomor-bélrendszerben igen korán fellépő - funkció-károsodások kísérnek, aminek következtében a malnutríció tovább fokozódik.
Nehezen érthető, hogy számtalan kutatási és kísérleti vizsgálat eredményével alátámasztott, és a mindennapi klinikai gyakorlatban is igazolt tények ellenére, miért ilyen gyakori a malnutríció és miért jár még sok helyen gyermekcipőben a táplálási terápia?
A kérdésre az egyik lehetséges válasz talán abban rejlik, hogy a különféle betegségek ellátására (túl-) specializálódott orvosok tudatában, a betegek táplálásának kérdése hagyományosan az érdeklődés perifériájára szorul. (…) A könyv sikerrel bebizonyította - és ez is egyik erénye a könyvnek - hogy a táplálás különböző belgyógyászati és sebészeti kórképek terápiájának elválaszthatatlan része. Ismeretes, hogy a táplálási terápiával kapcsolatban eltérő szemlélet és vélemények is tapasztalhatók. A szerzők könyvükben azonban a hangsúlyt - helyesen - e különbözőségekben is azonos alapvető ismeretekre helyezték. A könyv hasznos ismereteket nyújt a táplálási terápiában jártas vagy esetleg még kevésbé képzett gyakorló orvosnak, orvostanhallgatónak vagy magát továbbképző szakorvosnak, valamint mindazoknak, akik részletes betekintést szeretnének nyerni a korszerű táplálási terápia témájába. A kiadvány nem csupán elméleti összefoglaló vagy hivatkozási alap, hanem gyakorlati vezérfonalként is szolgálhat a különféle táplálási problémákkal nap mint nap szembesülni kényszerülő belgyógyász, sebész, intenzív betegellátó orvos, gyerekgyógyász, dietetikus stb. szakember számára.”

Használati értéke kiváló. Nagyon hasznos információkkal látja el az olvasókat. Táblázatokat és képes kiegészítéseket is találhatunk az elektronikus verzióban. A fejezetek végén válogatott bibliográfia is szerepel, amit fel is lehet használni szakdolgozat készítéskor.

Értékelés: 5/5

Iskolai Szociális Munkások Egyesülete (egyesületi honlap)

Elérése: http://www.isme.hu/

Nyelv: magyar

Kik, mik az iskolai szociális munkások?

„Az iskolai szociális munkás olyan iskolában dolgozó, segítő szakember, aki elsődlegesen egészség-fejlesztéssel, prevencióval foglalkozik, illetve a felmerülő életvezetési, szociális problémák megoldásához nyújt segítséget az iskola diákjainak, tanárainak, valamint a szülőknek egyaránt.
Az iskolai szociális munkás segíteni tud iskolai nehézségek, szociális problémák, párkapcsolati konfliktusok, családi gondok, hiányzások, krízishelyzetek, alkohol- és drogproblémák, beilleszkedési nehézségek, iskolai agresszió, stressz, továbbtanulás vagy iskolaváltás esetében, de a diákmunkák, pályázatok, ösztöndíjak kiválasztásában, felkutatásában is. Információk, egyéni és csoportos konzultációk, közösségi programok formájában nyújt szolgáltatást, és együttműködik az ifjúsági, szociális és egészségügyi intézményekkel, emellett rendelkezik a megfelelő jogi, pszichológiai és társadalom-politikai ismeretekkel.” – idézve http://www.isme.hu/ 2011-09-21-n.

A kezdeményezés támogatandó és a létrehozók becsületére váljon, amiért bele mertek vágni egy ilyen egyesület létrehozásába. A munkájuk mellett valószínűleg kevés idejük jut az oldal fejlesztésére és tartalommal való feltöltésére. Ám, a már feltöltött anyagok jól hasznosíthatóak.

A források és segédletek témakörben találjuk ezeket az anyagokat.
Kiemelendő az
  • Ajánlások, állásfoglalások rész,
  • a Cikkek, tanulmányok valamint
  • a Szakirodalmi, könyvajánló rész.

Az oldalt sajnos év elején frissítették utoljára. Ez sajnálatos, ám reméljük idővel lesz új tartalom a portálon.

Értékelése: 3/5

Klinikai, ápolástani angol szaknyelvi szó- és kifejezés gyűjtemény


Nyelv: angol (amerikai)

Ezt a szócikk és kifejezés gyűjteményt az egyesült államokbeli Iowa-i Egyetemhez tartozó kórházak és klinikák tehetséges személyzete írta. Figyelembe véve, hogy lehetőleg a legteljesebb körű cikk és a beteg útmutatót fogalmazzák meg, amellyel egészségügyi témákban és számos különleges eljárásról tájékozódhatnak a hallgatók.

Az egyes témák sok esetben több oldalas magyarázatot kaptak, ám vannak rövid egymondatos jellemzések is. Az egyes cikkeket tudományosan is elismert szakemberek írták. A cikkek MD diplomával bíró szakemberek keze munkái.

A gyűjtemény sokféle témát ölel fel:

Csont-és ízületi Egészség - Bone and Joint Health
Égési sérülések kezelése - Burn Care
Rákos betegek kezelése - Cancer Care
Rákos gyermekek kezelése - Activities for Kids
Bannayan-Ruvalcaba-Riley szindróma (BRRS): Útmutató betegek és családtagjaik részére
Kemoterápia: Mit várhat a beteg? - Chemotherapy: What to Expect
Vastagbélrák - Colon Cancer  
Cowden szindróma: Útmutató a betegek és családtagjaik részére

Fogyatékosok fejlesztési Központja - Center for Disabilities and Development
Fül-orr-gégészeti egészség - Ear, Nose and Throat Health
Étkezési zavarok - Eating Disorders
Szemészet és látás
Kontaktlencse - Contact Lens  
Lézeres látásjavítás és Refraktív Sebészeti beavatkozás - Laser Vision Correction and Refractive Surgery

Egészség és táplálkozás
Egészséges receptek - Healthy Recipes

A szív- és érrendszer kezelése - Heart and Vascular Care
Fertőző betegségek - Infectious Diseases
Meddőség ellátás - Infertility Care
Máj és epebetegségek, illetve tüneteik - Liver and Biliary System Disorders
Ideggyógyászat - Neurology
Az elhízás sebészeti kezelése - Obesity Surgery
Orális Egészség - Oral Health
Fájdalom kezelése - Pain Management
Palliatív ellátás - Palliative Care  

Plasztikai sebészet és a kozmetikai szolgáltatások - Plastic Surgery and Cosmetic Services
Szociális Szolgáltatások - Social Service
Sportolás és gyógyszerek - Sports Medicine 
Scorecard Egészségügyi téma - Scorecard Health Topics

Transzplantációs Szolgáltatások - Transplant Services  
A csontvelő-transzplantáció útmutatója - Bone Marrow Transplant Guide

Urológia - Urology 
Gyermek Urológiai - Pediatric Urology

Női Egészség - Women's Health

Értékelése: 5/5

Healthvisitors.com Védőnőknek


Nyelv: angol

Ez a brit oldal védőnőknek, szülőknek, nagyszülőknek és természetesen a gyermekek számára készült. Segítséget tud nyújtani a témában dolgozó, érintett személyeknek. Ha a gyerek beteg, itt nyugodtan elolvashatjuk mi a teendő (nem szükségszerű rögtön mentőt hívni, orvoshoz rohanni).
Az oldal felépítését tekintve rendkívül egyszerű. Nincsenek rajta gépet terhelő felesleges flash kódok, egyszerű és jól átlátható a kép. 8 fő menüpontot lehet kiemelni (ezek tartalmazzák az ismereteket). Ezek a következők: Home, Dads, FAQ’s, Sick children, Parenting, Grandparents, Creative play, Pre-School.

Home menü: más oldalaktól eltérően, ahol ez a menüpont visszajuttatja a felhasználót a kezdő lapra, itt bizony komoly dolgokról marad le az, aki nem néz rá a menüpontra. Az egyik legfontosabb téma ebben a pontban a Szülőknek szóló iránymutatási archívum (Featured  Archive of Parenting Guidelines). Ebből az Archívumból rengeteg hasznos információ nyerhető. Pl. milyen érzelmi szükségletei vannak a kisgyerekeknek (emotional needs of children), Kisgyermekkori viselkedés (Childhood habits), napégés elleni jó tanácsok (sun safety) stb.
Fontos téma még a Jó védőnők 6 kötelessége (the healthvisitors roles), ahol 6 szabályban, kötelezettségben állapítják meg a jó védőnők feladatkörét.

Dads menü: ahogy a neve is mutatja, „kispapáknak” szóló részhez értünk. Ebben a fülben olyan információkat találunk, amelyek első gyermekes apukáknak nyújtanak segítséget. A hírek, infók elmondják miként érdemes - kell - viselkedni. Mit tegyünk, ha sír a gyerek? Stb. stb. Nem árt férfitársaimnak belenézni, sose tudhatjuk előre, mikor lesz szükségünk egy ehhez hasonló forrásra.

FAQ’s menü: Frequently Asked Questions, ez a magyar GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések) angol megfelelője.

Sick Children: mint neve is mutatja; gyermekbetegségekkel foglalkozó részről van szó. A leggyakoribb csecsemő- és gyermekbetegségekkel foglalkozó cikkeket lelhetünk itt. Pl. tejérzékenység, lázas állapot stb.

Parenting: Hogyan legyünk jó szülők? - mondhatnánk. Ám a lényeg pont ez ennél a menüpontnál. Olyan cikkeket, leírásokat találunk, amelyek segítenek eligazodni egy kisgyermek fejlődésében. A gyermek egészséges fejlődéséhez szükséges teendők és foglalkozások leírásával.

Grandparents: nagyszülőknek szóló oldal. Az itt elolvasható témák segítséget adnak a nagyszülőknek; hogyan, mi módon lehetnek gyermekeik és unokáik segítségére. Gyakran nem is gondolnánk, hogy egy telefonhívás is mekkora segítség lehet.

Creative play: Kreatív játékok örökmozgóknak: avagy hogyan foglaljuk le a gyereket? Érdekes és vicces játékok csecsemőknek és kisgyerekeknek. A játékok amellett, hogy lefoglalják a kicsiket, segítik fejlődésüket mind fizikai mind szellemi téren. Minden védőnőnek el kell olvasnia ezt a részt!

Pre-School: a beiskolázás nehézségeivel foglalkozó témakör.

Értékelés: 5/5


2011. július 26., kedd

WeBBeteg.hu egészségügyi portál



Nyelve: magyar

Mit ajánl az oldal?

„A WEBBeteg portál elsődlegesen azzal a céllal jött létre, hogy teljes körű és szakmailag hiteles információval szolgáljon betegek és a betegséget megelőzni akaró emberek számára; felhívja a figyelmet az egészségtudatos magatartásra; fórumot teremtsen az egészségügyi problémákkal küzdő internetezőknek, illetve az orvosok és betegek közötti kommunikáció számára.”[1]

A lap orvos szakértői rendszeres és naprakész információkkal, tájékoztató anyagokkal szolgálnak az olvasót érintő, érdeklő betegségekkel kapcsolatban. Az érdeklődő egyedi egészségügyi problémájának megoldásában az „Orvos válaszol” rovattal nyújt segítséget a portál, melyben bárki nyíltan felteheti az őt foglalkoztató kérdését a portál szakorvosainak. Az olvasónak lehetősége nyílik számos alkalmazás használatára, melyek segítenek az egészségügyi állapot felmérésében. Saját kórlapot vezethetünk, ahol összegezhetjük eddigi kórtörténetünket, orvosi eredményeinket. A portál kíváncsi a felhasználók véleményére, tapasztalatára, melyeket a fórum oldalain tehetnek közzé, sőt akár saját internetes blogot is indíthatnak.

Szerkesztőségi alapelvek

"A WEBBeteg.hu a hiteles orvosi tájékoztatás elkötelezett híve. Célja, hogy - ahogyan a választott szlogen (Orvosoktól betegeknek, hitelesen) is jelzi - szakmailag hiteles forrást nyújtson a laikus felhasználók számára. A portál szerkesztőségi tartalmait orvosok írják vagy lektorálják, felhívjuk azonban figyelmét arra, hogy a weboldalon és a hírlevélben megjelenő cikkek, információk nem helyettesítik a szakszerű orvosi ellátást és tanácsadást.
A WEBBeteg.hu oldalon feltüntetjük az ott található cikkek, illetve az orvosi tanácsok forrását.
Az orvosszakmai tartalomnak minősülő, saját forrásmegjelöléssel ellátott cikkeket, illetve az Orvos válaszol rovatban publikált orvosi tanácsokat orvos végzettségű szerzők és tanácsadók készítik, akik saját szaktudásuk és szakmai tapasztalatukat is belefoglalják a megírt tartalmakba. Rendszeres szakértőink és tanácsadóink aktuális listája külön oldalon található meg.
A WEBBeteg.hu újságíró és fordító munkatársainak cikkeit minden esetben állandó orvosszakértőnk lektorálja, a külső forrásokból érkező közleményekhez és a hírügynökségi forrásból származó információkhoz hasonlóan. A hírügynökségi források - melyek a Független Hírügynökség (FH), a Medipress Hírügynökség és a Magyar Távirati Iroda (MTI) fizetett hírforrások - friss híreinek és információinak valóságtartalmáért a hírt kiadó hírügynökségek szavatolnak.
A portál látogatói által létrehozott tartalmak (fórumok, blogok, cikk kommentek) valóságtartalmát a WEBBeteg nem garantálja, ám minden esetben megkülönbözteti azt a szerkesztőségi és ellenőrzött írásoktól.”[2]

A webbeteg.hu felépítése

A Főoldal rendkívül informatív és gyakorlatilag minden fontosabb információt elérhetünk innen kiindulva. Sok oldallal ellentétben ez a főoldal nincs túl bonyolítva, egyszerű, jól átlátható mégis minden fontos megtalálható rajta.

Magát az oldalt nem vesézem ki, minden részletbe belemenve. Viszont a legfontosabb adatbázisait kiemelem, hogy mindenki tudjon tájékozódni. A webportál többi részét a kedves olvasónak kell fel fedezznie.

Az oldalon fellelhető legfontosabb adatbázisok (melyek a főoldalról is elérhetőek): 
  • Betegségek A-Z 
  • Életmód 
  • Jogi esetek 
  •  Szolgáltatások 
  •  Orvos válaszol 
  •  Keresők, Egészségügyi adattárak 
  •  Tesztek (egészségfelmérésre)


Ez az adatbázis a legnagyobb magyar nyelven elérhető, ingyenes betegség adattár. 28 kategóriában keresgélhetünk. Többek közt: Vesebetegségek, Urológia, Szív- és érrendszeri betegségek között.
A kategórianézet a böngészős keresés helyi megfelelője. Találunk emellett egy ABC sorrendezésű betegségkeresőt is. Itt aztán tényleg több száz betegség leírását, kortörténetét, kockázati tényezőit elolvashatjuk.
Nagyon jól használható és ajánlott ápolástannal, orvostannal foglalkozó vagy azt tanuló embereknek.


Ez az adattár 10 kategóriával bír. Az egészségturizmustól, a Szépségápoláson át Sport és egészségig bezárólag sok mindent találunk. Saját beépített keresőt nem találunk, a cikkek közt kizárólag böngészéssel navigálhatunk.
Ezt a szakaszt nyugodt szívvel tudom ajánlani minden embernek, különösen az egészségügyi hallgatóknak. Egészségturizmussal ugyanis kevés oldal foglalkozik Magyarországon.


Az egészségügyi joggal kapcsolatos cikkek armadáját találjuk a címszó alatt. Rengeteg esetet elemeznek a portál jogászai. Pro és kontra vizsgálják az ügyeket. Ahol döntés született, ott ezt is feltüntetik. Egészségügyi jogban utazóknak különösen hasznos ez a szakasz, mivel sok precedens értékű eljárást sorra vesznek.

Szolgáltatások

A WEBBeteg által ajánlott, látogatóik számára kedvezményes megrendelést biztosító szolgáltatások. Ide tartoznak a különféle állapotfelmérő tesztek, pl. vastagbélrák-kockázati teszt, ételintolerancia teszt. Stb.


Ahogy a téma címe is mutatja; itt lehet kérdésekkel bombázni a portál szakorvosait különböző valós vagy vélt betegségeinkről, tüneteinkről. A részleg használatához regisztrált tagnak kell lenni. A regisztráció ingyenes.
Bármilyen kérdést feltehetünk. A válaszadók korrekten, kioktatás nélkül válaszolnak a feltett kérdésekre legyen az bármennyire triviális vagy fura.
Találunk saját beépített keresőt, így ráakadhatunk olyan emberekre, akik a saját problémánkkal küzdöttek, küzdenek. Választ is találhatunk, s így a portál szakembereinek is időt takarítunk meg, nem is beszélve a saját időnkről. Érdemes először tárgyszóval keresni és csak végső esetben kérdést feltenni.
A kérdést anonim módon is feltehetjük, így nem kell félni egy esetleges lelepleződéstől valamint kínos helyzetektől.

Keresők, egészségügyi adattárak (http://www.webbeteg.hu/keresok)

A WeBBeteg portál egyik legkiemelkedőbb része. 3 nagy témakörben 18 adattárban kutakodhatunk. Olyan adatbázisokról van itt szó, mint gyógyszerkereső, orvos kereső, patikakereső stb.
A gyógyszerkereső tár külön kiemelendő, mivel az összes forgalomban lévő gyógyszer megtalálható az adatbázisban és a legfontosabb tudnivalók mellett megtudhatjuk a gyógyszer árát is, valamint hogy vényköteles-e. A gyógyszerkeresőnek van saját keresőrendszere, ahol többféle funkciót is beállíthatunk (többek közt a már említett vénykötelességet).
Külön kiemelendő még az E-számok avagy Élelmiszer adalékanyagok tár, amely az élelmiszeriparban felhasznált adalékanyagokat gyűjti. Az egyes anyagokra rákereshetünk kódja, neve é/vagy típusa szerint.
Érdekességképp említhető a Receptkereső, amely a nevével ellentétben nem gyógyszerrecepteket jelent, hanem ételek elkészítési módját. Rengeteg ételt megtalálunk ebben a keresőben, érdemes és érdekes a használata.
Fontos adatbázis a Országos Automata Életmentő Defibrillátor (AÉD) Adatbázis, amely felsorolja az országban található összes defibrillátor pontot. Egészségügyi dolgozóknak, érdeklődőknek szinte kötelező átnézni a lakóhelyéhez közel eső helyeket. Sajnálatos látni mennyire kevés helyén van ebből az életmentő készülékből.


Egészségünk felmérésére alkalmas teszteket tölthetünk ki rengeteg témában. Kicsit túlzónak vélem a tesztek értékeléseit, mivel egy átlag 50 éves embernek mindegy mi a teszt tuti azt adja eredményül, hogy keresse fel orvosát és vizsgáltassa ki magát. Azért a kipróbálása ajánlott minden korosztály számára. Könnyen lehet, hogy megelőzhetjük egy teszt kitöltésével valamely komoly betegség kialakulását.

Összegzés

A portált nyugodt szívvel tudom ajánlani minden olvasónak, akit érdekel az egészségügy. Emellett olyan fontos ismereteket is meg lehet szerezni, amelyeket az egészségügyben dolgozók vagy tanulók sem hagyhatnak figyelmen kívül. Ápolástan hallgatóknak, egészségügyi szervezőknek, egészségturizmus hallgatóknak kifejezetten ajánlott a portál gyakori felkeresése, mivel mindennapi tanulmányaikhoz és/vagy vizsgáikhoz találhatnak itt forrásanyagokat.

Értékelés: 20/20 (vagy 20/25)
Ingyenesség: 5/5
Frissítés gyakorisága: 5/5
Egyéb szolgáltatások: 5/5
Elérhető folyóiratok száma: 0/5
(bár nem ez a portál fő irányultsága)
Használhatóság: 5/5

2011. április 27., szerda

Az Európai Unió Közegészségügyi Adatbázisai és Statisztikai gyűjteményei - 6. rész


Egészséges életmód népszerűsítése

  • Táplálkozás és testmozgás: „Európában jelenleg a korai elhalálozás hét legfontosabb kockázati tényezője közül hat az étkezési, alkoholfogyasztási és testmozgási szokásokkal függ össze. Ez a hat tényező a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a nem megfelelő testtömeg-index, a nem elégséges gyümölcs- és zöldségfogyasztás, a mozgáshiány és a túlzott alkoholfogyasztás.
Különösen aggasztó, hogy a túlsúly és az elhízás egyre gyakoribb jelenség Európában. Az Európai Bizottság a probléma megoldása érdekében integrált stratégiát szorgalmaz, amelyben helyi, regionális, nemzeti és európai szintű érdekelt felek egyaránt szerepet kapnának.
A táplálkozással, túlsúllyal és elhízással kapcsolatos egészségügyi kérdésekre vonatkozó európai stratégiáról szóló fehér könyvvel a Bizottság hozzá kíván járulni a helytelen táplálkozással és a mozgáshiánnyal összefüggő kockázatok csökkentéséhez az Európai Unióban.
A tagállami kormányok képviselőiből álló magas szintű munkacsoport biztosítja a tudás és a bevált módszerek gyors átadását, illetve a nemzeti kezdeményezések összehangolását olyan kulcsfontosságú területeken, mint pl. az élelmiszerek összetevőinek megváltoztatása. Az EU étrenddel, testmozgással és egészséggel kapcsolatos cselekvési platformja azon európai szintű érdekelt felek fóruma, akik hozzá kívánnak járulni a túlsúly és az elhízás növekvő tendenciájának megállításához és visszafordításához. Egészségügyi programján keresztül a Bizottság számos olyan kezdeményezést támogat, amely a táplálkozás és a testmozgás témájával foglalkozik.
Az EU étrenddel, testmozgással és egészséggel kapcsolatos cselekvési platformja olyan (élelmiszeripari csoportoktól fogyasztóvédelmi civil szervezetekig terjedő) európai szintű szervezetek fóruma, amelyek az étrenddel és a testmozgással kapcsolatos jelenlegi tendenciák ellen küzdenek 
A platform létrehozásával az volt a cél, hogy a Bizottság vezette szerveződés összehangolja a társadalom különböző szegmenseinek e problémára irányuló tevékenységeit, és példája nyomán Európa-szerte nemzeti, regionális vagy helyi kezdeményezések szülessenek.”[1]
  • Alkohol: „Az alkoholfogyasztással összefüggő egészségügyi ártalmak jelentős közegészségügyi problémát jelentenek az Európai Unióban: ezek az ártalmak felelősek a megbetegedések és a korai elhalálozások több mint 7%-áért. Hosszú távon még a mérsékelt alkoholfogyasztás is növeli a szív- és májbetegségek, valamint a rák kialakulásának kockázatát, a gyakori és jelentős mértékű alkoholfogyasztás pedig függőséghez vezethet. Bármilyen mennyiségű szeszes ital elfogyasztása veszélyes lehet terhesség alatt, és veszélyeket rejt a járművezetők számára is. A fiatalok különösen ki vannak téve a részegség rövid távú hatásaiból fakadó veszélyeknek (pl. balesetek és erőszak). A 15–29 éves fiúk és férfiak körében körülbelül minden negyedik haláleset az alkoholfogyasztással függ össze.”[2]
Ennek ellensúlyozására az EU akciótervet dolgozott ki, melynek célja a fiatal korúak alkoholfogyasztásának leredukálása, a veszélyek propagálása.
Elérhető ADATBÁZIS.
Neve: RAYPRO
Nyelve: angol

  • Dohányzás: „Noha az Európai Unióban egyre kevesebben dohányoznak, a dohányosok az uniós lakosságnak még mindig egyharmadát teszik ki. A rákos, a szív- és érrendszeri, illetve a légzőszervi megbetegedések tekintélyes része hozható összefüggésbe a dohánytermékek fogyasztásával. Európában az elkerülhető egészségügyi kockázatok sorában a dohányzás áll az első helyen, mivel több egészségügyi problémát okoz, mint az alkohol- és a kábítószer-fogyasztás, a magas vérnyomás, a túlsúly vagy a magas koleszterinszint.
A dohánytermékek fogyasztása évente 650 000 európai lakos korai halálát okozza. Ez több mint Málta, illetve Luxemburg teljes lakossága. 2000-ben a dohányzás az európai uniós országok társadalmának több mint 100 milliárd eurós veszteséget okozott. A dohányzás visszaszorítására célzott jogszabályokat vezettek be az Unióban. Az Európai Unió dohánytermékekre vonatkozó szakpolitikájának sarokkövét a jogszabályok jelentik. A jogszabályok közül a dohánytermékekről szóló irányelv, valamint a dohánytermékek reklámozásáról szóló irányelv a legfontosabb.
Az Európai Bizottság és az uniós tagállamok képviselői rendszeresen összeülnek, hogy megvitassák a dohányzás visszaszorításával kapcsolatos kérdéseket. Találkozóik emellett azt hivatottak biztosítani, hogy a vonatkozó jogszabályok kidolgozása a legújabb fejlemények figyelembevételével, az elfogadott szabályok végrehajtása pedig hatékonyan menjen végbe. Az Unió a megelőzést célzó és a leszokást segítő tevékenységek széles köré támogatja. A dohányzás elleni stratégia fontos elemét képezi azoknak a tevékenységeknek, amelyek a megelőzést és a leszokást hivatottak segíteni Európa-szerte. 2002 óta az Európai Bizottság tájékoztatási és megelőzési céllal átfogó dohányzásellenes kampányokat szervez, melyek célközönségét a fiatalok jelentik. Példaként említhető a Bizottság által útnak indított „Help – A dohányfüstmentes életért” elnevezésű uniós kampány. Ám nem csak az egészségpolitika terén születnek olyan intézkedések, melyek a dohánytermékek fogyasztásának visszaszorítását célozzák, a dohányzás ugyanis több szakpolitikai területet érintő kérdés.
Egyértelmű bizonyítékok támasztják alá, hogy a dohányzás visszaszorítása szempontjából a dohánytermékekre kivetett magas adók jelentik az egyik leghatékonyabb fegyvert. Különösen így van ez a fiatalok esetében. A felülvizsgált uniós jogszabály módosítja a dohánygyártmányokra kivetett jövedéki adók szerkezetét és adókulcsait. A tanácsi irányelv konkrétan hivatkozik a dohánytermékek potenciális egészségkárosító hatására, melyet a jogszabály-módosítás egyik okaként említ.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF – Elérése: http://ec.europa.eu/dgs/olaf/index_en.html) részt vesz a dohánytermékek tiltott kereskedelmével kapcsolatos ügyek felderítésében. A tiltott kereskedelem – azon túl, hogy óriási gazdasági veszteséget okoz –, veszélyezteti a dohányzás visszaszorítását célzó erőfeszítések eredményességét, mivel az illegális dohánytermékek gyakran olcsóbbak és ezáltal elérhetőbbek a fogyasztók számára, mint a legálisan értékesített dohányáru. Már folynak a tárgyalások abból a célból, hogy a felek a WHO Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményét jegyzőkönyvvel egészítsék ki a dohánytermékek tiltott kereskedelmének témájában. A dohánytámogatások a közelmúltig az uniós mezőgazdasági politika fontos, ám sokat vitatott elemét képezték. A közegészség érdekében az Európai Unió 2010-re fokozatosan beszüntette a közvetlen dohánytámogatást.”[3]

  • Tiltott kábítószerek: „A kábítószerrel való visszaélés az Európai Unióban és azon kívül egyaránt az egyik legsúlyosabb egészségügyi és társadalmi probléma. A kábítószerrel való visszaélések száma már nem növekszik, azonban még mindig 6500-8500 ember hal meg évente kábítószer használat következtében.
A Lisszaboni Szerződés 168. cikke értelmében, az Unió fellépése a népegészségügyi helyzet javítására, a fizikai és mentális megbetegedések és betegségek megelőzésére, és az emberek testi és szellemi egészségét fenyegető veszélyek okainak megelőzésére irányul. Az Európai Unió kiegészíti a tagállamok fellépését a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos egészségkárosodás csökkentése érdekében, beleértve a felvilágosítást és a megelőzést is.”[4] ADATBÁZIS NINCS. Statisztikai táblázatokat találunk az ECHI program keretében, illetve számos projekt leírását, eredményeit tekinthetjük meg.
  • Mentális egészség: „Eltekintve az egyes emberekre gyakorolt jótékony hatásoktól a megfelelő lelki egészség egyre fontosabb tényezővé válik Európa gazdasági növekedésében és társadalmi fejlődésében. Ezek mindegyike az uniós szakpolitikák kulcsfontosságú célkitűzései.”[5]
Van ADATBÁZIS. Illetve megtekinthetők az ebben a témában támogatást nyert projektek leírásai, eredményei.

Adatbázis neve: EU COMPASS
Nyelve: angol

A COMPASS a mentális egészségről és jól-létről szóló európai egyezményben meghatározott 5 prioritással kapcsolatos információk gyűjtőhelye. A rendszer az egyezmény keretében e témákban szervezett konferenciákkal párhuzamosan fejlődik tovább.
Az információkat 4 csoportra lehet osztani:
1.      Szakpolitikák és bevált gyakorlatok
2.      Szakpolitikai dokumentumok, ajánlások, nyilatkozatok
3.      Jelentések és tanulmányok
4.      Végrehajtás

§        Szexuális úton terjedő betegségek: „A szexuális úton terjedő betegséggel kapcsolatos adatokat az Európai Unió tagállamai más-más módon jelentik be. A megfigyelési rendszerek a teljesség, lefedettség és reprezentativitás szempontjából országonként különbözőek. A számok és az arányok országonkénti összehasonlítása ezért félrevezető lehet. Az Európai Bizottság célja:
1.      az adatok összehasonlíthatóságának növelése a tagállami adatok bejelentésének és összehasonlíthatóságának tökéletesítésével
2.      a figyelem felhívása a szexuális úton terjedő betegségek veszélyeire
3.      a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésének elősegítése
4.      útmutatás a szexuális úton terjedő betegségek ellenőrzésével kapcsolatban, különös tekintettel a legelterjettebb betegségre, azaz a Chlamydia fertőzésekre (útmutatás a Chlamydiáról)

A szakpolitika végrehajtása érdekében az Európai Bizottság, az uniós országok képviselői, az ifjúsági szervezetek képviselői és a kutatók rendszeres megbeszéléseket tartanak a szexuális egészség fórumának keretében.
Az érdekelt felekkel megrendezett vitafórumok a következő témákat érintik:
1        - az alábbi szexuális úton terjedő betegségekkel kapcsolatos adatgyűjtés hatékonyságának fokozása:
§                   Chlamydia
§                   Gonorrhea
§                   Hepatitis B
§                   Hepatitis C
§                   Humán papillomavírus
§                    Szifilisz
2 - A szexuális úton terjedő betegségek megfigyelésével, nyomon követésével és megelőzésével kapcsolatos bevált gyakorlatok cseréje.”[6]
Külön ADATBÁZIS nincs. Ám a témával foglalkozó projektek leírásai, dokumentációi elérhetőek.


Adatbázisok: 

Neve: RAYPRO
Nyelve: angol 
A dohányzás - mint függőség - kialakulásának megelőzésére és gyógyítására létrehozott akcióterv adatbázisa.
 
Adatbázis neve: EU COMPASS
Nyelve: angol

A COMPASS a mentális egészségről és jól-létről szóló európai egyezményben meghatározott 5 prioritással kapcsolatos információk gyűjtőhelye. A rendszer az egyezmény keretében e témákban szervezett konferenciákkal párhuzamosan fejlődik tovább.
Az információkat 4 csoportra lehet osztani:
1.      Szakpolitikák és bevált gyakorlatok
2.      Szakpolitikai dokumentumok, ajánlások, nyilatkozatok
3.      Jelentések és tanulmányok
4.      Végrehajtás

2011. április 5., kedd

Diagnosia, az orvosi kereső

Elérése: http://www.diagnosia.com/en/

Nyelve: angol, német, francia, spanyol (de tervezik további 18 nyelv elérhetőségét).

Orvosok és webes szakemberek fejlesztették ki azt speciális keresőt, aminek a segítségével a felhasználók elérhetik a gyógyszerekről online fellelhető és megbízható forrásokból származó információkat.Az emberek szeretnek tájékozódni a különböző betegségekről, tünetekről és gyógyszerekről, a Google és más keresők azonban nem mindig találják meg ezeket az információkat, illetve nem ismert az általuk kidobott honlapok megbízhatósága. Ezért lehet hasznos a Diagnosia nevű új szolgáltatás, ami teljesen ingyenes. A keresőt jelenleg a Google AdSense rendszeréből befolyó hirdetési bevételekből üzemeltetik, de a fejlesztők távlati céljai között szerepel, hogy később megnyitják a piackutató cégek előtt is.

Aki napjainkban beírja egy gyógyszer nevét az általa használt keresőbe ugyan számos adattal szembesül, közel sem biztos azonban, hogy az őt érdeklő információk is a találatok között lesznek. Megtudható, hogy ki gyártja a készítményt, milyen változatokban és kiszerelésekben kapható, milyen adagokban kell venni és miként hat, illetve mik a mellékhatásai. De nem biztos, hogy ezek az adatok ellenőrzött forrásokból származnak és hogy a keresők minden fontos információt felsorolnak.

"A Diagnosia semmiképpen sem helyettesítheti az orvost vagy a gyógyszerészt. Jelenleg minden harmadik internetező a weben tájékozódik a gyógyszerekről, a gond csak az, hogy a talált oldalak és források nem feltétlenül megbízhatóak" - közölte Lukas Zinnagl, a Diagnosia alapítója. A szakember Fritz Höllerer orvossal, Marco Vitulával, az Arztsuche24.at orvoskereső szolgáltatás alapítójával és Stefan Weixelbaumerrel közösen hozta létre a speciális orvosi keresőt.

A szolgáltatás kizárólag megbízható forrásokból, például a nemzeti és a nemzetközi hatóságoktól (European Medicines Agency - EMA) származó adatokat tesz elérhetővé. Az információkat havonta kétszer frissítik, és azok ki is nyomtatható, illetve továbbküldhetők. A gyógyszerek mellett bárki rákereshet a különböző hatóanyagokra és a gyógyszergyártókra is. Lehetőség van a talált anyagok különböző szempontok szerinti rendezésére és ez megkönnyíti az összehasonlításukat is.

Jelenleg a Diagnosia még bizonyos esetekben meglehetősen pontatlan. Ha például valaki egy betegség tünetét, például a fejfájást írja be, akkor a kereső nem közöl pontos választ. Zinnagl azonban elmondta, hogy ez a közeljövőben változni fog és a rendszer minden olyan gyógyszer nevét ki fogja listázni, amelyek enyhíthetik ezt a tünetet.

A szolgáltatás adatbázisa jelenleg csak az Ausztriában engedélyezett gyógyszereket tartalmazza, de ez nem jelent komoly hátrányt, hiszen az Európai Unión belül a készítmények többsége mindenhol elérhető. Zinnagl leszögezte, hogy a Diagnosiát nem integrálják a Facebookba és a Twitterbe, ugyanakkor az mindenképpen jó hír, hogy a platform hamarosan már 22 nyelven lesz elérhető. Az új rendszer iránt már most komoly érdeklődés van, az oldalt havonta 400 ezren látogatják

2011. március 29., kedd

Az Európai Unió Közegészségügyi Adatbázisai és Statisztikái - 4. rész


Mutatók és adatok

Ebben a szekcióban mutatókat, táblázatokat, diagrammokat, ábrákat találunk az egészségüggyel kapcsolatban. Az EU fontosnak tartja az egészségüggyel kapcsolatos felmérések és adatok nyilvánossá tételét, így több adatbázis elérhetőségét is feltüntetik ebben a részben.

ADATBÁZISOK

Neve: ECHI - European Community Health Indicators.
Nyelve: angol
Ez a statisztikai adatbázis, az EU 2003-2008 közötti Egészségügy javítását célzó projektjeinek, és ezek eredményeinek mutatóit, összegzéseit tartalmazza.

Neve: DAFNE – DAta Food NEtworking
Nyelve: angol és görög
A DAFNE célja, hogy olyan adatbázist hozzon létre, mely az unió 24 országának étkezési szokásairól ad információt. Elraktározzák az országok ételféleségeit, étkezési szokásait, nemzeti ételeit, nemzeti italait, az ételek-italok elkészítését, demográfiai adatokat szolgáltat, gazdasági adatokat elemez az élelmiszer információk alapján.

Neve: EUID – European Union Injury Database
Nyelve: angol
Az EUID gyűjti az uniós országok baleseti statisztikáit, s azt szövegszerűen, vagy diagramformában teszi közé az érdeklődök számára. Az adatok feldolgozása folyamatos, jelenleg a 2002 és 2008 közötti időszakról lehet információt szerezni.

Neve: EUSTAT - HealthStats
Nyelve: angol, német, francia
Az Európai Központi Statisztikai Hivatal Közegészségüggyel foglalkozó szekciója.

Fenntartható fejlődésre vonatkozó mutatók
Nyelve: angol


Gyógyszerkészítmények

Ahhoz, hogy az EU biztosíthassa állampolgárai számára a legmagasabb fokú egészségügyi ellátást, valamint megakadályozza az esetleges mérgezések elkerülését, az összes az EU területén forgalomba hozandó gyógyszert engedélyeztetni kell. Speciális szabályok léteznek a gyógyszerkészítmények engedélyeztetésére, szigorú előírásoknak kell megfelelniük a gyermekgyógyászati felhasználásra szánt avagy ritka betegségek gyógyszereinek. A hagyományos növényi alapú gyógyszereknek, a vakcináknak és a fentebb felsorolt készítményeknek hosszas klinikai kísérleteken kell átesniük, mielőtt engedélyeznék a forgalomba hozatalukat.
Az EU az engedélyezés folyamatait szabványokban foglalta össze. Ezek az előírások olvashatók el ebben a szekcióban. Előírások vonatkoznak az emberi és állati készítményekre egyaránt.

ADATBÁZIS elérés van. A korábban már említett

EMA - European Medicines Agency
Nyelve: angol
Az EU-ban forgalmazott gyógyszerek, gyógykészítmények és gyógynövények kereshető hír- és adatbázisa.

2011. március 22., kedd

Az Európai Unió Közegészségügyi Adatbázisai és Statisztikái - 3. rész


Az egészségügyi ellátás javítása

  • Határokon átnyúló egészségügyi ellátás: „Az európai egészségügyi rendszerek és szakpolitikák egyre több ponton kapcsolódnak össze, ami elsősorban a következő tényezőknek köszönhető: a betegek és a egészségügyi dolgozók szabad mozgása, az európai emberek közös elvárásai, az új gyógyászati technológiák és technikák terjedése a számítógépesítés következtében. A kapcsolódási pontok számának növekedése egy sor kihívást teremt: az Európai Unión belüli külföldi egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés egyszerűsítése egyértelmű visszatérítési szabályokkal, a külföldön igénybe vett ellátás minősége, a betegek, egészségügyi dolgozók és politikai döntéshozók tájékoztatására vonatkozó követelmények, az egészségügyi ellátás és szolgáltatásnyújtás terén folytatott együttműködés lehetőségei, hogyan egyeztethetők össze a nemzeti szakpolitikák az európai kötelezettségekkel általánosságban.”[1]
  • Egészségügyi dolgozók: „Az egészségügy összehangolt uniós megközelítését az teszi többek között szükségessé, hogy az egészségügyi dolgozók egyre gyakrabban telepednek le más uniós tagállamban. Már léteznek közös szabályok és eljárások ennek megkönnyítésére, ilyen pl. a szakmai képesítések elismerésére vonatkozó európai jogi keretrendszer. Célszerű lenne a jövőben összehasonlítható adatokkal segíteni az uniós tagállamokat abban, hogy reagálni tudjanak az új technológiákra és a demográfiai változásokra.”[2]
  • Betegbiztonság: „Becslések szerint az Európai Unióban a kórházi ápolásra szoruló betegeknek mintegy 8–12%-a esetében lépnek fel az ellátás során nemkívánatos események, mint például: egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések (melyek a nemkívánatos eseményeknek hozzávetőleg 25%-át teszik ki), gyógyszerelés során elkövetett hibák, sebészeti beavatkozás során elkövetett hibák, orvostechnikai műszerekkel kapcsolatos hibák, diagnosztikai tévedések, a vizsgálati eredmények alapján szükségesnek mutatkozó beavatkozás elmulasztása. A betegek által elszenvedett egészségkárosodás sokszor elkerülhető lenne, ám az erre irányuló stratégiák végrehajtása EU-szerte óriási eltéréseket mutat. Az Európai Unió szerződésben előírt kötelezettsége, hogy segítse a közegészség védelmét célzó tagállami erőfeszítések összehangolását. Helyzeténél fogva az Európai Bizottság elő tudja segíteni, hogy a tagállamok megosszák egymással bevált módszereiket. Az intézmény számos lépést tett annak érdekében, hogy javítsa a betegbiztonságot Európában.”[1]
  • Antibiotikum (Antimikrobiális) rezisztencia: „Az antimikrobás szereket (pl. antibiotikumokat) 70 éve használják a gyógyászatban. Ezen anyagoknak köszönhetően jelentősen csökkent a fertőző betegségek okozta halálesetek száma. E szerek túlzott és helytelen alkalmazása miatt azonban számos mikroorganizmus ellenállóvá vált az antibiotikus kezeléssel szemben, ezért fennáll annak veszélye, hogy az antimikrobás szerek a jövőben nem lesznek hatékonyak a bakteriális fertőzések kezelésére. A helyzet azért is nagyon súlyos, mert ezek a hatóanyagok a modern orvostudomány alapvető eszközei. Antimikrobás szerek hiányában több sebészeti beavatkozást sem lehetne végrehajtani. Az antimikrobás rezisztencia fokozódása növeli a halálesetek számát, és emeli az egészségügyi ellátás költségeit.”[2] Az Uniónak ezért fokozott felelősséget és ráhatást kell mutatnia az állampolgárok és a betegek gyógyításában, hogy megelőzhető legyen a teljes és széles spektrumú antibiotikum rezisztencia.
  • Egészségügyi ellátás: „Az OECD, a WHO és az Európai Bizottság közösen fejleszti ki és lépteti életbe az egészségügyi számlák rendszerét, amely az egészségügyi köz- és magánkiadásokra egyaránt kiterjed. A rendszernek köszönhetően az egyes tagállamok egészségügyi kiadásokkal kapcsolatos adatait bármely más EU-tagország nemzeti adataival össze lehet hasonlítani. Az egészségügyi számlák rendszere áttekintést ad az erőforrások felhasználásáról, és lehetővé teszi az egészségügyi szakpolitikák hatásainak nyomon követését.”[1] Ebben a szekcióban az összes betegellátáshoz kapcsolódó szolgáltatás, gyógykezelés stb. költségeiről találhatunk információkat. Még olyan gyógymódokról is, mint a radioizotópok használata. Külön ADATBÁZIS nincs.
  • e-Egészségügy: „Az Európai Unió célja az, hogy az e-egészségügyi eszközök használata révén – akár más országok számára is – hozzáférhetővé tegye az életmentő fontosságú információkat , s ezáltal javítsa az EU lakosságának egészségi állapotát. Célja továbbá az e-egészségügy egészségpolitikai integrációja és az uniós tagállamok politikai, pénzügyi és technikai stratégiáinak összehangolása által megkönnyítse az egészségügyi ellátások igénybevételét, és javítsa az ellátás minőségét; biztosítsa a szakemberek és betegek részvételét a stratégia kialakításában és végrehajtásában, s ezáltal elősegítse a hatékony, felhasználóbarát és széles körben elfogadott e-egészségügyi eszközök térnyerését.”[2]
  • Egészségügyi technológiák értékelése: „Az egészségügyi technológiák a tudományos ismereteket használják fel és alkalmazzák az egészségügyi ellátásban és betegségmegelőzésben. Az egészségügyi technológiák értékelése multidiszciplináris folyamat, amely szisztematikus, átlátható, tárgyilagos és tartós módon összefoglalja valamely egészségügyi technológia alkalmazásával kapcsolatos orvosi, társadalmi, gazdasági és etikai szempontokat. Célja, hogy megfelelő információkat szolgáltasson a biztonságos és hatékony egészségügyi szakpolitikák kialakításához, amelyek középpontjában a betegek állnak, és amelyek célja a legjobb minőség biztosítása. A szakpolitikai célok ellenére az egészségügyi technológiák értékelését mindig a kutatási eredmények alapján és tudományos módszerekkel kell végezni. Az egészségügyi technológiák lehetnek diagnosztikai és kezelési módszerek, orvostechnikai eszközök, gyógyszerkészítmények, rehabilitációs és megelőzési módszerek, illetve az egészségügyi ellátás szervezeti és támogatási rendszere. A legtöbb tagállamban az egészségügyi technológiák értékelése képezi a bizonyítékokra alapozott egészségügyi döntéshozatal legfontosabb részét. A Bizottság célja, hogy a tagállamok között ezen a téren is erősödjön az együttműködés.”[1]
Adatbázisok, statisztikai mutatók:  
 
Neve: ECHI - European Community Health Indicators.
Elérése: http://ec.europa.eu/health/workforce/indicators/index_hu.htm#fragment0  
Nyelve: angol 
 
Neve: Projects Database 
Nyelve: angol
Az adatbázisban keresni lehet az EU által 2003 és 2008, valamint 2009 és 2013 között finanszírozott közegészségügyi - így az anti8mikrobiális rezisztenciás – projektek között. Az adatbázis csak egyszerű keresőt tartalmaz. Címre, tárgyszóra, absztraktra kereshetünk. 
 
Neve: EFSA – European Food Safety Authority 
Nyelve: angol, német, francia, olasz
Ez az adatbázis az étkezés során előforduló betegségek elleni gyógykezelés hatékonyságára (vagy sem) hívja fel a figyelmet. Olyan kórokozók elleni küzdelemről van szó, mint a szalmonella, lisztéria, campyobacter fertőzések. A mikrobák ellenálló-képességéről, kutatási projektekről és a lehetséges jövőről olvashatunk elemzéseket, tanulmányokat.
 
 


Idézetek a http://ec.europa.eu/health/index_hu.htm oldalról
/* */