2011. március 1., kedd

Blogok, honlapok, folyóiratok mentőtiszteknek


Megérdemlik a mentőtiszt szakos hallgatók, hogy nekik is szolgáltassak némi érdekességet: pár honlapot, interaktív animációkat.

Ausztrál Nemzeti Mentőszolgálat


Nyelve: angol

Ez az oldal az Ausztrál Nemzeti Mentőszolgálat Viktória állami részlegének portálja. A weblap híreket szolgáltat az állam eseményeiről, érdekes baleseteket elemez stb.
A hír része is érdekes, ám amit hasznosítani tudunk ebből azt az Education – Interactive Activities menüpont találjuk.
Ebben a szekcióban interaktív tudásanyag található. Az alkalmazások segítenek eligazodni a mentősök munkájában.

1 – Play emergency! Deal with it!
Ennek a flash animációnak az a lényege, hogy baleset történt és nekünk meg kell birkóznunk a helyzettel. Ez a rész elsősorban az áldozatoknak (és hozzátartozóiknak) szól, hiszen ők vannak rögtön a helyszínen.
Összesen három lehetséges helyzet közül választhatunk, minden helyzetben három nehézségi (sérülési) szinten kell döntenünk. Az első szituációban két kisgyerek otthon játszanak a garázsban, amikor egyikük felmászik egy székre és elesik. A második esetben közlekedési baleset helyszínén vagyunk, ahol bent szorultak emberek az autójukban. A harmadik színhelyen egy öregasszony elesik és megüti magát, talán el is tört valamije.
A program végig vezet minket a lehetséges veszélyeken és segít helyesen cselekedni. Érdekes helyzetek elé vagyunk állítva, ha végig „játsszuk” a feladványokat. Mindenképp érdemes megnézni, hiszen apróbb eltérések ellenére az adott tudást itthon/otthon is lehet kamatoztatni.

Ajánlott laikusnak, tanulók, oktatónak, mentőtiszteknek egyaránt.

2 – Explore Ambulance Victoria Vehicles
A felugró ablakban érdekes információkat tudhatunk meg a Viktória állambeli mentőjárművekről. Ez a rész igazából nem túl hasznos, hiszen semmilyen komoly információt nem nyújt. Legfeljebb annyit, hogy meggyőződhetünk az ausztrál állapotok (is) jobban pár (tucat) fokkal, mint a magyar.

3 – Virtual Ambulance Tour
Na ez a rész már sokkal informatívabb, mint a 2-es pont. Egy ausztrál mentőautót nézhetünk meg kívülről-belülről. Sajnos a kijelző felbontása nem a legnagyobb, de így is el lehet boldogulni.
A felugró ablakban 5 lehetséges nézőpontból tekinthetjük meg az autót. Az 1.0-ás verzió 360 fokos panorámaképet ad nekünk. A 2.0-ás rész az autó baloldalát mutatja, ahonnan a mentősök szükségszerűen hozzáférhetnek az életmentő készülékekhez és felszereléshez. A 3.0 szekcióban hátulról, nyitott utastérrel láthatjuk az autó belsejét. A fontosabb felszerelésről tájékoztató információkat kapunk, ha az egérkurzort rávisszük a kívánt tárgyra. A 4.0-ás részben az utastérről készítettek 270 fokos panorámaképet. Itt is kapunk információt a fontosabb felszerelésről, berendezésről. És végül az 5.0-ás pontban audio hanganyagot találunk arról, hogy viselkedjünk és mit tegyünk, ha balesethez kell menni, vagy ha balesetet szenvedtünk.

4 – Explore Ambulance Victoria Equipment
A 2-es ponthoz hasonlít. Információ tekintetében ugyanannyit ér, mint a 2-es rész. Csak ebben a szekcióban a mentőjárművel alapfelszereltségét, alapműszereit mutatják be.

5 – Play the game! (Vészhelyzet játék)
Nagyon aranyos flash játékhoz jutunk, ha erre kattintunk. Amolyan társasjátékszerű térképen kell megoldanunk feladványokat. A kérdésekre megadott idő alatt kell válaszolni, ha jó választ adunk akkor csak egy mezőt kell visszalépnünk, ám ha rosszat, akkor rögtön hatot. Vannak bónusz mezők is a pályán, amelyekre rálépve valamilyen segítséget kapunk. Ez többnyire egy útlevágást jelent, s így hamarabb juthatunk el a célba, vagyis haza.
A játék tényleg kifejezetten jópofa, ötperces időtöltésnek is kiváló, amellett, hogy tanulni (okulni) is lehet vele.

Az oldal elérése ingyenes. A flash játékokhoz érdemes egy erősebb PC-t használni (döcögve ugyan, de egy pár éves irodai gépen is elfutnak a programok).

Mentők blog


Nyelve: magyar

Erről a blogról nem sok mindent lehet írni. Olyan webnapló, mint amilyen a e-Könyvtár is. Egyetlen kiemelt témával foglalkozik, még pedig - a neve alapján már könnyen rájöhettetek.- a mentőzéssel.; mentőtiszt képzéssel, mentőszolgálattal, mentőfelszereléssel stb. Friss híreket, érdekességeket tudhatnak meg a látogatók a blog segítségével.

Egyszer mindenképp megéri meglátogatni, aztán meg elmenteni a könyvjelzők közé.

360 fokos panorámaséta egy biológiai veszélyt elhárító furgon belsejében


Nyelve: angol

Használatához telepíteni kell a QuickTime bővítményt. A bővítmény letölthető az oldalon elérhető linkről.

MedIQ – Orvoslás a Web2.0 szemszögéből


Nyelve: magyar

A blog az orvoslás és a genetika furcsa, érdekes híreiről; a web 2.0 és az orvoslás kapcsolatáról szól. Szerkesztője Dr. Meskó Bertalan, a Debreceni Egyetem Phd hallgatója. A szerkesztő célja, hogy az orvoslást más oldalról mutassa be, „ugyanis a net tele van érdekes, néhol furcsa orvosi, genetikai hírekkel, eredményekkel, amik a laikusok érdeklődését is felkelthetik.[1]
A blogger azt szeretné elérni, hogy „csökkenjen (…) távolság az emberek és az orvoslás között.[2]

Van keresési lehetőség a blogon, így nem kell egyenként átnyálazni a számunkra releváns információért az összes bejegyzést.

Van linkgyűjtemény is, ahonnan további érdekes blogokra, weboldalakra bukkanhatunk.

Ambulance Today Magazine


Nyelve: angol

A magazin szerkesztőinek, publicistáinak célja, hogy minden emberhez eljussanak a sürgősségi ellátás legfrissebb információi. Számukra mindegy, hogy az olvasó gyakorló orvos, mentőtiszt, kezdő mentőápoló vagy még csak tanuló, nekik az a fontos, hogy mindannyian tájékozódni tudjanak a sürgősségi ellátás, mentés témakörében.
A weboldal a magazin digitális archívumaként működik, kiegészítve néhány friss hírrel, illetve könyvértékeléssel, hirdetéssel.

A weblap ingyenesen elérhető. Tartalmához nem szükséges még regisztráció sem. Amihez hozzáférhetünk:
  • Elolvashatjuk vagy letölthetjük a legfrissebb lapszámokat.
  • Utólagosan elérhetjük vagy elolvashatjuk a régebbi lapok archívumát.
  • Ingyenesen olvasgathatjuk a naponta frissülő híreket a sürgősségi mentés legújabb szolgáltatásairól illetve felszereléseiről.
  • Könyvismertetéseket olvashatunk.
  • Visszajelzéseket írhatunk adott lapszámról, érdekes vagy épp érdektelen cikkekről.
  • Feliratkozhatunk a lap elektronikus hírlevelére.

A folyóirat elektronikus változata .pdf fájlformátumban érhető el.

Keresési lehetőség nincs.




[1] http://mediq.blog.hu/2007/02/14/a_kezdet_17 - Meskó Bertalan bejegyzése 2007.02.19-én
[2] http://mediq.blog.hu/2007/02/14/a_kezdet_17 - Meskó Bertalan bejegyzése 2007.02.19-én

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

/* */